Zenét ír, mert szereti – Interjú Jackánics Lászlóval (Vászjával)

Jackánics Vászját sokan ismerik Beregszászban, legalábbis látásból. Bozontos haj, hosszú szakáll, különleges megjelenés jellemzi a fiatal főiskolást. Szerepelt színházban, s amatőr zenekar tagjaként is fellépett már. De vajon hányan tudják azt, hogy leginkább a zeneszerzés teszi teljessé az életét, az boldogítja, és azzal foglalkozik legszívesebben. Az elmúlt évtized sikereiről, a filmzenés jelenről és a reményteljes jövőről beszélgettünk egy szép novemberi délután.

– Jobb, ha te fogalmazod meg, hogy mi az, amivel foglalkozol.
– Igazából én sem tudom pontosan megfogalmazni, de leginkább talán zeneszerzőnek mondanám magam, attól függetlenül, hogy nincs zenei képzettségem, és nem igazán ismerem a kottát. Viszont az évek során a hobbiból egy foglalkozás alakult. Zenét írok, és próbálok kísérletezni a stílusokkal, amennyire csak lehet.

– Hogyan lehet kottaismeret nélkül zenét szerezni?
– Csak félve nevezem magam zeneszerzőnek, mert nem szoktam leülni és lekottázni a dallamot. Kétféleképpen működik nálam a zeneszerzés: az egyik az, amikor a fejemben már kialakul a majdnem teljes mű, és azt megpróbálom rögzíteni. Ilyenkor fontos, hogy éppen otthon legyek, és fel tudjam játszani a dallamot, míg el nem felejtem. A másik változat: amikor úgy érzem, hogy tele van a fejem valamivel, nevezhetjük ezt ihletnek, és szükségem van néhány órányi kísérletezésre, amíg kiadok magamból egy dallamot. Csak ezután hallgatom meg, hogy mit alkottam, mi az, ami megszületett, és a továbbiakban esetleg tökéletesítem.

– Mikor kezdődött ez az „őrület” az életedben?
– Igen, valóban őrület. Tizenegy-tizenkét éves lehettem, amikor elmentem a nővéremmel Lembergbe. Ott találkoztam egy fiúval, akivel összebarátkoztunk. Felfedeztem nála egy szintetizátort. Megengedte, hogy elővegyem, és három napig csak azzal szórakoztam. Nagyon megtetszett, habár akkor még semmi értelmes dolog nem jött ki abból, amit műveltem. Otthon megkértem a szüleimet, hogy vegyenek nekem egy ilyen hangszert. Választás elé állítottak: szintetizátor vagy számítógép. Nagy volt a dilemma, de a szintetizátor mellett döntöttem. Aztán végül megkaptam mindkettőt (nevet).

– És akkor kezdődött a zeneírás?
– Igen. Próbáltam rájönni, hogyan lehetne dalokat írni.

– Nem kérted a szüleidet, hogy írjanak be zeneiskolába?
– Nem vágytam rá, amit most már bánok. Viszont az is lehetett volna az eredménye, hogy ezzel megutálom a zenét. Ezért most örülök, hogy minden így alakult. Később jártam különórákra zenetanárhoz, hogy valamennyire megismerjem a kottát. De végül abbahagytam, mert rájöttem, hogy csak hallás után tudok dolgozni.

– Tizenegy éves korod óta folyamatosan jelen van a zeneírás az életedben?
– Nem voltak szünetek. Tíz éve ez az egyetlen dolog, amire nem untam rá. Bárhogy is éreztem magam, mindig tudtam, hogy van egy szintetizátorom, egy zongorám meg egy zeneszerkesztő programom, ami mellé leülök, és ki tudok adni magamból valamit.

– Hogyan zajlik a zeneszerkesztő programmal való munka?
– Van, amikor egy felvett dallamot korrigálok, de gyakrabban fordul elő, hogy különböző hangokból, effektusokból állítom elő a dallamot.

– Mi a te műfajod?
– Korábban csak hip-hop alapokat írtam, de most már különböző zenével dolgozom. Gyakran keverem a stílusokat, például az elektronikus hangzást a szimfonikus zenekarral.

– Hallgatod a saját műveidet, csak úgy, háttérzeneként?
– Attól függ, hogy melyiket. Inkább olyan célból hallgatom, hogy megtaláljam benne a még javításra szoruló részeket. Viszont vannak olyan zenéim, melyeket szívesen meghallgatok csak úgy, élvezetből.

– Másoknak is megmutatod?
– Igen. Barátoknak, ismerősöknek.

– Milyenek a visszajelzések?
– Majdnem mindenkinek tetszik. Csak az a baj, hogy ezek az emberek elfogultak. Ha szakmai véleményre vagyok kíváncsi, akkor nyilván nem egy baráttól fogom kérdezni, hogy mennyire jó a zeném.

– Kérted már szakember véleményét?
– Tanult zeneszerzőt még nem kérdeztem, csak olyan embereket, akik hasonló dolgokkal foglalkoznak.

– Kárpátalján vannak ilyen emberek?
– Nem nagyon tudok róla. Vannak, akikkel van némi hasonlóság, de ők egy kicsit más irányban haladnak.

– Elnevezed a dallamaidat?
– Igen. Főleg azért, mert a zenék egy részét feltöltöm a honlapomra, ahol meg lehet hallgatni és véleményt írni róla. Nyilván nem annyira jó, ha Zene-1, Zene-2 nevekkel tüntetem fel. Emiatt nevezem el.

– Szöveget nem szerettél volna írni a zenéhez?
– Gondoltam rá, és próbálkoztam is, de valahogy erőltetettnek éreztem.

– A beregszászi főiskola hallgatója vagy, és egy főiskolai zenekarban is játszottál. Saját szerzeményeket adtatok elő?
– Nem, slágereket játszottunk. Ez egy diákokból álló csapat volt. A főiskolának volt néhány hangszere, mi pedig szerettük a zenét, ezért kezdtünk el együtt játszani.

– Úgy tűnik, hogy neked nem annyira fontos mások elismerése, csak a magad kedvéért írod a zenét. Így van?
– Részben igen. Nagyon szeretem, ha másoknak is bemutatom azt, amit csinálok, mert jó érzés, amikor visszajeleznek. Viszont, amikor tele van a fejem, és ki kell adnom magamból a dallamot, akkor biztosan nem a közönségre gondolok, és nem miattuk csinálom.

– Legújabban filmzenét is írsz.
– Felkértek, hogy írjak zenét a beregszászi Linner doktorról készült filmhez.

– Ez nehéz feladat számodra?
– Nehéz, de örülök annak, hogy nehéz. Először van alkalmam szembenézni egy kihívással. Különben már egy-két éve nagyon vágytam egy ilyenfajta munkára, hiszen műfajként egy ideje soundtrackkel foglalkozom. Nagyon örültem a felkérésnek, és remélem, hogy eredményes lesz.

– Mik a terveid?
– Körülbelül fél éve jöttem rá, hogy ez lehet több mint hobbi. Mindennél jobban szeretnék zeneszerzéssel foglalkozni a jövőben. Annyi irányba mozognék, amennyibe csak lehet, mert fiatal vagyok, sok lehetőség közül választhatok, ezeket ki kell használni.

– Kárpátalján van lehetőséged arra, hogy megvalósítsd az álmaidat?
– Több lehetőség van nyugatabbra, de egyelőre nem akarok elmenni innen, mert szeretem Kárpátalját. Magyarként itt tudom őrizni a hagyományokat, itt tudok tenni valamit a hazámért, meg ezzel talán jó példát is mutatok másoknak.

Bunda Fehér Rita

Kárpátalja.ma