Görögországban sikerült ellenőrzés alá vonni az erdőtüzeket
Görögország több térségében sikerült ellenőrzés alá vonni az erdőtüzeket csütörtökre virradóra, a helyzet azonban továbbra is egyebek között Híosz szigetén és az ország északnyugati, Albániához közeli térségében.
A hivatalos tájékoztatás szerint míg Zakintosz szigetén – ahol korábban egy szállodát is evakuálni kellett a lángok miatt – javult a helyzet, Híoszon egyelőre nem sikerült megfékezni a tűz terjedését.
A harmadik legnagyobb görög városnak számító, az ország nyugati részén lévő Patrasz térségében szintén javult a helyzet: míg szerdán egy kórházat és egy idősek otthonát is evakuáltak, csütörtökön már nem jelentettek aktív tüzeket.
Kosztasz Cingasz, a tűzoltószövetség elnöke a sajtónak azt mondta, reméli, hogy a szárazföldön és – a hajnali óráktól – légi úton is végzett oltási munkálatok nyomán sikerült stabilizálni a helyzetet a környéken, hozzátéve, hogy a szélerősség enyhülése is kedvez a tűzoltók munkájának.
Forrás: hirado.hu
