barna medve

Egy 18 éves ukrán lányt is megharapott egy medve Romániában

A szokásosnál csaknem három héttel korábban, megnyitották pénteken a forgalom előtt Romániában a Transzfogarasi út magashegyi szakaszát – tudatta az Agerpres hírügynökség a brassói regionális közútkezelő társaság közleményét ismertetve.

A több mint 2000 méter magas Fogarasi-havasokat átszelő, 1974 szeptemberében felavatott út az eltelt öt évtizedben évente csak négy hónapon keresztül jelentett alternatív közúti összeköttetést Erdély és Havasalföld között. Az út 1400 méter feletti magasságban kígyózó, az Arges megyei Piscu Negru és a Szeben megyei Balea-vízesés közötti 30 kilométeres szakaszát ugyanis csak július elsejétől október 30-ig tartották nyitva, mert az év nagy részében a lavinaveszély miatt nem lehet garantálni a közlekedés biztonságát.

A Nicolae Ceausescu kommunista diktátor parancsára a hadsereg utászai által hatalmas emberáldozattal, alig négy év alatt megépített „hadi út” az utóbbi években Románia egyik legkeresettebb turisztikai látványosságává vált.

A hatalmas turistaérdeklődés miatt az utászok néhány éve megpróbálják korábban eltakarítani a havat, hogy megnyújtsák a nyári turistaszezont. Tavaly június 6-án nyitották meg az átjárót, de a korai havazások és a megnövekedett lavinaveszély miatt a tervezettnél korábban, október 20-án lezárták.

A közútkezelő közleménye szerint a Transzfogarasi úton idén is csak nappal, 7-21 óra között szabad közlekedni.

Az ország leglátványosabb magashegyi útjának számító Transzfogarasi út az utóbbi években a medvék miatt is vonzza a külföldi turistákat. A nyári időszakban akár tucatnyi, az út mentén élelemért kolduló medvével is találkozhatnak az arra utazók, akik közül sokan – a tiltás és kilátásba helyezett pénzbírság ellenére – etetik, filmezik a nagyvadakat.

Hétfőn egy portugál házaspár mindkét tagját és egy 18 éves ukrán lányt is megharapott egy medve a Transzfogarasi úton, amikor egy parkolóban megpróbáltak szelfit készíteni a vadállattal. A vadőrök szerint akár 30 ezer lejes (2 millió forint) bírságot is kiszabhatnak rájuk. Tavaly júliusban egy 48 éves olasz motorkertékpáros életét vesztette egy medvetámadásban a Transzfogarasi út egyik parkolójában, amikor a vadállatot etetve próbált emlékezetes videófelvételt készíteni.

Forrás: MTI

Állítsa be a Kárpátalja.ma-t előnyben részesített forrásként a Google Keresőben.
Beállítás →