Az 1848-49-es forradalom és szabadságharcra emlékezünk március 15-én
Március 15.: a magyar történelem aranylapjainak egyike, fénylő, dicsőséges nap, amely vértelen forradalmával örökre megváltoztatta Magyarország sorsát. A győzelem napja a mai, a dicsőségé, amely egyúttal Petőfi nagy napja is.
Reggel még kevesen voltak a Pilvaxban, alig kéttucatnyian, mégis minden innen indult. A kávéházba Jókai Mór és Vasváry Pál társaságában korán reggel érkezett meg Petőfi Sándor, a zsebében ott lapult az előző este megírt Nemzeti dal, valamint az Irinyi József által végleges formába szedett 12 pont. Ez utóbbihoz amolyan magyarázatképpen Jókai még egy proklamációt is írt. A társaság kabáthajtókáján pedig ott díszlik a kokárda, mely azóta is jelképként köti össze a világban szétszóratott magyarságot.
A reformkori Pilvax kávéházat ábrázoló rajz (Fotó: MTI)
A Pilvaxban Jókai felolvasta a 12 pontot és a proklamációt, Petőfi pedig elszavalta a Nemzeti dalt. Mire végzett, már megtelt a kávéház, mégpedig lángoló tekintetű ifjakkal. Közösen indultak el az Egyetem utcába, a jogász hallgatókhoz. Petőfinek széket hoztak, hogy arra álljon, s úgy szavalja el a Nemzeti dalt.
Együtt kiáltották, mindannyian: „Esküszünk, esküszünk!”
És a tömeg nőtt, és nőtt. Az orvosi egyetem Újvilág utcai épületében is félbeszakadt a tanítás, éppúgy mint a mérnöki és a bölcseleti karnál. Az Egyetem téren már ötezren lehettek. Itt határozták el, hogy a közelben lévő Landerer és Heckenast könyvnyomda Hatvani utcai központjához vonulnak, és kinyomtatják a 12 pontot és a Nemzeti dalt.
Landerer Lajos nyomdatulajdonoshoz Petőfi, Vasváry és Jókai ment, követség gyanánt. A nyomdász nem mert ellenkezni, hiszen látta, hogy mekkora tömeg van kint az utcán. Csakhogy azt is tudta, hogy a cenzúrát sem kerülheti meg. Ezért azt javasolta, hogy az urak „méltóztassanak lefoglalni egy sajtót”, őt pedig zárják be az irodájába. Petőfi erre rátette a kezét az egyik sajtóra és felkiáltott: „Ezen gépet lefoglalom a nép nevében! E pillanattól fogva a korlátok, melyek a nemzet és e sajtó közé emeltek, többé nem léteznek!”
A szabad sajtó Magyarhonban 1848. március 15-én, délelőtt fél tizenegykor született meg. Petőfi e kapcsán ezt írta a naplójába: „Ma született a magyar szabadság, mert ma esett le a sajtórul a bilincs.”
Délben a tömeg azzal ment haza, hogy a forradalmat három óra múlva, az ebédszünet leteltével folytatják, mégpedig a Nemzeti Múzeum előtti gyűléssel. De mielőtt szétoszlott volna, Jókai, Vasváry, Egressy és Irinyi még egy-egy rövid beszédet mondott, Petőfi pedig negyedszerre is elszavalta a Nemzeti dalt. Szakadt ugyan az eső, de a beszédekre mindenki kíváncsi volt.
Az ebédszünettel megszakított forradalom folytatásán, vagyis a Nemzeti Múzeum előtti gyűlésen már hatalmas sokaság vett részt. Petőfi addigra berekedt, ezért a Nemzeti dalt a múzeum lépcsőjénél már nem ő szavalta el.
Az összegyűlt sokadalom elhatározta: a városházára indul, hogy átnyújtsa követeléseit, vagyis a 12 pontot és a hozzá fűzött proklamációt.
A tanácsterem ajtajai megnyíltak, Szepessy Ferenc polgármester és a tanács tagjai pedig aláírták a proklamáció szövegét. Rottenbiller Lipót alpolgármester az ablakon át mutatta meg az épület előtt álldogáló tömegnek az aláírt példányt. Ezután megválasztották a rendre ügyelő választmányt, amelynek Petőfi is tagja lett, majd fél öt tájban átmentek Budára, hogy a „sajtói állítólagos vétségek” miatt fogva tartott Táncsics Mihályt szabadon bocsássák, és a „censurale collegium rögtön mentessék fel hivatalától”.
Zichy Ferenc, a helytartótanács elnöke azonnal szabadon bocsátotta Táncsicsot, akinek a kocsiját a nép önkezével húzta át Budáról a pesti Nemzeti Színház térig. Este Bajza József aligazgató rendeletére a nemzetiben előadták a betiltott Bánk bánt, Egressy Gábor elszavalta a Nemzeti dalt, az énekkar pedig elénekelte a Himnuszt és a Szózatot.
A nap eseményeiről Pest város közgyűlése másnap plakáton tájékoztatta az embereket. Eszerint: „Pest város közönsége nevében alolirottak szerencsések hivatalosan értesiteni a’ magyar nemzetet, hogy a’ mi más országokban polgár vérbe került, Budapesten 24 óra alatt békés és törvényes uton kivivta a törvényes egyetértés. A városi tanács ugyanis a választópolgársággal értesülvén arról, mikép a’ város polgárai és lakosai vele együtt akarnak értekezni az idők komoly fejleményei felett, a’ tanácskozási termek századokon át zárva volt ajtajit 1848-dik évi martius 15-kén délután 3 órakor a’ népnek megnyitá, ’s miután megértette annak törvényes kivánatait, azokat mint nagyobb részt már eddigelő is kebelében ápolt hazafiui óhajtásokat, egy szivvel egy akarattal elfogadva magáévá tevé, sőt azon tizenkét pontot, mellyeket nagy részben a nemzet 1790-dik év óta törvényhozás útján is annyiszor sürgetett; ezen közgyülésben az országgyüléshez intézendő kérelmezéskint aláírta.”
Jókai Mór szerint 1848. március 15-ét „Petőfi napjának nevezze el a magyar nép, mert ezt a napot ő állítá meg az égen, hogy alatta végigküzdhesse a nemzet hosszúra nyúlt harcát szabadsága ellenségeivel”.
Petőfi Sándor pedig másnap, az átélt események hatása alatt még mindig lelkesen lobogva, megírta 15-dik március, 1848 című versét, amely az egyik legforradalmibb költeményeként hirdette e nap emlékét:
„Magyar történet múzsája,
Vésőd soká nyúgodott.
Vedd föl azt, s örök tábládra
Vésd föl ezt a nagy napot!
Nagyapáink és apáink,
Míg egy század elhaladt,
Nem tevének annyit, mint mink
Huszonnégy óra alatt.”
Forrás: hirado.hu
Nyitókép: 1848. március 15-én a Nemzeti Múzeum előtt – korabeli metszet. Forrás: MTI/Reprodukció