Utoljára (?) a Fobosz-Gruntról Oroszország és a Naprendszer

A sorozatos kudarcokat furcsa ötletek, abszurd magyarázatok sorozata kíséri. Miért hibásodott meg és hol esett le a szerencsétlenül járt orosz Phobos-szonda? Talán sosem derül ki…

Miután január 15-én végre belépett a sűrű légkörbe és megsemmisült az orosz Fobosz-Grunt űrszonda, itt az Űrvilágon méltóképpen „elbúcsúztunk” tőle. Összeszedtük korábbi írásainkat is, amelyekben szó volt arról, hogyan szállt volna le a Mars nagyobbik holdjának, a Phobosnak a felszínén. Milyen vizsgálatokat végzett volna ott, és hogyan juttatta volna vissza a Földre az égitestről gyűjtött talajmintát rejtő kapszulát. Mi volt az amerikai Planetary Society LIFE kísérletének lényege, hogyan vizsgálták volna, hogy egy kis tartályba helyezett mikroorganizmusok túlélik-e a Marsig és visszafelé tartó utazást.

A november elején startolt, de a Föld környezetét elhagyni nem tudó, s végül irányíthatatlanul visszahulló űrszonda története azonban a jelek szerint még mindig nem ért véget. Először is: mind a mai napig nem tudni pontosan, hogy mi romlott el rajta. A megsemmisülését követő napokban egy újabb hajmeresztő feltételezés is napvilágot látott az orosz sajtóban. Ezt, és általában a Fobosz-Grunt-jelenséget elemzi James Oberg írása, amely az IEEE Spectrum magazin blogjában jelent meg január 17-én. Az alábbiakban ebből idézünk.

A fenti térkép a Fobosz-Grunt utolsó pályájának földfelszíni vetületét ábrázolja. Orosz illetékesek eredetileg azt közölték, hogy a szonda a két pirossal jelölt pont közötti térségben (Chile partjaitól nyugatra, a Csendes-óceánon) érte el a felszínt. Később elismerték, hogy az esemény valójában bárhol, a pirossal megjelölt pályaszakasz mentén is bekövetkezhetett.

Hetekig tartó, világméretű aggodalom kísérte, hogy a tönkrement Fobosz-Grunt vajon mikor és hol fog leesni, és mi történik majd a soktonnányi mérgező hajtóanyaggal teli tartályaival. A várt becsapódás január 15-én, vasárnap este megtörtént. (A jelek és az előzetes reális várakozások szerint kárt nem okozott. – A szerk.) A becsapódás tényleges veszélyhelyzetet szerencsére nem, de egy váratlan „tűzvészt” mégis kiváltott…

A jelképes szikra nyilván a pontos leérkezési hely körüli rejtély volt. A hivatalos moszkvai közleményről, miszerint a Fobosz-Grunt a Csendes-óceán fölött tért vissza, órákon belül kiderült, hogy csak számítógépes modellezésen alapul. Az oroszoknak nem állt rendelkezésére konkrét bizonyíték – sem szemtanúk, sem radarmegfigyelések, sem természetesen telemetriai adatok. Így könnyen megeshetett, hogy a megmaradó darabok Chile, Argentína, Brazília területére, vagy akár az Atlanti-óceánba estek.

Ahogy az már lenni szokott, a kudarcról a figyelmet elterelni leginkább egy „ütős” történettel lehet. Az orosz sajtó ismét felvette azt a szálat, miszerint az űrszonda start utáni tönkremenetelét valamilyen amerikai eredetű „zavarás” okozhatta. Az állítás az elmúlt hónapokban már fel-felbukkant, többféle formában. Először a Pentagon Alaszkában telepített radarberendezései keveredtek gyanúba. A térképre nézve azonban nyilvánvaló volt, hogy a szonda nem is repült el a hatókörükben. Aztán a csendes-óceáni Marshall-szigeteken levő Kwajalein-atollra telepített amerikai katonai radarokról is szó volt. Maga Vlagyimir Popovkin, az orosz űrügynökség vezetője szellőztette meg egy interjúban a gyanút, bár – úgymond – megvádolni nem szeretett volna senkit…

