Oroszországban 39 terrortámadást akadályoztak meg

Oroszországban idén 39 előkészületben lévő terrortámadást akadályoztak meg az orosz biztonsági szakszolgálatok – közölte Alekszandr Bortnyikov, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója a titkosszolgálatok és a biztonsági és bűnüldöző szervek vezetőinek nemzetközi tanácskozásán szerdán Szocsiban.

Tájékoztatása szerint 32 fegyverest semlegesítettek, 679-et őrizetbe vettek, emellett felszámoltak Oroszország különböző vidékein támadásokra készülő 49 terrorsejtet. Az igazgató szólt arról, hogy a világban 2019-ben mintegy 7 ezer ember veszítette életét vagy sebesült meg több mint másfél ezer terrortámadásban.

A titkosszolgálatok fellépésükkel érzékelhető károkat okoztak a nemzetközi terrorszervezeteknek. Ezzel együtt az olyan jelentős nemzetközi terrorszervezetek, mint az Iszlám Állam és az al-Kaida, megőrizték képességüket tevékenységük folytatására – tette hozzá.

Bortnyikov megjegyezte, hogy a szakszolgálatok képviselőinek változtatniuk kell a terrorizmus elleni küzdelem módszerein, ki kell terjeszteniük az egyeztetett műveletek körét, növelniük kell az információcserét és az informatika terén végzett tevékenységüket.

Az FSZB megállapította, hogy mintegy 5 és fél ezer orosz állampolgár ment harcolni külföldre, a terrorszervezetekhez csatlakozva, közülük mintegy 4 ezer ellen indítottak eljárást.

Az Oroszországba visszatért 337 ilyen fegyveresből 32-t őrizetbe vettek, 224-et elítéltek. A terrorizmussal kapcsolatban álló 5500 ember bankszámláját zárolták. A műveletben együttműködtek az orosz pénzügyi felügyeleti szervekkel.

Az igazgató szólt arról is, hogy a terrorszervezetek stróman szervezetek és személyek révén jelentős összegekkel részesednek a tőzsdei piacokon végzett műveletekből, és az ingatlanbefektetésekből.Bevételeik keletkeznek a kábítószer-csempészésből, fegyverkereskedelemből, ásványi és kulturális kincsek forgalmazásából, zsarolásból, illegális migrációból, emberkereskedelemből, pénzhamisításból.

Bortnyikov elmondta, hogy az FSZB kezdeményezésére létrehozták a terrorizmus elleni küzdelem adatbankját. Ebben több mint 43,5 ezer, a terrorizmussal összefüggésbe hozható személy, valamint 116 terrorszervezet adatai szerepelnek.

Az orosz igazgató javasolta a külföldi partnerszervezeteknek, hogy minél szélesebb körben éljenek az adatbank adta lehetőségekkel. Az adatbankhoz 36 ország 47 szakszolgálata fér hozzá – fűzte hozzá a Szövetségi Biztonsági Szolgálat igazgatója.