„Most már adni szeretnék” – Interjú Bernáth Ferenc gitárművésszel

Fiatal, jóképű, tehetséges és gitárművész. Mi kell még a sikerhez? Talán az, hogy készítsünk vele egy interjút, hogy aki még nem hallott róla, az azért ismerje meg, aki pedig hallott róla, az azért olvassa el. Bernáth Ferenc tíz éve került Kárpátaljáról Budapestre, hogy még szélesebb körben elmondhassa, eljátszhassa: az embernek szüksége van a zenére. Ha éppen valamikor Kárpátalján koncertezik, ne mulasszuk el!

– Hogyan alakult a gyerekkora: hol született, milyen családban, hol járt iskolába, zeneiskolába?

– Bár nem emlékszem rá, de a személyigazolványomban az áll, hogy Csapon születtem, így valószínűleg a csapi kórházban láttam meg a napvilágot (nevet)
Tégláson nevelkedtem. Édesapám zenész, édesanyám matematikus, a szürtei középiskola matektanára és igazgatóhelyettese volt akkor, amikor én is oda jártam. Zenét pedig a csapi zeneiskolában tanultam.

– Kicsi gyerekként szerette a zenét? Miért?

– Nálunk mindennapos volt a zene, hiszen apám gitározott. Akkoriban party-zenekara volt, zenészbarátai is gyakran feljártak hozzánk, illetve bármilyen összejövetel zenéléssel végződött családunkban. Így gyakorlatilag születésem előtt is napi szinten hallgattam zenét.

– Miért választotta a gitárt?

– Hatévesen zongorázni tanultam, mert egy kisgyereknek inkább azt javasolták, majd kilenc éves koromban jöhetett a gitár, amit eredetileg választottam volna. A zongora máig is egyik kedvencem, és azóta is játszom rajta.

– Milyen szerepe volt a gitártanárának abban, hogy zenésszé vált?

– Nagyon nagy! Sok esetben sorsdöntő szerepe van egy tanárnak abban, hogy milyen pályát választ a diák. Egy zenei tehetség nevelése nem is nagy, hanem hatalmas felelősség. Gyerekként, és most már szülőként és tanárként is alátámasztom: nagyon fontos, hogy szeretetből csináljuk, amit csinálunk, és ne a tanár vagy szülő kényszerítésére gyakoroljon a gyerek. A felnőtt feladata, hogy felismerje, mi a kulcs a gyerek szívéhez és akkor könnyen, kényszer nélkül megy a folyamat, ekkor fejlődik valaki jó zenésszé. Az én tanáraim pont ilyenek voltak. Nagy szeretettel gondolok vissza Balogh Ágnes tanárnő óráira a csapi zeneiskolából, Szmericskó Feri bácsira az Ungvári Művészeti Szakközépiskolából, aki kivételes tanárom volt, valamint a harkovi Művészettudományi Egyetem profresszorára Vladimir Docenkóra, aki a mai napig mentor és barát az életemben.

– Volt-e példaképe?

– Igen, gyerekként Andres Segovia felvételeit hallgattam, abban az időben nem is volt nagyon más mifelénk. Később megjelent egy Julian Bream és egy Alexander Frauchi is. Lemezeik nagy hatással voltak rám.

– Amikor pályát választott, mi motiválta? Hogyan képzelte el saját magát a jövőben?

– Úgy 17-18 évesen éreztem meg azt, hogy nem tudok gitár nélkül élni. Egyszerűen csak gyakoroltam, gyakoroltam és gyakoroltam. Naponta akár 9-10 órákat is játszottam, még álmomban is. Szerettem volna hatalmas koncerttermekben, nagy színpadokon játszani és zeneművészeti egyetemen tanítani.

– Mára elérte azt a szintet, amit mondjuk 18 évesen elképzelt?

– Részben igen, részben olyan más dolgokat is hozott az élet, amikről nem is álmodtam. Például klasszikus gitárosként elég sok helyen játszottam már. Felkértek premierek bemutatására is, de játszottam klasszikus- és más műfajokban is sztárvendégként énekesekkel, zongoristával, szimfonikus zenekarok élén szólistaként, a Benkó Dixielanddel, stb. Kevesen mondhatják el magukról, hogy tizenkétezer ember előtt léptek fel a Budapest Sportarénában egy száztagú gitárzenekar vezetőjeként. Emellett egyetemi tanár vagyok, tanszékvezető is egy zeneművészeti szakközépiskolában.

– Jelenleg hol él, hol dolgozik?

– Tíz éve élek Budapesten, rendszeresen koncertezem, emellett az Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskola tanszékvezető gitártanáraként és a Vienna Konservatorium Budapest Zeneművészeti Egyetem gitártanáraként dolgozom.

– Hogyan telik egy gitárművész, egyetemi tanár, tanszékvezető napja?

– Minden nap más. Amikor tanítok, egész nap jönnek a diákok. Ha valakinek elmarad az órája, akkor azt az időt gyakorlással töltöm. Este koncert vagy gyakorlás. Amikor nincs tanítás, akkor gyakorlok, szervezek, zenét írok, új műsort nézegetek, olvasok. És hát a család, az szent. Előfordult, hogy reggel nyolctól este hétig tanítottam, azután rögtön próbám lett volna, de haza mentem akár csak tíz percre is, hogy a fiammal átnézzem az iskolai házi feladatot és együtt vacsorázzunk. Utána irány a próba éjfélig.

– Tanárként mi volt a legnagyobb sikere?

