Kelet-Közép-Európa fiataljai Visegrádon

„…akkor lehetünk igazán erősek…, ha még jobban megismerjük a körülöttünk élő nemzeteket, jó kapcsolatot ápolunk és összefogunk velük.”

Nagyszabású, háromnapos konferenciát szervezett a magyarországi Fidelitas ifjúsági szervezet a V4-ek szellemiségében december 5-én, amelyre meghívást kapott a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete (KMKSZ ISZ) is. Az esemény rendhagyóságát jól tükrözi, hogy nemcsak a V4-tagországok ifjúsági szervezetei vehettek részt rajta, hanem a régió más országainak ifjúsági szervezetei is (többek között Romániából, Szerbiából és Ukrajnából).

– A konferenciára a közös gondolkodás alapköveinek letétele okán hívták össze a V4-országok, illetve Közép-Európa jobboldali értékeket képviselő fiataljait – osztották meg gondolataikat a szervezők, Böröcz László, a Fidelitas ügyvezető alelnöke és Kurucz Dániel, a Fidelitas nemzetpolitikai munkacsoportjának vezetője.

Kárpátaljáról Dobsa István, Kardos Albert és Szaniszló Róbert volt jelen a KMKSZ Ifjúsági Szervezetének képviseletében.

A rendezvény célja a fiatal generáció ösztönzése, terelése azon felismerés irányába, hogy a valós együttműködés közös sikereket hozhat. Központi témája a rendszerváltás, a V4-ek együttműködése az Európai Unióban, a kisebbségvédelem, valamint a régió versenyképessége és a keleti nyitás volt.

A háromnapos konferencia első megállója Budapest volt. Az Országházban Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési képviselője, az Országgyűlés alelnöke fogadta a meghívottakat, majd megosztotta velük gondolatait a rendszerváltás jelentőségéről. A képviselő beszélt Magyarország és az Európai Unió viszonyáról. Elmondta, hogy az unió működésével kapcsolatban sok területen vannak kritikák, de ez nem változtat azon, hogy ez a térség mindig is a nyugathoz akart tartozni. Az alelnök hangsúlyozta, hogy ha Szerbia is csatlakozik, ami az évtized közepére meg is valósulhat, erősödhet a kelet-közép-európai lobbi az unión belül. Természetesen a beszélgetésből nem maradhattak ki az aktuálpolitikai kérdések sem, így többek között szó esett Ukrajna unióhoz való csatlakozásáról is.

Az ifjúsági konferencia programja másnap Visegrádon folytatódott, ahol négy kerekasztal-beszélgetés várta a résztvevőket. Az első szekcióban a V4-tagországok uniós együttműködésének részleteiről hallhattak a vendégek Takács Szabolcs (Magyarország), biztonságpolitikáért felelős helyettes államtitkár és Zbigniew Krużyński, a lengyel külügyminisztérium visegrádi együttműködésért felelős koordinátora (Lengyelország) előadásában. A következő szekcióban a kisebbségek helyzetéről beszélgetett Gál Kinga (Magyarország) és Nagy József (Szlovákia) európai parlamenti képviselő. A harmadik szekció témája a keleti nyitás politikája és a Kelet-Közép-Európa régió versenyképessége volt. A panel előadói: Magyar Levente gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár (Magyarország), Vladimir Vaňo, a Sberbank vezető elemzője (Szlovákia), valamint Jiří Schneider, a prágai Biztonságpolitikai Tanulmányok Intézetének főmunkatársa (Csehország).

Végül a konferencia legérdekesebb részeként, a negyedik panelben a meghívott ifjúsági szervezetek vezetői beszélgettek a fiatalok elvándorlásáról, a gyermekvállalás nehézségeiről és az alacsony politikai aktivitásról.
A Fidelitas bízik benne, hogy ezzel az első ízben megrendezett kelet-közép-európai konferenciával hagyományt teremtettek. Reményeik szerint ezzel létrehoztak egy olyan fórumot, amely munkacsoportjainak segítségével a fiatalok közösen megvitathatják és megoldhatják az aktuális problémákat.

KMKSZ ISZ