Csoportos magyar állampolgársági eskütétel lesz New Yorkban
„Aktívak vagyunk, felkeressük a magyar közösségeket, és kihelyezett konzuli fogadónapokat tartunk” – jelentette ki a főkonzul. A kihelyezett fogadónapok előkészítésében részt vállalnak helyi magyar szervezetek képviselői.
„Az állampolgársági törvény személyes megjelenést ír elő a kérelem benyújtásakor és az állampolgársági eskü letételekor. Ez egy kontinensnyi ország esetében problémát jelent. Mi ezt azzal igyekszünk orvosolni, hogy legalább az egyik megjelenést úgy ejtsük meg, hogy mi megyünk ki az igénylők lakhelyére” – mondta a diplomata.
„Ennek különösen azért nagy a jelentősége, mert a nyugati szórványmagyarság élethelyzete más, mint a Kárpát-medence magyarságáé. A kihelyezett konzuli napok szervezésében kiemelkedő segítséget kapunk az itteni magyarságtól is. Így az első amerikai kérelmezők állampolgársági eskütétele az itteni magyarság tettrekészségének és összetartásának eredménye is egyben” – hangoztatta Dán Károly.