Nawrocki a NATO legerősebb európai hadseregét szeretné felállítani
Lengyelországnak rövid időn belül a NATO legerősebb európai hadseregével kell rendelkeznie – jelentette ki Karol Nawrocki lengyel elnök pénteken a Lengyel Hadsereg Ünnepe alkalmából rendezett varsói katonai díszszemlén.
A bolsevik hadsereggel szemben 1920-ban aratott győzelem, a varsói csata 105. évfordulóján a hagyományos parádét a lengyel politikai és katonai vezetők, valamint helyiek tömegének jelenlétében tartották a varsói óváros alatti Visztula-rakparton. A kerek évforduló alkalmából, a történelemben először a díszszemlét a balti-tengeri Hel-félszigeten is megrendezték a haditengerészet részvételével.
Karol Nawrocki beszédében kijelentette:
Lengyelország „rövid időn belül nem a NATO harmadik, hanem első legerősebb hadseregével kell, hogy rendelkezzen Európában”.
Bejelentette új nemzetbiztonsági stratégia kidolgozását, és javasolta a parádén jelen lévő Donald Tusk kormányfőnek, hogy közös, pártok feletti nyilatkozatban rögzítsék a lengyel védelmi rendszer fő elveit.
Aláhúzta:
szorgalmazni fogja, hogy a kormánykoalíció minél gyorsabban döntsön a védelmi kiadásoknak a bruttó hazai termék (GDP) 5 százalékára emeléséről. Kijelentette: a hadseregnek legalább 300 ezer főt kell számlálnia, de kész támogatni egy 500 ezer fős hadsereg létrehozását is.
Az államfő kijelentette: 1920-ban a lengyelek „győztek a szovjet, bolsevik anticivilizáció felett”. Kiemelte a nemzeti egység szerepét a lengyel-bolsevik háborúban, melynek hősei bebizonyították, hogy „Oroszország nem legyőzhetetlen”. Hozzátette, hogy Oroszország már három éve „az Ukrajna elleni agresszióban rekedt”.
A varsói díszszemlén több mint 4000 lengyel és NATO-katona vonult fel, és mintegy 300 harci járművet vonultattak fel, köztük M1A1 Abrams amerikai és K2-es dél-koreai harckocsikat, valamint amerikai HIMARS rakétavetőket és Patriot légvédelmi rendszereket. A díszszemlét légibemutató nyitotta meg.
Az ünnep alkalmából szombaton a Varsó melletti Ossówban megnyitják a Varsói Csata Múzeumát. A múzeumkomplexumot a varsói csata helyszínén, több mint 5 hektárnyi területen építették fel csaknem 300 millió zloty költséggel.
A visztulai csodának is nevezett, 1920. augusztus 12-25. között vívott ütközetsorozatban Lengyelország megvédte az első világháború végén visszanyert függetlenségét, és megakadályozta az orosz kommunista forradalom továbbterjedését Nyugatra.
A győzelemhez hozzájárult az a magyar lőszerszállítmány is, amelyet a Csepel Művek elődje, a Weiss Manfréd Acél- és Fémművek küldött a lengyelek megsegítésére. Erre egy, 2011-ben elhelyezett emléktábla emlékeztet a varsói Pilsudski téren. 2020-ban pedig a közép-lengyelországi Skierniewicében felavatták a varsói csata során a lengyeleknek segítséget nyújtó nemzetek emlékművét. A szoboregyüttesben Teleki Pál alakja is szerepel, aki annak idején a magyar kormányt vezette.
Forrás: MTI
Nyitókép: prezydent.pl/prezydent/biografia
