Felhangolva: Birta István énekes

Sofőr lett majd asztalos, egy példaértékű édesapa. Egyszercsak gondolt egyet, felállt az asztalos munka mellől és énekessé vált.  Mert ez egy ilyen egyszerű, de nagyszerű történet, Birta István története. Mert jobb később, mint soha kamatoztatni azt a tehetséget, amivel a Jóisten megáldotta. Hogyan lehetséges ez? Az interjúból megtudják.

– Gyerekkorban valóban semmi jele sem volt az életedben annak, hogy jó hangod van?  

–  Képzetlen zenész vagyok, nem jártam zeneiskolába, de mint minden gyerek, fiatal, szerettem zenét hallgatni. Volt egy rock-korszakom, amikor hetente egyszer rock-estet szerveztünk, amit nagy hangerő jellemzett.

–  Ezeken az estéken csak hallgattad a zenét vagy énekelted is?

–  De! A fürdőszobában, otthon, vagy éppen esteken nagyon énekeltem.

– Mégsem jutott eszedbe, hogy ebbe az irányba fejlődjön az életed, azaz ennek megfelelő szakmát válassz?

– A szüleim mindig is azt akarták, hogy becsületes munkás legyek egy rendes szakmával, mert úgy lesz megélhetésem. Így nem fejlesztettek zenei irányba. Akkoriban a zeneiskola még nem volt nagy divat, legalábbis a mi környékünkön.

– Beregszászban nőttél fel?

–  Igen.

–  És akkor felnőtt korban utolért a zene…

– Valójában állandóan jelen volt és szólt a zene. Gépkocsivezető lettem és útközben mindig szólt a dal. Barátaim körében működött egy Ciklon nevű rock együttes és rengeteget jártunk koncertjeikre. Abban a világban még nem volt egyszerű kazettát szerezni és ezért egymástól kértünk kölcsön bakelit lemezeket.

De amikor már valóban komolyabban elkezdtem énekelni, az hét-nyolc éve történt. Egy esztergomi kórus járt templomunkban, és annyira nagy hatással volt rám az énekük, hogy felkerestem Krajnik Irénke nénit, a kántort. Elmondtam neki, hogy szívesen énekelek a szentmisén. Megkérdezte, hogy ismerem-e a kottát. Mondtam, hogy nem. Akkor megkért, hogy énekeljek valamit. Hát, leesett az álla, amikor meghallgatott.

– Végül is ezzel tagja lettél az egyházközség kórusának.

– Igen. Amikor jelentkeztem, akkor voltunk körülbelül tizenhatan. Nagyon jól éreztem magam közöttük. Felléptünk a főiskolán, karácsonyi koncerten, de főleg a templomban.

– Közben egyre gyakrabban hallhatunk téged szólóban.

– Én leginkább kórusban szeretek énekelni, de Irénke néni noszogatott mindig, hogy szólóban is próbáljam ki magam.  De én eléggé kritikus vagyok magammal szemben, és nem vagyok elégedett magammal ilyen téren. Ha még nem tudom tökéletesen a darabot, akkor nem adom elő. Vagy szépen kell előadni valamit vagy sehogy. Ezért egy ideig nem akartam elvállalni. Aztán már egy-egy zsoltárt el mertem énekelni a templomban, de még remegő gyomorral.

– Melyik volt az a fellépés, amely áttörésnek tekinthető a te életedben?

– 2017-ben a Beregszászi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége megszervezte a Linner-konferenciát a Rákóczi-főiskola átriumában, ahol egy nagyobb közönség előtt színpadon kellett szólót énekelnem. A Bánk bán című opera Hazám, hazám című dalát adtam elő. A rendezvény végén sokan odajöttek hozzám gratulálni és meglepően kérdezték, hogy hát én énekelni is tudok? Jól esett, de még sokat kell fejlődnöm ahhoz, hogy tökéletes legyen.

– A sikeres fellépéseket még több sikeres fellépés követte.

