Több mint 400 fellépő a Pécsi Tavaszi Fesztiválon
Több mint négyszáz fellépő, közöttük számos neves külföldi művész mutatkozik be a Pécsi Tavaszi Fesztiválon, amelyre március 17. és 31. között várják a közönséget a baranyai megyeszékhelyre.
Mint azt a szervező Pécsi Kulturális Központ igazgatója, Laknerné Brückler Andrea a programsorozatot beharangozó szerdai sajtótájékoztatón elmondta, a húszmillió forintos költségvetésű Pécsi Tavaszi Fesztivál olyan neves külföldi sztárokat vonultat fel, mint a Mike Stern Band vagy a Kenny Garrett Quartet. Márta István, a Zsolnay Kulturális Negyed üzemeltetését végző Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. igazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy a Pécsi Tavaszi Fesztiválon „vizsgázik” az új komplexum, amely a közelmúltban készült el teljesen.
Somlyai Jolán, a kulturális központ igazgatóhelyettese arról számolt be, hogy a rendezvénysorozaton bemutatkozó, több mint négyszáz fellépő között hazai és határon túli magyar előadók mellett tíz országból lesznek művészek. A programok közül kiemelkedik a március 22. és 24. között zajló Nemzetközi Jazz Hétvége, amelynek keretében a Mike Stern Band mellett fellép mások mellett a Szőke Szabolcs Quartet az olasz David Boatóval, Babos Gyula, László Attila és a Tátrai Tibor Gitár Trió, a Fábián Juli-Sárik Péter Duó, a Loop Doctors Brandon Fields amerikai szaxofonossal, valamint a szerb Vasil Hadzimanov, továbbá lesz jam session is pécsi zenészek közreműködésével.
A Pécsi Tavaszi Fesztiválon lemezbemutató koncertet tart március 28-án a világhírű amerikai szaxofonos, Kenny Garrett vezette kvartett is. A dél-koreai napokon március 26. és 31. között az érdeklődők a kelet-ázsiai ország filmes és zenei kultúrájával, valamint egzotikus gasztronómiai világával ismerkedhetnek meg. A fesztivált a Pécsi Vasutas Koncertfúvós Zenekar hangversenye nyitja meg a Kodály Központban március 17-én.
A komolyzenei programok sorában hallható még Vajda János Pannonii Carmen című művének hangversenytermi bemutatója, valamint a zenetörténet népszerű darabjának, Carl Orff Carmina Buranájának előadása. Utóbbi a szerző áthangszerelt, ritkán előadott változatában kerül műsorra, amelyben a zenekart két zongora és öt ütőhangszeres helyettesíti. A pécsi folknapokon március 29. és 31. között a Bíró Eszter Quintet, a Cimbaliband, a Calcutta Trió, a Buda Folk Band, a Folk Error, az Orkestar Picikato Kocani Strumica és a Szélkiáltó együttes ad koncertet, utóbbi előadásával elsősorban a gyermekeknek szeretne kedveskedni. A közönséget kedvező bérletkonstrukciókkal várják a szervezők. A programokkal kapcsolatos részletes információk a www.pecsitavaszifesztival.hu internetes oldalon olvashatók.
Forrás: MTI