Hadik András

313 éve született Hadik András

313 éve, feltehetőleg a Csallóközben látta meg a napvilágot Hadik András magyar tábornagy, aki Berlin megsarcolásával írta be magát a magyar történelemben.

Gróf Hadik András 1710. október 16-án született felvidéki kisnemesi család sarjaként. 22 éves korától katonáskodott Dessewffy huszárezredében. Részt vett a török elleni háborúban és az osztrák örökösödési háborúban, valamint a hétéves háborúban is.

Ezredesi rangot 34 évesen szerzett, majd 1747-ben tábornok lett, 1756-ban pedig altábornagy.

Berlin városát 1757-ben sarcolták meg, amiért Mária Terézia uralkodó nagykereszttel tüntette ki.

1758-ban lovassági tábornoknak nevezték ki. 50 évesen a német birodalmi és a császári sereg ideiglenes fővezére volt. Sziléziában a császári fősereget vezette.

A háború végén Bukovinában, a mai Ukrajna területén lévő Csernyivci megyében és Románia területén, valamint a mai Szerbia területén lévő Futakban kapott birtokot és grófi rangot. Nevét több település őrzi (Hadikfalva, Andrásfalva).

1763-ban Budán katona kormányzó volt, majd 1764-től 4 éven át az erdélyi katonai főparancsnokságot vezette, valamint királyi biztos volt és az erdélyi kormányszék vezetője.

Hadik nem csupán jó hadvezér, de jó kormányzó is volt. Elsőként kezdeményezte a jobbágyság felszámolását Magyarországon.

A karlóciai illír nemzeti kongresszus királyi biztosa volt 1769-ben, majd 1772-ben Lengyelország megszállásakor a császári csapatokat vezette, majd a területek első polgári kormányzója volt az elcsatolt lengyel területeken.

Bukovinában ő telepített székelyeket többek között Istensegítsre és Hadikfalvára.

A 79 éves hadvezért nevezték ki 1789-ben a török elleni háború vezetőjévé, de egészsége leromlása miatt ezt már nem vállalhatta.

Hadik András 1790. március 12-én Bécsben hunyt el.

Alakját nem felejtették el, legutóbb filmet készítettek róla Hadik címmel, amelynek főszerepében a kárpátaljai Trill Zsolt látható.

Kárpátalja.ma