Húsvétváró ünnepséget tartottak a Magyarság Házában
Kárpátaljai részvétellel zajlott idén az a húsvétváró ünnepség, melyet április 5-én tartottak Budapesten a Magyarság Házában. Az rendezvényen bábelőadást láthattak és kézműveskedhettek a résztvevők.
A program, melyen iskolás csoportok vettek részt, két teremben párhuzamosan folyt. Az egyik helyszínen a Vándor Bábszínház Az aranyszőrű bárány című népmesével kedveskedett a gyerekeknek.
Ez idő alatt egy másik teremben húsvéti hímes tojások készültek. A gyerekek salánki viaszos hímeseket készíthettek. A tojásfestő technikát kárpátaljai kézművesek mutatták be és tanították az érdeklődőknek, akik nagy számban jelentek meg. A gyerekek nagy örömmel és lelkesedéssel próbálták ki a kiccéket (írókákat), és igyekeztek mintát rajzolni a megfőtt tojásokra. Emellett pedig kifújt, ám szintén viaszos tojásokat fűzhettek szalagra, s készíthetek tojásfát.
A gyerekeknek újdonság volt ez a tojásfestési technika. A foglalkozás során szó esett még a húsvéti locsolkodásról is, és bizony akadt olyan gyerek, aki még nem hallott eme szép szokásról. A kézművesek a kárpátaljai locsolkodásról is meséltek a gyerekeknek. Az alkalmon így nemcsak szép tojások készültek, hanem a gyerekek ismeretei is bővültek.
Az elkészített hímeseket természetesen mindenki magával vihette. A programról élményekkel és új ismeretekkel térhettek haza a gyerekek.
Gál Adél
Kárpátalja.ma