Határhelyzet október 12-én: új rendszer, hosszabb várakozás

Elindult a határregisztrációs rendszer (EES) október 12-én. A határt átlépők már ma érzékelhették, hogy megnövekedett a várakozási idő a harmadik országokból, például az Ukrajnából érkező utazók számára.

A rendszer elindulásával nemcsak az ukrán–magyar, hanem az ukrán–lengyel és az ukrán–szlovák határon is torlódásra kell számítani.

Az újonnan bevezetett biometrikus belépési/kilépési rendszer (Entry/Exit System, EES) részben hozzájárulhat a lassabb határátkeléshez.

Ez a rendszer – mely arcképet és négy ujjlenyomatot kér első belépéskor – fokozatos bevezetés alatt áll az uniós külső határoknál. Az elektronikus rendszerek beindítása és az adatfeldolgozás átmeneti hibái szintén okozhatnak késéseket.

Fontos kihangsúlyozni, hogy ez a rendszer nem vonatkozik az Európai Unió tagállamainak állampolgáraira (sem a magyar, szlovák, román vagy lengyel útlevéllel rendelkezőkre), sem pedig a kishatárforgalmi engedéllyel rendelkezőkre.

Vasárnap délután az Asztély–Beregsurány határátkelőhelyen egyszerre több munkatárs is foglalkozott az ujjlenyomatvétellel és az arckép elkészítésével, azonban így is érzékelhető volt a megnövekedett várakozási idő.

Mit tanácsolhatunk az utazóknak?

  • Amennyire lehet, válasszanak kevésbé forgalmas átkelőket.
  • Induljanak korán, hogy elkerüljék a csúcsidőszakokat.
  • Ellenőrizzék online, mobilon a határátkelők állapotát (például a nakordoni.com.ua szolgáltatása).
  • Legyenek felkészülve arra, hogy az adatfelvétel (arc, ujjlenyomat) időt vesz igénybe.

A rendszerről és a határátlépés új szabályairól bővebben egy korábbi cikkünkben olvashatnak:

Kárpátalja.ma