120 éve hunyt el Viktória királynő

A viktoriánus korszak emlékezetében és értékelésében a hatalmas területgyarapodás, az ipari és gazdasági fellendülés miatt érzett büszkeség, a „boldog békeidők” nosztalgiája és a képmutató prüdéria pikírt kritikája vegyült össze. Milyenné vált a Brit Birodalom az 1901. január 22-én elhunyt Viktória 64 éves uralkodása alatt?

Egy gyorsan változó világbirodalom élén

Viktória 1819-ben született Londonban, épphogy. A Hannover-házból származó uralkodó szülei ugyanis Németországban, Heidelberg melletti birtokukon éltek. Az édesanya terhességének nyolcadik hónapjában utaztak Angliába, hogy a gyermek brit állampolgár lehessen, ami III. György unokája számára megkönnyítette a 18 évvel későbbi trónra lépést.

A korszaknak nevét kölcsönző uralkodót 1837-ben koronázták meg, három év múlva férjhez ment Albert szász-coburg-gothai herceghez. „Európa nagymamájának” is nevezik, amely jelző nem túlzás, ugyanis kilenc gyermekéből nyolc a kontinens különféle dinasztiáiba házasodott be. Leszármazottai – köztük 35 unokája – az uralkodóházak javával rokonságba kerültek.

Milyen volt ez az ország, amelynek élén Viktória 64 éven át uralkodott? A több mint félévszázados periódus első éveiben Nagy-Britannia gazdasági válsággal küszködött. A rossz életkörülmények olyan politikai és társadalmi mozgalmakat hívtak életre, mint a demokratikus vívmányokat – így például a választójog kibővítését követelő – chartizmus vagy a gabonatörvény-ellenes liga.

A viszonylag nyugodt nemzetközi helyzet és a háború nélküli évek megteremtették a gazdasági fejlődés feltételeit. A megindult urbanizáció és iparosodás következtében az ország nemzeti jövedelme 1801 és 1851 között megháromszorozódott. A munkakörülmények javulása azonban nem tartotta a szintet a profit szárnyalásával, a társadalmi különbségek pedig egyre nőttek.

Az 1850-es években Nagy-Britannia jelentős külterületekkel rendelkezett, amit tovább növelt Indiával, illetve az úgynevezett fehér gyarmatokkal, közöttük a legjelentősebb kanadai területekkel. Viktória – a maga 150 centiméterével – az addigi világ legnagyobb birodalma felett uralkodott. A 33 millió km2-nyi területen 400 millió ember, a világ összlakosságának negyede élt. Az uralkodónőt 1876-ban India császárnőjévé koronázták, ahová azonban egyszer sem látogatott el hosszú életű uralkodása során.

A viktorianizmus kifejezést az 1850-es évektől kezdték el emlegetni. A névadást nem a királynő brit politikára gyakorolt nagy hatása indokolta, sokkal inkább a korszak sajátos értékrendjére utalt. Ennek legfőbb elemei a család- és munkacentrikusság, a konzervativizmus, a vallásosság és a visszafogott életmód voltak.

A Viktória nevével fémjelzett korszak korántsem volt egységes – ahogyan a Vadász Sándor szerkesztette 19. századi egyetemes történelemtankönyv vonatkozó fejezetéből kiderül – mélyreható társadalmi, politikai és gazdasági változások zajlottak le. Az ipar és kereskedelem kitermelte az egyre erősebb középosztályt. A városi vállalkozói réteg tőkéje nemcsak a gazdasági, hanem a hétköznapok átalakulásán is éreztette hatását. A politikai életet azonban kibillenthetetlenül az arisztokrácia uralta.

Születtek intézkedések a gyári munkakörülmények javítására, az oktatás és az egészségügy fejlesztésére is. Az alsóbb rétegek helyzete azonban sokban nem javult, inkább a szakmunkás réteg érzékelte a civilizációs fejlődést. A legszegényebb munkásság helyzetén a különféle sztrájk- és munkavédelmi szervezetek próbáltak javítani.

A viktoriánus társadalom hétköznapjai

Vasárnap a felnőttek templomba, a gyerekek játék helyett a szintén hitet tanító vasárnapi iskolába mentek. Az arisztokrata és középosztálybeli családokban általános volt a reggeli ájtatosság, amikor a családfő olvasott fel a Bibliából.

Ez a fajta vallásosság az 1880-as években oldódott valamelyest. Szimbolikus jelentőségű a Vasárnapi Liga néven indult mozgalom, amely vasúti kirándulásokat szervezett és követelte a múzeumok és képtárak vasárnapi nyitva tartását. A hitélet meggyengüléséhez a polgárság és az értelmiség természettudományos érdeklődésének növekedése is hozzájárult.

Nagyon lassan ugyan, de javulásnak indult a nők jogi helyzete is. Az egyenlőtlenségek mértékéhez képest azonban a változások lassúnak és csekély mértékűnek bizonyultak. Az országban –  amelynek élén több mint egy fél évszázadig egy nő uralkodott –, egy férfi hűtlenség címén is elválhatott, míg egy nőnek ez nem volt elegendő indok, neki meg kellett várnia, hogy férje kegyetlenkedjen is vele.

A férjezett nőknek a törvény először 1870-ben engedte meg, hogy saját vagyonukkal és jövedelmükkel önállóan rendelkezzenek. 1891-ben pedig először mondta ki egy bírósági végzés, hogy a férjnek nem áll jogában feleségét megakadályozni a munkavállalásban. A politikai jogok és az oktatás terén is volt még honnan és hová fejlődni. Habár tegyük hozzá, hogy ez a század bármely más országára is igaz volt.

Történetírói szerint férje, Albert 1861-es halála után Viktória gyásza a közhangulatra is rányomta a bélyegét. Ez olyan – minden bizonnyal érzelmi alapon hozott –  intézkedéseken mérhető le, mint például az, hogy évekig nem engedte elvált személy megjelenését az udvarban, még ha az vétlen is volt házassága felbomlásában. Emellett férje kultuszának ápolása annyira elhatalmasodott rajta, hogy mintegy háromezer emlékművet építtetett számára a birodalomban.

A későbbi generációk merevséggel, képmutatással, bigottsággal, prűdséggel azonosították uralkodásának évtizedeit. Habár a társadalom erkölcsiben a királynő ideáit tette látszólag magáévá, a képmutatás kritikáját némileg alátámasztja, hogy a korabeli naplókat és leveleket elemző kutatók megállapították, a szigetország lakóinak magánélete semmivel sem volt különb a kontinensen élő kortársakénál.

A viktoriánus korszak kemény kritikáját az I. világháború utáni kiábrándultság némileg torzíthatta, a korszakról alkotott kép ma már jóval árnyaltabb. A szociális vívmányok bevezetése mindenképp a pozitívumok közé sorolható, de hozzá kell tennünk, hogy az intézkedések a társadalom perifériájára szorultakon nem tudtak segíteni.

Forrás: Múlt-kor.hu