Mától fél éven át Szlovákia az Európai Unió Tanácsának elnöke
Az Európai Unió Tanácsának elnöki tisztét félévente más-más tagállam tölti be. Ezekben a féléves időszakokban minden szinten a soros elnökség vezeti az üléseket, és biztosítja a Tanácsban az Unió munkájának folytonosságát.
Az elnöki tisztet betöltő tagállamok hármas csoportokban, az úgynevezett elnökségi triókban szorosan együttműködnek egymással. Az elnökségi triók rendszerét a Lisszaboni Szerződés vezette be 2009-ben. Tagjai hosszú távú célokat jelölnek ki, és közös programot készítenek, melyben meghatározzák azokat a területeket és lényeges kérdéseket, amelyekre a 18 hónapos időszak során kitüntetett figyelmet fordítanak.
A jelenlegi triót Hollandia, Szlovákia és Málta elnöksége alkotja. Ez azt jelenti, hogy Szlovákia július elsején Hollandiától veszi át a soros elnökséget, és december végén Máltának adja át azt.
Az Európai Unió Tanácsa egyike az unió legfőbb intézményeinek. Elsősorban az uniós jogszabályokat formálja, koordinálja az uniós politikát, és egyezségre törekszik a fontos politikai kérdésekben az egyes tagországok közt.
Szlovákia nem könnyű időszakban veszi át az uniós elnökséget. Egyrészt nehezíti azt a migránsválság, amellyel kapcsolatban Szlovákia véleménye nem mindig egyezett a nagy uniós tagországokéval, és ehhez jött még a Brexit, azaz Nagy-Britannia kilépése az Európai Unióból.
Elnöklő országként Szlovákia tárgyalásokat vezet majd az új európai jogszabályokról, de az aktuális politikai kérdésekről is. Fő feladata mindeközben befelé elsősorban a kompromisszumok keresése lesz az egyes tagállamok közt az európai politikát illetően, kifelé pedig Szlovákia képviseli az uniós tagországokat a többi európai intézménnyel szemben, mint amilyenek az Európai Bizottság vagy az Európai Parlament.
Szlovákia tizenkét éves uniós történetében az első elnökség lesz a mostani, amelynek előkészületei már 2012-ben elkezdődtek. Az Európai Unió Tanácsának a jelenlegi szlovák a 116. elnöksége lesz.
A szlovák elnökség prioritásai
A szlovák uniós elnökség programjának és prioritásainak megszavazását az utolsó napra hagyta a kormány, hogy reagálni tudjon a brit népszavazás után kialakult helyzetre. A kiindulópontokat még februárban jóváhagyta a kormánykabinet. Ezek szerint a szlovák elnökség prioritásai a gazdaságilag erős Európa, a korszerű és egységes piac, a fenntartható migrációs és menekültügyi politika, valamint a globális Európa lesznek.
Szlovákia az elnökség idején támogatni fogja a gazdasági és monetáris unió elmélyülését, ami segíthet a versenyképesség növelésében. Fontos gazdasági téma lesz továbbá az Európai Unió 2017-es költségvetésének elfogadása és a tőkepiacok uniójának kiépítése.
A digitális piac kiépítése terén elsősorban a digitális gazdaság akadályainak eltávolítása lesz a cél, továbbá az elektronikus szolgáltatások kihasználása és a piacra jutás egyszerűsítése, az e-tartalom hozzáférhetősége, valamint a magas szintű fogyasztóvédelem.
A migráció terén Szlovákia féléves európai tanácsi elnöksége idején az európai határ- és partvédelemre, valamint a menedékre nem jogosult migránsok kitoloncolására helyezi a hangsúlyt. Robert Kaliňák szlovák belügyminiszter egy korábbi nyilatkozata szerint az Unió külső határainak hatékony biztosítása a legfontosabb pontja a migrációs kérdés sikeres megoldásának. Szó van például az intelligens határokról szóló jogszabálycsomag elfogadásáról, amelynek célja az illegális migráció elleni küzdelem és az utasok ellátásának felgyorsítása a modern technológiák felhasználásával.
Szlovákia európai tanácsi elnöksége idején emellett síkraszáll azért is, hogy Bulgáriát és Romániát is felvegyék a schengeni övezet országai közé.
Az uniós elnökség lehetőség is Szlovákia számára
Az elnökségi feladatok ellátásának nehézsége elsődlegesen az Európai Tanács és előkészítői szervei üléseinek a lebonyolításában van. Elsősorban az állandó bizottságok és mintegy 200 specifikus kérdésekkel foglalkozó munkacsoport és bizottság üléseiről van szó. Az elnöklő országok nemcsak Brüsszelben és Luxemburgban, hanem a saját országukban is szerveznek formális és informális üléseket, ez azt jelenti, hogy Szlovákiában is lesz több ülés a féléves elnökség alatt, amelyek helyszíneit biztosítani kell.
Az elnöklő ország azonban nemcsak menedzseri szerepet tölt be ez idő alatt, hanem egyfajta semleges közvetítői szerepet is. Szorosan együttműködik az Európai Bizottsággal és az Európai Parlamenttel és az Európai Tanács elnökével, aki jelenleg Donald Tusk, illetve az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjével, Federica Mogherinivel is. Miroslav Lajčák szlovák külügyminiszter szerint „európai tanácsi elnökségünk össztársadalmi ügy, és lehetőség az ország láttatására”.
A Vigadó is felkészült az ülésekre
A legmagasabb szintű ülések a pozsonyi Vigadó épületében lesznek, amelyet kongresszusi központtá alakítottak át erre az időre. Lajčák szerint 19 miniszteri ülést, de az európai tanácsi vezetők csúcstalálkozóját is itt tartják majd. Az első ülés mindjárt pénteken (július 1.) lesz, a kormány az Európai Bizottság kollégiumával ülésezik itt. Az ünnepi ebédek és vacsorák a pozsonyi várban zajlanak majd.
A szlovák európai tanácsi elnökségnek saját logója is van, amely Jakub Dušička, a Képzőművészeti Főiskola 23 éves diákjának az alkotása. Ez a logó szerepel majd az összes hivatalos dokumentumon, propagációs anyagokon, bannereken és a kommunikációs csatornákon is Szlovákia soros elnöksége idején.
Az európai tanácsi elnökség átvételére a pozsonyi vár is ünnepi díszbe – illetve fénybe öltözik. Csütörtök éjszaka a vár falára különböző hollandiai és szlovákiai jeleneteket vetítenek, természeti képeket, történelmi emlékeket, hagyományokat, újításokat, sportjeleneteket a politikai együttműködés példájaként. A vár egyik oldalát holland motívumok, a másik oldalát szlovák motívumok díszítik.