Ma lenne 90 éves Pomogáts Béla

90 éve született Pomogáts Béla Széchenyi-díjas író, irodalomtörténész, irodalomkritikus, a Magyar Írószövetség korábbi elnöke, az irodalomtudományok doktora.

Pomogáts Béla 1934. október 22-én született Budapesten. A Piarista Gimnáziumban érettségizett 1953-ban. Az iskolás évekre számtalan alkalommal úgy emlékezett vissza, mint életének meghatározó időszakára. Büszke volt az ’56-os forradalomban betöltött szerepére, megírta az internálótábor kínjait is.

Budapesten szerzett magyar szakos bölcsészdiplomát 1958-ban.

Részt vett az 1956-os forradalomban, 1959-ben internálták, 1960-ban szabadult.

1961-től tanított, 1965-től az MTA Irodalomtudományi Intézetének munkatársa, 1974-től a Literatúra szerkesztője, 1990-től főszerkesztője volt. A Vigilia, a Valóság, a Nyelvünk és Kultúránk és a Régió szerkesztőbizottságának is tagja volt.

A Történelmi Igazságtétel Bizottsága alapító tagja, 1991-ben és 1992-ben alelnöke, 1989-től 1993-ig az Erdélyi Szövetség alelnökeként, 1993 és 1995 között a Demokratikus Charta szóvivőjeként is tevékenykedett.

Pomogáts Béla 1995 és 2001 között a Magyar Írószövetség, 2002 és 2007 között az Illyés Közalapítvány elnöke volt, 1990-től a Literatúra főszerkesztőjeként is dolgozott.

Főként a XX. század irodalmával foglalkozott, de több műve jelent meg a határon túli magyar irodalomról is. Sajtó alá rendezte Kuncz Aladár, Nyírő József, Dsida Jenő és Sütő András írásait.

Számos kitüntetés birtokosa volt.

1991-ben József Attila-díjat, 2003-ban Széchenyi-díjat kapott a XX. századi magyar irodalomra, a határon túli magyar irodalomra vonatkozó kutatásaiért, monográfiáiért, kulturális-irodalmi közéleti tevékenységéért. 2004 júniusában Marosvásárhely díszpolgára, 2005-ben a Magyar Írószövetség örökös tagja lett. 2023-ban Radnóti Miklós Antirasszista Díjat kapott.

Pomogáts Béla 2023. május elsején hunyt el.

Forrás: mti.hu