Megrongálták a fehéregyházi Petőfi-emlékművet

Ismeretlen tettesek megrongálták a fehéregyházi Ispánkútnál, Petőfi Sándor halála feltételezett helyszínén állított emlékművet – közölte kedden az RMDSZ Maros megyei szervezete.


A híradás szerint a rongálást vasárnapra virradóra követték el, az emlékmű három bronztáblájából kettőt eltávolítottak a talapzatról. Gáll Ernő, az RMDSZ Segesvár kerületi elnöke ismeretlen elkövető ellen feljelentést tett a rendőrségen.

Gáll Ernő az MTI-nek elmondta: feltételezhető, hogy színesfémtolvajok távolították el a könnyebben levehető bronz plaketteket. Az E60-as országút felé néző, Petőfi arcképét is mutató dombormű a helyén maradt.

Az RMDSZ tisztségviselője hozzátette, Petőfi halálának az évfordulójára készülve vették észre a rongálást. Reményét fejezte ki, hogy a rendőrség megtalálja az elkövetőket és a bronztáblák visszakerülhetnek a helyükre.

A Bem József vezette seregek 1849. július 31-én vívták a segesvári csatát, amelyben Petőfi Sándor is eltűnt. Egy osztrák tiszt leírása alapján valószínűsítik, hogy a költő a Fehéregyháza melletti Ispán-kút közelében halt meg, holtteste pedig tömegsírba került.

Gáll Ernő elmondta, hagyományosan július utolsó vasárnapján emlékeznek Petőfire halála feltételezett helyszínén.

Forrás: MTI/erdely.ma