Megkezdődött a Fico ellen merényletet elkövető férfi pere

Megkezdődött a besztercebányai speciális büntetőbíróságon (STS) kedden a Robert Fico szlovák kormányfő ellen tavaly májusban elkövetett merénylet vádlottjának büntetőpere – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

A merénylet elkövetése után a helyszínen őrizetbe vett Juraj Cintula védett személy ellen elkövetett terrortámadás bűncselekményének vádja miatt áll a bíróság elé, amiért életfogytig tartó szabadságvesztés büntetést is kiszabhatnak rá.

A szlovák hírügynökség beszámolója szerint

Cintula, akit a rendőrség speciális egységei szállítottak a per helyszínére a vizsgálati fogságból, a bíróság épületébe lépve az „Éljen a szabad kultúra!” és „Éljen a demokrácia!” mondatokat kiabálta.

A szlovák miniszterelnök már korábban jelezte: személyesen nem kíván részt venni a tárgyaláson, a büntetőper során jogi tanácsadója képviseli majd. Robert Fico jogi képviselője, David Lindtner a bíróságon azt mondta:

a miniszterelnök már megbocsátott a merénylőnek,

mert úgy véli, a merénylő annak a médiakampánynak és hamis narratívának az áldozata, amelyet a progresszív ellenzék folytat.

A szlovák hírügynökség a perben eljáró ügyész közlésére hivatkozva kedden arról számolt be, hogy

a merénylő jogi képviselője által még a per kezdete előtt megpróbált vádalkut kötni az ügyében, azzal, hogy 12 év letöltendő szabadságvesztés peren kívül elfogadására tett ajánlatot.

Az illetékes ügyész az ajánlattal kapcsolatban azt mondta: azt nem lehetett elfogadni, ugyanis egy ilyen büntetés mértéke jelentősen alatta maradt az elkövetett bűncselekményért kiszabható büntetés alsó határának, ami 20 év szabadságvesztés.

Az első tárgyalási napon a merénylő ügyvédje annak a véleményének adott hangot, miszerint nem helytálló a bűncselekmény jogi besorolása, mivel szerinte nem minden közjogi szereplő ellen elkövetett támadás számít feltétlenül terrorizmusnak.

Cintula azt állítja, hogy nem akarta megölni a kormányfőt, csak meg akarta sebesíteni.

Robert Fico szlovák kormányfő ellen 2024. május 15-én, a pozsonyi kabinet Nyitrabányán (Handlová) tartott kihelyezett ülése után követtek el fegyveres merényletet. Az elkövetőt, a lévai Juraj Cintulát, aki négy lövéssel sebesítette meg a kormányfőt, a helyszínen őrizetbe vették, majd később a bazini (Pezinok) székhelyű különleges bíróság előre megfontolt gyilkossági kísérlet vádjával letartóztatásba helyezte.
Cintula vallomásában azzal indokolta tettét, hogy nem értett egyet a kormány politikájával,

egyebek mellett azzal sem, hogy Robert Fico és kormánya folytatólagosan elutasítja, hogy fegyvereket szállítson Ukrajnának. A Cintula elleni eljárást tavaly júliusban terrorcselekmény elkövetésére minősítették át. Az esettel megbízott ügyész márciusban nyújtotta be az ügy több mint 6200 oldalnyi iratot tartalmazó vádiratát a speciális büntetőbíróságra. A merénylet elkövetőjére életfogytiglani szabadságvesztés büntetés is kiszabható.

Forrás: hirado.hu

Nyitókép: MTI/EPA/Jakub Gavlak

Kapcsolódó:

Töltényt küldtek egy levélben Robert Ficónak

Robert Fico maradandó mozgásszervi károsodást szenvedett

Tovább javult Robert Fico állapota

Meglőtték Robert Fico szlovák kormányfőt