Az ötödik Magyarház Napot tartják Zürichben szombaton

Az egész napos rendezvényre minden korosztályt várnak Dél-Németországtól Svájcon át Észak-Olaszországig.
A kisebbeket népzene, népmese, gyermektorna és mézeskalács-díszítés várja a zürichi Hirzenbach Közösségi Háznál. A nap folyamán három művész alkotásaiból nyílik kiállítás: a Svájcban élő Jancsó-Miskolczi Zsuzsa legújabb festményei mellett Lakatos Réka festményei és Prágainé Mágori Aranka üvegfestő alkotásai tekinthetők majd meg.
Emellett az Aargaui Aquila Íjászegylet tart bemutatót, miközben a résztvevők a baranta harcművészettel, valamint a jellegzetes magyar ízekkel is megismerkedhetnek.
A részletes program www.magyarhaz.ch oldalon olvasható.
A svájci Magyarház Alapítvány által, a Zürichi Magyar Egyesület közreműködésével megvalósuló program célja az, hogy a Svájcban született magyar fiataloknak is átadják a magyar kultúra ismeretét, valamint megszólítsanak minden korosztályt, a Svájcban és a környező országokban élő magyarokat és svájciakat is – mondta el az MTI-nek az esemény szervezésében részt vevő Szántó-Molnár Petra, aki mindkét szervezetnek tagja.
A főleg szabadtéren zajló Magyarház Nap látogatottsága az időjárástól is függ ugyan, a korábbi évek tapasztalata alapján azonban 5-600 résztvevőre számítanak – közölte Szántó-Molnár Petra.
Az 5. Magyarház Napon mutatják be a MagyarHáz Független Hírmondó című, kéthavonta megjelenő folyóirat 15. számát. Az immár harmadik éve megjelenő lap legfrissebb száma beszámol a berni és zürichi augusztus 20-i Szent István-napi ünnepségekről. Az olvasók megismerkedhetnek a svájci magyar mérnökök és építészek magyar egyesületével, valamint a zürichi, magyar alapítású és magyar vezetéssel működő Kodály-zeneiskolával. A szokásos négy gyermekoldal mellett Széphalomról és a Csángóföldről úti beszámolót is közöl a Hírmondó.
Forrás: MTI