Felhangolva: Pirinec Karolina

Néhány évvel ezelőtt egy szépségversenyen készült fotót láttam, melyen felfedeztem egy ismerős arcot: Karolinát, akit a kislányom osztálytársaként ismertem a Kossuth Lajos Líceumból. Meglepett, hogy a kislány ilyen rangos versenyeken vesz részt, és díjat is nyert. Azóta eltelt egy kis idő, és már rég szerettem volna beszélgetni vele, hiszen azóta számtalan sikeren van túl a kis beregszászi szépség. Most, hogy már énekesként is ismert, ezért így életének két fontos területéről kérdeztem: a zenéről és a modellkedésről.

– Hogyan kezdődött el ez a tündérmese az életedben?

– Anyukám Instagram-oldalán láttak meg engem, és meghívtak egy kijevi castingra. Akkor voltam hatéves. Anya nem nagyon mert ebbe belevágni, de a barátnője rábeszélte, hogy lehet ez egy jó lehetőség is. Amikor már ott voltunk, láttuk, hogy nem kellett volna félnünk. Nagyon sok gyerek jár abba a modelliskolába. Ott legelőször azt nézték meg rajtam, hogy mennyire vagyok bátor, nem vagyok-e szégyellős. Az első beszélgetés után mondták, hogy minden feltételnek megfelelek. Másnap már színpadon kellett szerepelnem. Azt is figyelték, hogy mennyire bírok végig csinálni egy ilyen napot. Kisgyerekként be kellett tartanom a napirendet, nem volt szabad bármikor enni, inni, mosdóba menni. De nekem ez nem jelentett nehézséget.

– Az első sikeres fellépés után mi volt a következő lépés?

– Mondták, hogy folytassam, mert jól megy nekem. Meghívtak egy szépségversenyre. És így kezdődött minden. Ezután elég sok versenyt megnyertem, mint a Gold Stars Little Modells Grand Prix-ét, a Mini Topmodellt (Ukrajna), majd Olaszországban, Törökországban és Dubajban is nyertem nemzetközi versenyeken első helyezéseket.

– Milyen gyakran utazol egy-egy rendezvényre?

– Elég gyakran, minden hétvégén.

– Ki segít neked mindebben?

– Az anyukám, ő kísér és támogat mindenben. Természetesen Kijevben vannak tanárok, akik tanítanak engem. Néha személyesen, néha pedig online tartanak órát.

– Anyukád hogyan tudja megoldani, hogy mindenhova elkísérjen?

– Nem dolgozik éppen emiatt, hanem mindenhova elkísér, mindenben segít.

– Iskola mellett mennyire megterhelő még egy ilyen plusz tevékenység, pluszfeladatok, utazások?

– Mindenre van időm. Még zeneiskolába is járok emellett.

– Leggyakrabban hova utazol?

– Leggyakrabban Lembergbe, Kijevbe, Ivano-Frankivszkba.

– Leginkább milyen rendezvényeken veszel részt ilyenkor?

– Ruhabemutatók, versenyek, reklámok, különböző fellépések.

– Izgulsz, amikor tudod, hogy meg kell felelni, topon kell lenned. Van benned megfelelési vágy?

– Eleinte kicsit izgultam, de most már megszoktam.

– Egy ilyen szépségversenyen hányan vagytok, mint résztvevők, versenyzők?

– Minimum ötvenen. Előfordul, hogy sokkal többen is.

– És milyen érzés számodra az, amikor megnyersz egy szépségversenyt?

– Nagyon boldog vagyok. Tetszik, amit csinálok. A siker motivál.

– Szerinted mi az, ami leginkább tetszik benned a zsűrinek? Mi a sikered titka?

– Az arcomon, külsőmön kívül figyelik a járást, a viselkedésemet, a beszédemet. A zsűri 15-20 emberből áll, és beszélgetnek velem. Legutóbb azt kérdezték, hogy miért tetszik nekem a szemem színe.

– És mit válaszoltál?

– Azt mondtam, hogy azért tetszik, mert olyan színe van, mint az égnek.

– Mint modellnek, neked is oda kell figyelned, hogy mennyit és mikor eszel?

– Még most nem, nekem nincs ilyen gondom. Bármennyit ehetek.

– Egy verseny alkalmával hányféle ruhába öltözöl?

– Ha modellkedésről van szó, akkor van egy téma, és ahhoz a témához kell venni vagy varratni ruhát. Ha szépségversenyre megyek, akkor népi ruha. Ha énekelek is közben, akkor ahhoz is kell egy fellépőruha. Ha díjat kapok, akkor a díjátadásra is kell egy külön öltözet, fehér vagy arany. Tehát általában három ruha kell. Beregszászban van egy nagyon tehetséges divattervező, ő gyakran varr számomra ruhát.

– Amikor már a legmagasabb szintű versenyeket is megnyerted, mi a következő cél, a következő lépcsőfok? Maradtak-e vágyaid?

– Várom, hogy elérjem a 17 éves koromat, hogy már igazi felnőtt versenyeken vegyek részt. Most énekversenyre készülök Londonba. Nagyon szeretek énekelni. A zeneiskolában ének, zongora és hegedű szakon tanulok.

– Melyiket szereted a leginkább?

– Szeretek zongorázni és hegedülni is, de az ének érdekel a legjobban.

– Hol lehet téged hallani?

– Szinte minden városi rendezvényen fellépek, de más városokban is énekeltem már.

– Milyen dalokat énekelsz?

– Angol vagy ukrán nyelvű énekeket.

– Londonban milyen jellegű versenyen veszel részt?

– A Gold Stars nevű műsorba jelentkeztem, ahol első lettem, és ott meghívtak Londonba, ahol további versenyen és koncerten veszek részt.

– Mit énekelsz majd?

– Michael Jackson Heal the Wolrd című dalát, amit előadtam az ukrajnai és dubaji szépségversenyen is.

– Gondolom, nem sok szabadidőd marad a sok program mellett. Mégis megkérdezem: van-e olyan tevékenységed, amiről még nem beszéltünk és nem tudjuk, hogy része az életednek?

– Talán az, hogy filmekben szerepelek, már több filmforgatáson is részt vettem itt, Ukrajnában.

– Egy klasszikus kérdés: mi szeretnél lenni, ha nagy leszel?

– Szeretnék modell és énekesnő lenni. Mindkettőt nagyon szeretem.

– Beregszászban, az utcán felismernek, mint hírességet?

– Igen, sokszor. Van, hogy fotót szeretnének. Néha csak mondják, hogy ügyes vagyok.

Fehér Rita

Kárpátalja.ma