Krasznahorka: etnikai feszültség a tűz után
A Mi Szlovákiánk Néppárt szerint egyértelműen etnikai problémát jelez a vár leégése.
A Marián Kotleba által vezetett Mi Szlovákiánk Néppárt tartott demonstrációt vasárnap Krasznahorkán. A néppárt az egy hete roma gyerekek által felgyújtott vár tövében az etnikai feszültségekről és az illegális roma telepek felszámolásáról beszélt.
Csoportban élnek itt olyanok, akiknek nincsenek kötelességeik, jogaik viszont igen. Kihasználják a rendszert és senki nem tesz ellenük semmit, még akkor sem, ha felgyújtják Krasznahorka várát – mondta a Mi Szlovákiánk Néppárt vezetője, Marián Kotleba.
Mintegy 500-an vettek részt a párt nagygyűlésén, amelyre a mozgalom nem kért engedélyt, így azt végül egy magánterületen tartották meg. Azután hívták össze szimpatizánsaikat, hogy kiderült, a közeli romatelepen élő roma fiatalok gyújtották meg a vár alatti tarlót, majd a tűz átterjedt a Krasznahorkai várra, és leégett a tetőszerkezet. A szónokok azt követelték, hogy számolják fel az illegális telepeket, és a kormány rendezze a roma-ügyet.
A Mi Szlovákiánk Párt nagygyűlésére nem csak a tagok voltak kíváncsiak, sokan gyűltek össze az esemény helyszínén. Az embereket azonban megosztották a szónoklatok.
A polgármester szerint nincs szükség a településen feszültségkeltésre.
Bolla Péter Krasznahorka polgármestere úgy fogalmazott: én azt hiszem, hogy ilyen formában nem lehet megoldani azt a szituációt. Itt a romákkal azelőtt se volt soha semmilyen gond, éltünk egymás mellett békességben és nyugodalomban.
A szlovák rendőrség nagy erőkkel érkezett a tüntetés helyszínére, ahol még éjszaka is járőröztek, de a demonstráció békésen zárult, nem volt szükség rendőri intézkedésre.
Forrás: hirado.hu
