Felhangolva: beszélgetés Bárdos Tamás hegedűssel

Bárdos Tamás neve az utóbbi pár évben egyre gyakrabban hangzott el a hegedűversenyek dobogósai között. A Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola egyik legsikeresebb végzős diákja beszélgetésünk során elmeséli, hogyan sikerült megszeretnie a hegedűt, hogyan fejlődött zenei téren, és ki segítette őt ezen az úton.

A kis Tamás első osztályosként, azaz hatévesen érinthette meg életében először a hegedűt úgy, hogy célja volt vele. Tetszett neki a hangszer, de amikor elkezdte a zeneiskolát és szembesült azzal, hogy a hegedű csak sok-sok gyakorlás után szólal meg elképzelésének és várakozásának megfelelően, akkor erőtlennek érezte magát ehhez a feladatoz és többször is elhatározta, hogy nem veszi többé kezébe a vonót. Viszont szülei nem engedtek a kényeskedésnek. Édesapja megpróbálta biztatni. Elárulta neki, hogy a dédapja hagyatékában vár rá egy igazi, közel százéves művészhegedű, amit akkor használhat, ha már valamivel jobban játszik.

– Így is lett – mondja büszkén Tamás –, már két éve a zenész dédapám hegedűjét használhatom, aminek nagyon örülök. Tizenegy éves koromban kaptam meg. Azért is kellett rá várni, mert felújításra szorult. Kovács Péter hegedűtanár körülbelül 3-4 hónap alatt hozta rendbe.

Kíváncsi voltam arra, hogy Bárdos Lajos, a híres zeneszerző rokona-e Tamásnak. Kiderült, hogy igen, távoli hozzátartozója. Így mondhatjuk, hogy a tehetség a vérében van.

Közben elárulta, hogy nem kell Bárdos Lajoshoz visszamenni ahhoz, hogy megtaláljuk a zenei vénát, hiszen édesapja ugyan nem hivatásos zenész, de igen tehetséges: hallásból bármit le tud játszani zongorán.

Első zenei sikerét Tamás a tavalyelőtti osztálykoncerten élte át. Így emlékszik vissza:
– Nagyon sokat gyakoroltam és úgy éreztem, hogy mégsem megy. De ahogy kiálltam a színpadra, azt vettem észre, hogy sokkal jobban játszom, mint bármikor. Vastapsot kaptam. Onnantól kezdve már soha nem éreztem azt, hogy én abba szeretném hagyni a zeneiskolát – meséli lelkesen.

Ifjú hegedűsünk legelőször városi versenyen vett részt Beregszászban, ahol első és második helyezéseket ért el. Aztán kipróbálta a megyei versenyeket is Ungváron. Közben tanára, Kun Andrea rátalált a sátoraljaújhelyi Lavotta János Hegedűversenyre, melyen azóta is rendszeresen részt vesz, és melyen minden alkalommal helyezéseket ér el.

– Tavaly is elhoztam egy első és második helyet, idén egy harmadikat és szerintem jövőre is megyünk majd – meséli Tamás. – A sátoraljaújhelyi verseny mindig egy szép élmény. Barátságosak a résztvevők és a zsűri is. Jó benyomásom van az egész eseményről. Igazságosan pontoznak – összegzi végül.

A fellépéseken kívül magyarországi vendégek előtt is rendszeresen játszik, valamint a Beregszászi Római Katolikus Egyházközség rendezvényein is hegedült már.

Népszerű szólóelőadásain kívül Tamás a zeneiskolában működő hegedű-együttesnek is tagja.

– Tagja vagyok annak a csapatnak, melyet a tanárnőm hozott létre, tehát az ő növendékeiből áll – meséli. – Általában osztálykoncerten, fesztiválon lépünk fel. Hosszú ideig készülünk rá, mert együttesben sokkal nehezebb játszani, mint egyénileg. Nem csak magamra kell figyelni, hanem a másikra is, aki esetleg lemaradt. Viszont ha én hibázok, akkor a másik viszi tovább a dallamot, ez a csapatmunka egyik fontos előnye, mivel eloszlik a felelősség – mondja elégedetten.

A sok fellépés miatt már nincs lámpaláza, viszont bevallotta, hogy minden előadás előtt nagyon izzad a tenyere. Mivel ez nehezíti a hegedülést, ilyenkor előfordul, hogy nem olyan jól sikerül egy-két hang lefogása. Ezen szeretne változtatni, mégpedig úgy, hogy gyakrabban lép fel közönség előtt. Jelenlegi célja, hogy mindent kizárva maga körül úgy tudjon állni a színpadon, mintha egyedül lenne a szobájában. Viszont hozzátette, hogy ez leginkább a versenyekre jellemző, amikor a zsűri, a szülők azt figyelik, hogy mennyire ügyes. Koncerten más. Ott kapcsolatban kell lennie a közönséggel, hiszen ők nem bírálóként érkeztek, hanem azért, hogy egy zenei élményben legyen részük. S ha közben sikerül ellesnie egy-egy mosolyt, elégedettséget az arcokon, akkor az erőt ad neki ahhoz, hogy még többet nyújtson a hallgatóságnak.

A zeneiskolás ballagás felejthetetlen volt az ifjú zenész számára. A hetven-nyolcvan végzősből felkérnek néhány diákot, hogy játszanak a zárókoncerten. Tamást is beválogatták, ő is felléphetett kedvenc darabjával, Werner Rókatáncával.

– Egy színháznyi közönség előtt játszani, ez nagy megtiszteltetés és fontos visszajelzés volt számomra – mondja őszintén.

Sikerét szülei biztatásának és hegedűtanára szakszerűségének köszöni. Rendkívül hálás azért, hogy elejétől kezdve látták benne a tehetséget és nem hagyták azt elveszni.

A beszélgetés során kiderült, hogy Tamás öccse, a kis Máté is jár hegedűórákra. Bátyja szerint ő még abban a fázisban van, amikor minden nap elmondja, hogy abba szeretné hagyni a zenét.

– Apa és én is bátorítjuk és mondjuk Máténak, hogy menni fog. Elmesélem, hogy én is ugyanezt éreztem kezdetben. Elmondom neki, hogy őrá is vár egy jófajta hegedű. Viszont neki már most is van sikere. Nemrégiben egy versenyen második helyezést nyert. Most bízunk abban, hogy változni fog a helyzet és motiváltabb lesz – mondja Tamás érezve a felelősséget kisöccse ügyében.

A vonó mellett az ifjú művészt a matematika, a fizika és az angol érdekli, s nem csak érdekli, hanem érzi is, hogy hasznos tantárgyak, ezért ezeket tanulja legszívesebben.

Idén már befejezte a zeneiskolát. Vajon hegedűje pihenésre van ítélve és más tudományokat részesít előnyben? Szó sincs róla. Tamásnak komoly tervei vannak.

– Debrecenbe felvételiznék egy művészeti középiskolába, de sajnos a szolfézs nem az erősségem, ezért most halasztok egy évet, és ezt az időszakot a szolfi gyakorlására szánom – árulta el.

A művészeti középiskola sem a végcél, hanem egyfajta kezdet, hiszen befejezése után az előadóművészi pályát szeretné megcélozni, így az egyetem lesz a következő állomás.

Bunda Fehér Rita
Kárpátalja.ma