borton001

Börtönlázadás után sok elítélt megszökött Haitiban

A hatóságok nem tudták megmondani, hány rabnak sikerült elmenekülnie a börtönből, ahol összesen 897 embert őriztek. Szemtanúk szerint több százan hagyták el az intézetet.

Lázadás tört ki egy szigorúan őrzött börtönben Haiti fővárosánál vasárnap, a kavarodásban a fegyintézetből sok elítélt megszökött – közölte egy rendőrségi szóvivő.
A hatóságok nem tudták megmondani, hány rabnak sikerült elmenekülnie a börtönből, ahol összesen 897 embert őriztek. Szemtanúk szerint több százan hagyták el az intézetet. A rendőrség annyit közölt, hogy tizenhárom rabot később elfogtak.
Elmenekült a börtön egyik legismertebb lakója, Clifford Brandt üzletember is, akit tavalyelőtt ítéltek el emberrablásért. Az ő kézre kerítése érdekében a rendőrség 40 ezer dollárnyi (csaknem kilenc és fél millió forint) díjat tűzött ki.
Személyi sérülésről nem szólnak a jelentések.
Hírügynökségi értesülések szerint Laurent Lamothe miniszterelnök is a helyszínen tájékozódott, de szemléje után nem tett nyilatkozatot.
Emberi jogi szervezetek szakértői szerint botrányos, ami történt, hiszen az egyik legszigorúbban őrzött fegyintézetről van szó.
A rendőrség nagy erőket mozgósított a szökevények elfogására, a határok ellenőrzését is fokozták.

Forrás: hirado.hu