– Látni felnőni egy gyereket, látni, ahogy egy növendékemből sikeres tanár lesz, látni, ahogy a zene megváltoztatja valaki életét. Mindebben közreműködni csodálatos érzés. Büszke vagyok, hogy növendékeim több mint ötven dobogós helyezést értek el nemzetközi és magyarországi zenei versenyeken, fesztiválokon.

– Egy gitárművészt tisztelhetünk Önben. Mit tud adni a ma emberének egy gitárművész?

– Szeretetet, elsősorban! Annyi negatív dolog veszi körül a ma emberét! Sajnos frusztrált és rohanó világban élünk. Ha az ember egy nehéz munkanap után beül egy koncertre, akkor legyen egy olyan élményben része, mely által elfelejti minden baját, kerüljön egy másik világba, mosolyogjon vagy örömkönnyei legyenek, feltöltődjön, boldogan menjen haza és új erővel kezdje majd a holnapot.

– Egyébként egy zenész milyen arányban szeretne adni és milyen arányban kapni a munkája által?

– Hála Istennek koncertjeim után sokszor megtapasztalhattam az említett élményeket: amikor hosszú sorban áll a közönség, hogy gratulálhasson, amikor látom a szemekben a boldogságot vagy meghatottságot, amikor valaki bejelenti, hogy azért választotta ezt a pályát, mert valamikor eljött egyik koncertemre, és ez megváltoztatta az életét. Mi ezt kapjuk, ez a zenész jutalma. Nem a siker vagy a pénz a motiváló, hanem az, hogy adhatunk szeretetet, boldogságot. Ettől mi is feltöltődünk. Ez a bizonyítéka annak, hogy helyes úton járunk. Volt idő, amikor én is sokat kaptam: tehetséget a Teremtőtől, tanácsokat a tanáraimtól vagy éppen katartikus élményeket egy koncert során. Most már adni szeretnék: segíteni másoknak, akár egy jótékonysági koncerttel – például a kárpátaljaiak javára is volt egy koncertsorozatom három éve. El sem hinné az ember, de egy jó szóval, egy egyszerű tettel életeket változtathatunk meg.

– Milyen zenét játszik? Melyik a kedvence?

– Elsősorban klasszikus gitárzenét játszom, szeretem a kortárs műveket, magyar szerzeményeket. Közben zenét is írok, legfőképpen a népdal ihlet meg, de szeretek jazzt, flamencot is játszani. Még a könnyűzenében is vannak olyan művek, amelyek megfognak, és klasszikus gitáron előadom.

– Melyik műfaj áll Önhöz a legközelebb? Miért?

– Egyértelműen a komolyzene. Bach zenéje megnyugtat, gyógyít. Rachmaninov elvarázsol, Liszt feltölt energiával. Brouwer, Dyens különleges világba repít.

– Hol kezdődik a színvonalas zene? Mitől válik színvonalassá?

Egy jól megírt pop- vagy rock szám is lehet olyan színvonalas, mint egy Bach-partita vagy egy Rachmaninov zongoraverseny. A lényeg, hogy az emberek megkapják tőle azt az élményt, amiről az imént beszéltem. Hogy mitől válik színvonalassá, az idővel dől el. Mondjuk, nem éppen attól, hogy egy hét alatt tízmillió nézettsége lesz az interneten. Hanem inkább attól, hogy generációk jönnek-mennek, de az a zene ugyanazt az érzést nyújtja mindenkinek, stílustól függetlenül. Vannak évszázadokon átnyúló komolyzenei művek is, amelyek olyan nagy slágerek, hogy szinte minden műfajban feldolgozták már őket és mindig örök marad.

– Általában hol lép fel? Hova hívják? Milyen alkalmakra?

– Vannak szólókoncertjeim nagyobb koncerttermekben, játszom rendszeresen fesztiválokon, komolyzenei, népzenei vagy jazz fesztiválokon, de szívesen játszom kisebb rendezvényeken is, tárlatmegnyitókon, könyvbemutatókon stb.

– Kárpátalján melyik volt a legemlékezetesebb koncertje?

– Nehéz kiválasztani egyet, mert mindegyiket szívből játszom és készülök rá. Talán kiemelhetem azt az ünnepet, amikor saját gitár concertómat mutattuk be a kárpátaljai szimfonikus zenekarral 2014-ben az ungvári Filharmóniában.

– Hogyan érzi magát fellépés közben? Milyen a kapcsolata a közönséggel?

– A színpad egy más világ, ott az érzelmek uralkodnak, katartikus élményei vannak a művésznek és a közönségnek egyaránt. Érezzük egymást: ha én boldog vagyok a közönség is az, ha sírok – ők is sírnak, ha nevetek – ők is nevetnek. Eggyé kell válni a közönséggel és akkor megszületik a csoda.

– Egyedül lép fel, vagy duóban, zenekarral esetleg?

– A felkéréstől függ. Ha szólókoncertre kérnek fel, akkor szólóban játszom, ha duóban fuvolával vagy énekkel akkor úgy gitározom, ha vonósnégyes, akkor úgy készülök, ha szimfonikus zenekarral, akkor ahhoz alkalmazkodom. De van a Gitár Mágia koncertsorozatom is, ami egy teljes zenekart jelent.

– Milyen tervei, álmai vannak?

– Vannak álmaim, terveim. Vannak helyek, ahová elszeretnék jutni. Vannak színpadok, amelyeken még játszani szeretnék. Vannak projektjeim, melyek hamarosan láthatók és hallhatók lesznek.

Bunda Fehér Rita
Kárpátalja.ma