– Az egyházközségben továbbra is énekeltem hol kórusban, hol szólóban, szentmiséken, rendezvényeken. Aztán a Pro Cultura Subcarpathica felkért, hogy lépjek fel Péterfalván Kuruc-napon, vagy máskor Császlócon, ahol a Fülemben csendül egy nóta című dalt adtam elő. Idén pedig a Dobó esküjét láthatta, hallhatta a közönség az én előadásomban, de csak videó formájában, mivel a járványhelyzet nem tette lehetővé a Dobó-nap megszervezését. A visszajelzések alapján azt tudom mondani, hogy tetszett az embereknek.

– Duettben is hallottunk már.

– Igen, kórustagokkal duettet is énekeltünk. Kurmay Sándorral énekeltük az O sole mio dalt Házasság hete alkalmából egy rendezvényen. Vagy Uszta Adettával is felléptem többször.  Nekem könnyebb, ha nem egyedül kell énekelnem, felszabadultabb vagyok olyankor. Amikor egyedül lépek fel, magamra vagyok utalva, úgy érzem. De azért már kezd alakulni, már nem annyira izgulok.

– A lámpaláz jellemző rád?

– Igen, nagyon lámpalázas vagyok. Ahányszor énekelnem kell egyedül, gombóc van a torkomban, különösen az elején. Amikor izgulok, nem jön úgy a hang. Ezzel még szeretnék valamit kezdeni, de lehet csak gyakorolni kell minél többet.

– Teszel tudatosan azért, hogy fejlődjön a hangod?

– Leginkább az interneten hallgatok zenét.  Van egy kedvenc orosz együttesem, a Hor Tureckovo 9-11 taggal. Gyönyörű hangjuk van. Ezenkívül szeretek nézni olyan videókat, ahol az énektechnikákat mutatják be. Gondoltam már arra, hogy érdemes lenne énektanárhoz járni, megismerkedni a kottával, jó lenne tudatosan jól énekelni, nem pedig spontán, de néha-néha elbizonytalanodok a korom miatt.

A másik pedig, hogy jobban oda kell figyelnem, hogy ne fázzak meg, ne igyak hideget, szénsavasat, különösen fellépések előtt. Még egy kicsit szokatlan, de igyekszem odafigyelni erre.

– Milyen terveid vannak még a jövőben? Maradnál ebben a közegben, ezzel a stílussal vagy más is érdekel?

– A rock stílusból már kinőttem, azt hagyom a fiataloknak. Én nagyon szeretek kórusba járni, szeretem a próbákat. Jó lenne, ha egy szép nagy kórus lenne.

– Amikor egyedül énekelgetsz otthon, a családtagokat zavarja vagy szeretik?

– Általában anyósomnak nagyon tetszik, meg a gyerekeknek is. Itthon szabadjára tudom engedni a hangomat. Meg a munkahelyemen. A munkatársamtól is kikérem a véleményét, ő megmondja a kritikát, pozitívat, negatívat, és ez jó, mert én magamat nem úgy hallom, mint más.

– A gyerekek örökölték a művészi vénát?

– A lányom zongorázni tanult a zeneiskolában, énekelni nem szokott komolyabban. A fiam annál szerényebb, hogy fellépjen. Egyébként járt énekórára a zeneiskolába, de nem tetszett neki. Most egy új tanintézményben, új közösségben van, hátha majd változás történik az életében az éneket illetően is.

– Az ének mellett egyik hangszer sem érdekelt?

– Most már érdekelne: a zongora meg a gitár. Ha tudnám magam kísérni az énekemet, az nagyon jó lenne. Azzal már bárhol hangulatot lehetne teremteni.

– Milyen álmaid vannak?

– Az álmaim nagy része már ezzel valóra vált. De amint mondtam már korábban, jó lenne egy szép nagy kórus, amelynek tagja lehetnék. Esetleg egy önálló estet is el tudnék képzelni a továbbiakban.

Bunda Fehér Rita

Kárpátalja.ma