Budapesti barlangrendszer: a pezsgőérlelőtől a sziklakórházig

Szerző: | 2020.01.18., 18:45 | Magyarország

(Fotó: MTI/Földi Imre)

Budapest alatt egyes becslések szerint több mint száz kilométer hosszú barlang- és pincerendszer húzódik. A Föld erői évezredekig formálták az üregeket, és amit a természet elkezdett, azt az ember lelkesen folytatta, alagutakat épített, barlangokba kórházakat, templomokat alakított ki.

A jó pezsgőhöz persze kiváló alapanyag is kell. A pezsgőhöz szükséges szőlő, illetve bor a kezdetektől fogva a Budafoktól fél órányira fekvő Etyekről érkezik. Merész Sándor, az Etyeki kúria főborásza elmondta, Etyeken régóta foglalkoznak szőlőtermesztéssel. Hozzátette, „valójában nem is tudjuk, hogy mikor kezdődhetett a szőlőművelés, ami biztos, hogy már a tizenkilencedik század elején virágzó borkultúra élt a térségben”.

A Vértesből áramló friss levegő hűti a borvidéket, Etyeken átlagosan egy-két fokkal mindig hűvösebb van, mint az ország többi pontján. Az Etyeki Kúria főborásza kiemelte, az alacsonyabb hőmérséklet segít abban, hogy illatos, friss, jó savszerkezetű borok készüljenek a térségben.

Az öreghegyi kúriában továbbra is a boré a főszerep. A főborász arra próbál rájönni, a télen-nyáron tizennégy fokos pincékben, melyik fából készült hordó adja ki leginkább az etyeki borvidék jellegzetességeit. Vajon a franciák tölgyből és akácból készült, mogyoróvesszővel erősített hordója lesz a nyerő? Vagy a mecseki erdők tölgye, amiben ázva édesebb lesz a bor, de lehet, hogy az ötféle pörköléssel megbolondított dongák a legideálisabbak? Noha az eljárás hagyományos, a régi, nemespenésszel bevont pince már a múlté, helyette üvegplafonnal büszkélkedő, modern üzemet találunk.

Nagy Vince, az Etyeki Kúria cégvezetője kiemelte, az épület tervezésénél fontos szempont volt, hogy a környező présházak közül ne lógjon ki. Elmondta, nem egy monumentális borászatot akartak építeni, hanem valami olyat, ami illeszkedik a környezetbe, az etyeki miliőbe. Hozzátette, a mottójukat – a jelen a múltra épül – az építkezéskor is igyekeztek szem előtt tartani, meghagyták a régi pinceelemeket, pincefalakat, és köréjük, melléjük építették fel az új komplexumot, ami hat évvel ezelőtt készült el.

Az etyeki borvidék karakterét a talaj és a Vértes hegység lankáiról érkező hűvös levegő adja. A Mária Terézia idején betelepített svábok jó munkát végeztek: az idő bebizonyította, hogy a bor készítése errefelé nem csupán múló szenvedély.

A dinamikusan fejlődő főváros kialakulásához elengedhetetlen volt, hogy a Duna két partját állandó kőhíddal kössék össze. A híd tervezői nemcsak Pestet és Budát, hanem a várhegy mögött elterülő budai régiót is össze akarták kapcsolni. Így született meg, még jóval Pest-Buda egyesítése előtt a háromszázötven méter hosszú budai Váralagút.

A budai Váralagutat 1857-ben nyitották meg – mondta Fazekas János, a Lánchíd hídmestere. Hozzátette, a munkálatok a hegy mindkét oldalán egyszerre kezdték el. A tervek szerint az alagút nem csak egy összekötő folyosó lett volna: két oldalára elegáns üzletsorokat és díszes kapukat terveztek, de sajnos az üzletekre szánt pénzt felemésztette az építkezés. Megépült viszont néhány olyan helyiség, melyet a napig használnak, például a hídmester szolgálati lakása az alagút Clark Ádám tér felőli végén. A hídmester minden reggel végigsétál a hídon, ellenőrzi, hogy minden, például a Duna is a megszokott medrében folyik-e, napközben pedig százötven éves, az alagútban épült irodájából tartja szemmel a hidat.

