Europa Nostra díjat kapott az erdélyi Kovács Piroska néprajzkutató

Europa Nostra díjat vett át Lisszabonban Kovács Piroska néprajzkutató, akit a székely kapuk megóvásáért végzett munkájáért jelöltek a rangos műemlékvédelmi elismerésre.

A néprajzkutatót a Hargita megyei tanács terjesztette fel a díjra, és a díjátadó ceremóniára elkísérte Borboly Csaba, a tanács elnöke is. A ceremónia végén Borboly Csaba elmondta, hogy a díjazottak 28-as listáját ugyan már március végén közzétették, de csak a helyszínen derült ki, hogy Kovács Piroska egyike annak a hat díjazottnak, akinek tízezer eurós pénzjutalommal járó fődíjat ítélt a bírálóbizottság.

Valamennyi díjazottat egyperces kisfilmben mutattak be, az eseményen azonban csak a fődíjasok kaptak szót. Borboly Csaba tájékoztatása szerint Kovács Piroska magyar nyelven köszönte meg az elismerést, és szólt az örökség megőrzésének a fontosságáról.

A 28 nyertest a 31 országból benyújtott 226 projekt alapján választották ki. Az Europa Nostra honlapján olvasható indoklás szerint Kovács Piroska kiemelkedő példája azoknak a szerény, elkötelezett európaiaknak, akiknek jelentősebb források nélkül is sikerül tudatosítaniuk embertársaikban a múlt megőrzésének fontosságát a jövő érdekében.

Kovács Piroska korábban elmondta: annak örül leginkább, hogy a díj által a székely kapu és Székelyföld híre is bejárja a világot.

A néprajzkutató négy évtizeden át szülőfalujában, a Székelyudvarhely szomszédságában fekvő Máréfalván dolgozott magyartanárként és iskolaigazgatóként. 1987-es nyugdíjba vonulása után a székely kapuk mentése vált a fő foglalkozásává. Megalapította a KŐLIK Hagyományőrző Művelődési Egyesületet, amely az értékmentést állította tevékenysége középpontjába. Előbb a máréfalvi székely kapuk leírását készítette el, majd munkáját Udvarhelyszékre és az egész Hargita megyére kiterjesztette. „Próbáltam meggyőzni a kapuk tulajdonosait: ne bontsák le, ne dobják ki értékeiket, mint holmi kacatot” – mondta Kovács Piroska.
Forrás: MTI/Kultúra.hu