121 éve született Berda József

 121 éve, 1902. február elsején született Berda József költő. „Az Ember bizonyára azért született, hogy sokat nevessen és szeresse az életet” – vallotta egyik ifjúkori versében 

 1902. február 1-jén született, a helyet Budapest, Váci út 140. című versében idézte: „Benned születtem öreg épület,/itt adott életet nékem anyám…”.

„A sötétnek csúfolt Angyalföldről” került az irodalomba.

Négy elemi osztályt végzett, lakatosinas volt a Láng Gépgyárban, de szabadulása előtt otthagyta az üzemet. Sokféle foglalkozással próbálkozott, volt egyebek között lakatos, kifutófiú, könyvügynök. Mivel baloldali beállítottságú apja és bátyjai rossz szemmel nézték, hogy a karmelitákhoz jár ministrálni, önállósította magát és otthagyta családját. Ettől kezdve soha nem volt saját otthona, ágyrajáró volt, s csak élete végén jutott el a szobabérlő „rangig”.

Szellemi fejlődését a kereszténység és azok a szocialista eszmék befolyásolták, amelyeket különböző szemináriumi előadások során ismert meg. Az irodalommal is e szemináriumok hatására kezdett el foglalkozni, 1922-ben az Újpesti Naplóban látott napvilágot első verse. Az első verseskötetre sem kellett sokat várnia, 1923 ban jelent meg Könnyek útja és egyéb írások címmel, az előszót Krúdy Gyula írta hozzá. 1928-tól már a Nyugat is közölte verseit (összesen 21 verse jelent meg a lapban), majd a Széphalom és az Est-lapok is lehozták költeményeit.

1932-től az Álláspont című lap főmunkatársa volt, egyik itt megjelent erotikus verséért 1933-ban eljárást indítottak ellene. A cenzúrával a későbbiekben is akadt baja: 1940-ben egyik erotikus verse miatt elkobozták Béke című kötetét, 1941-es Ördögnyelv kötetéből pedig 12 verset törölni kellett. A hivatalos vélemény a háború után sem lett jobb róla, az ötvenes években megrótták, mert képtelen volt a dogmatikus elvárások szerint írni.

Milyen volt ez a költészet, melyet ennyi támadás ért?

Mindenekelőtt az élet teljes élvezetének költészete, a test mindennemű örömeinek, a természet szeretetének megéneklése. Alaphangulata a naiv, gyermeki kedvesség: derűs egyszerűséggel számol be egy eredményes gombászásról, a ropogós töpörtyű elfogyasztásáról, egy dús lakomáról, a békebeli ízekről. Mindent etikusnak vall, ami az embert szolgálja, ami az emberért van.

Verseiben tulajdonképp élete tükröződött:

művészek és irodalomkedvelők vidám társaságának középpontja volt, pontos menetrend szerint látogatta a pesti és budai vendéglőket, valami különleges hírláncon értesült a toroskáposzták, ropogós kacsasültek, az első tavaszi körözöttek elkészültéről. Hátizsákjában mindig fűszerek és egyéb nélkülözhetetlen kellékek (pogácsák, sajtok) lapultak. Legendásan szabad és legendásan szegény volt: egy-egy versének kéziratát sokszor egy liter borért adta el. Nyomorát csak ideig-óráig enyhítette az 1944-es Baumgarten-díj, s az 1965-ös József Attila-díj.

Kétszer halt meg: a háború után nem sokkal a napilapok tévesen halálhírét közölték, de másodszorra kegyetlenebb véget ért, mint amilyet áhított.

Az alattomos betegség, a rák 1966. július 5-én vetett véget a „szegény bohém” életének.

Az angyalföldi önkormányzat emléktáblát avatott a költő tiszteletére az egykori lakóháza helyén létesült irodaház falán.

Forrás: MTI

Nyitóképen: Bíró János műve (Wikimedia Commons)