Egy heggyel és két híddal odébb a Gellért-hegyben a Szabadság-hídnál is elrobbantottak jó néhány rúd dinamitot, mire a kívánt eredmény létrejött. Az itt tátongó barlang megkönnyítette a munkások dolgát. Itt nem alagút készült, hanem különleges atmoszférájú Sziklatemplom.

Szentmise a Sziklatemplomban (Fotó: MTI/Mohai Balázs)

A középkor a nagy rendalapítások kora, ekkor jött létre az egyetlen magyar gyökerű rend, a pálos rend. A Sziklatemplomot a rendre bízta a gondviselés 1934-ben, de még húsz év sem adatott nekik, mert 1950-ben a diktatúra bezárta a templomot, a szerzeteseket elhurcolták, börtönbe vetették vagy kivégezték. A templom bejáratát befalazták. A pálosok csak majd ötven évvel később, 1989-ben térhettek vissza. Kis templomuk igazi turisztikai csemege: a barlang mélyén Zsolnay-oltár, télen-nyáron kellemes 21 fok, a templom előtti térről pedig csodálatos panoráma várja a betérőt.

Hogy egy jó pincét mi mindenre lehet használni, arra a Pesten, a Ráday utca és Török Pál utca sarkán álló épület pincéje a legjobb példa: itt működik ugyanis a Pinceszínház. Soós Péter a Pinceszínház igazgatója elmondta, a színháznak nincs állandó társulata. Hozzátette, ennek az előnye, hogy „itt olyan színészeket láthat a néző egy színpadon, akiket sehol máshol nem láthat együtt”.

Korábban fogadó, majd mulató állt itt. A háború alatt óvóhely lett, egy-egy támadás során akár kétszáz ember is várta itt a bombázások végét. Volt itt nyugdíjas klub és művelődési ház, majd bábszínház. Végül elnyerte mai formáját és funkcióját: a sokat látott falak között megszületett a Pinceszínház.

Soós Péter kiemelte, a Pinceszínház ötvenkét éve működik egy lakóépület pincéjében, százfős nézőtere van, klasszikus „kukucska színház”. A Pinceszínház nemcsak elhelyezkedésével lóg ki a többi kőszínház közül, hanem repertoárjával is.

A pincében a szatíráé a főszerep, és az sem titkolt célkitűzés, hogy előbb-utóbb a Pinceszínház a kortárs magyar drámák egyik fontos játszóhelye legyen.

A természet vájta barlangokat már az őskori ember is birtokba vette, szállásra és oltalomra lelt bennük az időjárás viszontagságai elől. A legösszetettebb funkciót a budai Vár alatt nyújtózkodó barlangok, a Várhegy oldalában nyíló Sziklakórház kapta.

Sziklakórház Atombunker Múzeum (Fotó:MTI/Szigetváry Zsolt)

Fórizs Gabriella, a Sziklakórház Atombunker Múzeum marketing- és partnerkapcsolati menedzsere elmondta, a sziklakórház egy természetes, több kilométer hosszú barlangrendszerbe épült be. A kiépült barlangrendszer a török hódoltság idején tároló funkciót látott el. Később egy-egy szakasz börtönként is funkcionált, illetve voltak és vannak futárfolyosók, amiken keresztül a titkos információt továbbították.

Az 1930-as években a háború előszelét érezve megerősítették a föld alatti helyiségeket, majd a II. világháború kitörése után a létesítmény kórházzá alakult. A bombabiztos falak garantálták, hogy a sebesültek kezelése zavartalanul folyjon: generátorok gondoskodtak az áramról és a légcserélők a friss oxigénről. A kórházat eredetileg hatvan férőhelyesre tervezték, de a történelem legsötétebb óráiban, 1944-ben akár hatszáz-hétszáz beteg is összezsúfolódott itt.

Fórizs Gabriella elmondta, 1958 és 1962 között bővítették sziklakórház gépházát, illetve kibővítették az azt követő termeket is, és olyan szellőztető, illetve központi rendszerekkel látták el, ami atombunkerré minősítette az intézményt, amely 2002-ig titkos létesítménynek számított.

Pin It on Pinterest

Share This