A témának a Kommerszant című orosz napilap oknyomozó újságírója eredt utána. Cikkében idézett olyan, a hivatalos vizsgálódásban is részt vevő szakértőket, akik szerint közvetlenül a Fobosz-Grunt pályára állása után egy amerikai radar – ha nem is szándékosan – okozhatta a szonda fedélzeti elektronikus rendszerének meghibásodását. E szerint a forgatókönyv szerint az amerikaiak egy kisbolygó vizsgálata céljából küldtek radarjeleket, de elfelejtették figyelmeztetni az oroszokat. Az újsághír forrása szerint nem kizárt, hogy a megawattos teljesítményű impulzus nyomán vált használhatatlanná a fedélzeti irányító rendszer, ami így nem tudta kiadni a parancsot a gyorsítórakéták begyújtására. Ezért ragadt a Föld körüli pályán a Fobosz-Grunt.

Néhány órába telt, és a gyanút hivatalos forrásból is megerősítették. Jurij Koptyev, az orosz űrkutatás korábbi vezetője, akit nyugdíjasként hívtak vissza, hogy vezesse a vizsgálatokat, azt mondta: a szonda modelljével és egy radarnyalábbal kísérleteket fognak végezni, hogy kiderítsék a lehetséges hatást. Dmitrij Rogozin miniszterelnök-helyettes pedig, akit kifejezetten azzal a feladattal bíztak meg, hogy rendbe szedje az utóbbi időben hibát hibára halmozó űrszektort, védelmébe vette az elméletet. Szerinte bizonyítékok vannak arra, hogy az űreszközeik működésében rendszeresen zavar támad, amikor azok az orosz követőállomások hatókörén kívül repülnek pályájukon.

Rogozin legalább azt is elismerte, hogy sokkal valószínűbb magának az űrszondának a saját meghibásodása, a 12-13 évvel ezelőtti technológiai megoldások elégtelensége miatt. Egy újonnan publikált jelentés állítja, hogy a Fobosz-Grunt fedélzeti szoftvere sosem volt kielégítően tesztelve! Alekszandr Zaharov, az űrszonda vezető kutatója pedig úgy nyilatkozott, hogy a radaros interferenciáról szóló teória különös és hamis.

Tény, hogy az oroszok az űreszközeik követése szempontjából „vakfoltokkal” rendelkeznek a világtérképen. Évekkel ezelőtt kivonták a forgalomból a hajókra telepített mozgó követőállomásaikat, bezártak egyes szárazföldi állomásokat is. Az igen korlátozott követési képességek árulkodó jele, hogy a Fobosz-Grunt startját megelőzően az oroszok e-mailben kérték dél-amerikai amatőr műholdfigyelők (!) segítségét, hogy próbálják észlelni a gyorsítórakéta beindulását. (Mint később kiderült, sajnos nem volt mit megfigyelniük.)

Ami a Kwajalein-atollt illeti, olyan kutatók, akik részt vesznek a Föld közelébe kerülő kisbolygók radaros megfigyelésében, még sosem halottak arról, hogy egy ottani berendezés dolgozott volna ilyen kutatómunkában. Ha megkérdezték volna őket, ezt a Kommerszant újságírójának is elmondták volna…

A jelenségben a legszomorúbb, hogy a felelősségnek ez a fajta „áttolása” az elmúlt években fokozódni látszik az űrtevékenység területén. A mostani orosz abszurdban, az Egyesült Államok hibáztatásában sem a diplomáciai kellemetlenség és a nyilvánosság előtti leszereplés a legnagyobb veszély. Inkább az, hogy az ilyen állítások és előítéletek hogyan befolyásolják a komoly vizsgálatok kimenetelét. Ha tényleg volt egy műszaki vagy tervezési hiba, végül felismerik-e, és tudnak-e intézkedni annak kijavításáról a jövőben? A hamis, mondvacsinált okok megnevezése súlyos bizalomvesztést okozhat. Az űrhajósok például – amerikaiak és mások is – orosz űrhajók fedélzetén jutnak el a Nemzetközi Űrállomásra, így a nem hiteles vizsgálati eredmények végső soron az ő biztonságérzetüket is csökkentik.

Forrás: urvilag.hu