A néptánc szolgálatában – beszélgetés Huszti Beáta néptáncoktatóval
Nemzeti értékeink egyik legnagyobb kincse a magyar néptánc. Az idők folyamán változott és alakult, de ősiségéből és jelentőségéből mit sem veszített. A magyar lélek ugyanúgy ott van benne.
Aki szereti a magyar táncot, az elkötelezett híveként, szívét-lelkét átadva oktatja és műveli azt. Arról a fiatal tánctanárról van szó, aki a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán táncházak keretén belül tanítja a magyar néptáncot.
Huszti Beátával, az Örökség néptáncegyüttes vezetőjével beszélgettem.
– Mikor indultál el a néptánc útján?
– Az általános iskola második osztályába jártam, amikor szüleim beírattak a péterfalvi zeneiskolába zongora szakra. Eleinte nagyon tetszett, mert szerettem volna valamilyen hangszeren játszani. A zongora és az egyéb hangszerek mellett ismerkedtem meg a néptánccal. Ez utóbbit nagyon megszerettem. Később volt egy időszakom, amikor nem akartam semmilyen hangszeren játszani, nem akartam zeneiskolába járni. Közöltem is a szüleimmel, hogy ezt befejeztem. Erre azonban azt a választ kaptam, hogy otthagyhatom, de akkor néptáncra sem járhatok többé. Hamar megváltozott a döntésem, mert imádtam táncolni. Így folytattam a zeneiskolát, s maradt a néptánc is.
Emellett rendszeres résztvevője lettem a Tiszapéterfalván nyaranta megrendezett népzenei- és néptánc tábornak. Ide Magyarországról is jöttek és jönnek előadók, oktatók. Már az első tábor motivált abban a döntésemben, hogy néptáncoktató legyek.
– Te eközben egy néptánccsoport tagja is voltál…
– A Péterfalvi Tisza Népzene- és Néptánc Együttes tagja voltam. Hét évesen kerültem hozzájuk. Gyermekjátékokkal kezdtük, s ahogyan mi fejlődtünk, úgy fejlődött velünk a tánc is. Egyre több és több motívumot tanultunk, több tájegységgel ismerkedtünk meg. Az itt szerzett tudást a fent említett táborokban tovább kamatoztattuk.
– Hogyan kerültél Nyíregyházára?
– Az együttesünk vezetője, Pálné Jancsó Katalin és Pál Lajos hívta fel a figyelmemet a nyíregyházi Művészeti Szakközépiskolára. Mivel csak második próbálkozásra sikerült a felvételim, a 10. osztály után kerültem Nyíregyházára. A szakiskolát tavaly fejeztem be. Sokirányú képzést kaptunk itt: néptánc, kinetográfia, tánctörténet, zenetörténet, művészettörténet órákon vehettünk részt.
– Az Örökség néptáncegyüttes egyik vezetője vagyok, mely 2008-ban kezdte meg a munkáját. A tanulás mellett párhuzamosan vezetjük az együttest a táncospárommal, Csűri Szebasztiánnal. Korábban mindketten ugyanabba a néptáncegyüttesbe jártunk. Én hamarabb kezdtem, Szebi később csatlakozott hozzánk. Mindkettőnk tervei között ott volt, hogy szeretnénk tovább folytatni a néptáncot. A régi gyermek együttesünk felbomlott, s az akkori vezetőink kértek meg, hogy szervezzünk és vezessünk egy újabb csoportot.
– Miért Örökség lett a nevetek?
– Ezen a néven sokat gondolkodtunk. Kellett, hogy igazodjon a profilunkhoz, mely szerint csak néptáncot táncolunk, de kapcsolódjon hagyományainkhoz, kultúránkhoz is. Emellett valamivel jelezni szerettük volna, hogy ez az előző tánccsoportnak a folytatása. Mindazt tovább szerettük volna adni, amelyet örökül ránk hagytak. Így lett Örökség.
– Hány tagja van az együttesnek?
– Kezdetben tíz fiatallal működött az együttes. Később ez huszonkettőre bővült. Időközben azonban felnőttek a „gyerekek”, és tanulmányaik miatt sokan nem tudtak részt venni a próbákon. Jelenleg tizennégyen vagyunk, ami életkorban 8-tól 18-évig terjed. Azonban most is csak a hétvégéken tudunk próbálni, mert a líceumokból, a főiskoláról akkor jönnek haza a fiatalok.
– A nagy korkülönbség mennyire nehezíti az oktatást?
– Néha nehéz összeegyeztetni, hogy a nyolc éves is megértse és a tizennyolc évesnek se legyen unalmas. Általában azt a taktikát alkalmazom, hogy minden új lépést elmagyarázok alapszinten, részletesen, hogy a kisebbek is megértsék. Aztán fokozatosan építünk rá, s így az idősebbekhez is igazodom.
– Gondolkodtatok már egy újabb kiscsoport indításán?
– Igen, létre akarunk hozni egy egészen fiatalokból álló csoportot. Azonban Szebi most Hollandiában tartózkodik, s ritkán jön haza, jelenleg egyedül vezetem az együttest, s így nehéz előre tervezni. Szeretnénk folytatni a munkát, de még nem tudjuk, hogy mit hoz a jövő.
– Milyen táncokat tanultok?
– Koreográfia szinten tanultunk már viskit, sárközit, szatmárit, szilágyságit, és most készül a rábaközi. Ezen felül még több táncból tudnak improvizálni, mert rengeteg lépést ismernek a kalotaszegi, somogyi, nyírségi és gömöri táncokból a fiatalok.
– Gyakran van fellépésetek?
–Az év elején a téli időszakban kevesebb fellépésünk volt, de a nyárra több felkérést is kaptunk. Különböző hazai és magyarországi fesztiválokra hívtak minket.
– Milyen fellépésre készültök most?
– Legközelebb Nagyszőlősön lépünk fel június 9-én.
Mindenképpen dicséretes az, hogy vannak még olyan fiatalok, akik megértik és észreveszik, hogy magyar néptáncunk nem múló divat, hanem kultúránk szerves része és megmaradásunk egyik záloga. Sok sikert kívánok a további munkához!
Gál Adél
Kárpátalja.ma