Magyarországi buszbaleset: az utasok egy része hazatért Ukrajnába
Hazatért Ukrajnába a vasárnap hajnalban, Kungyalu külterületén árokba borult autóbusz utasainak nagy része – közölte Kunszentmárton polgármestere hétfőn az MTI-vel.
Szabó Péter elmondta, hogy a helyi művelődési házban ideiglenes elhelyezett utasok nagy része, mintegy 70 ember, hétfő hajnalban megérkezett Lembergbe. Erről Ukrajna magyarországi nagykövete, Sándor Fegyir tájékoztatta. Két autóbusz érkezett Ukrajnából az utasokért: az egyik vasárnap este negyed tizenegykor, a másik tizenegy óra körül indult el Kunszentmártonból. Utóbbi jármű még meg tudta várni azt a nőt, akit a rendőrök a szegedi kórházból vittek vissza Kunszentmártonba – fűzte hozzá.
A polgármester közlése szerint az árokba borult autóbuszon egy tánccsoport tagjai utaztak Macedónia felé. Hozzátette: a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei településen és a környéken élők egy emberként fogtak össze a sérülést nem szenvedett utasok ellátásáért.
A csépai önkormányzati konyhán dolgozók ebédet főztek a számukra, a vacsorát a kunszentmártoni polgármesteri hivatal dolgozói biztosították. A helyben működő albán pékség szendviccsel látta el az utasokat indulás előtt – tájékoztatott a polgármester.
Az ukrán gyerekeket szállító buszon 77-en utaztak. A balesetben 19-en sérültek meg, helyszíni ellátásuk után a szolnoki, a szentesi és a kecskeméti kórházakba vitték őket.
A Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központjának hétfői tájékoztatása szerint 12 sérült érkezett a Dr. Bugyi István Szentesi Multidiszciplináris Centrumba: nyolc gyermek és négy felnőtt. Közülük egy felnőttet kellett Szegedre fekvőbeteg intézeti ellátásra átszállítani, a többi sérültet gondos szakmai ellátás után hazaengedték – közölték.
A szolnoki és a kecskeméti kórház azt közölte, hogy nem áll módjukban felvilágosítást adni az ott kezelt sérültek állapotáról.
Nyitókép: MTI/Mészáros János
Az mti.hu nyomán
