A posztimpesszionizmus királya

A napraforgókról a művészetkedvelőknek gyakorlatilag előbb jut eszébe Vincent van Gogh, mint maguk a növények. Az alkotónak nem csak a csendéletei, önarcképei és tájképei is méltán váltak híressé. Kora – mint ahogy az sok más festőnél is jellemző- nem értette meg, mára azonban a Gachet doktor arcképe című műve elnyerte a világ második legdrágábban eladottja címet. A holland posztimpresszionizmus legnagyobb alakja 162 éve ezen a napon látta meg a napvilágot.

Vincent van Gogh 1853-ban született a hollandiai Groot-Zunderben egy református lelkész, Teodorus van Gogh és Anna Cornelia Carbentus első gyermekeként. A család több szálon kapcsolódott a művészethez, Vincent három műkereskedelemmel foglalkozó nagybácsit is magáénak mondhatott. Rajztehetsége korán megmutatkozott, kilenc évesen készültek első alkotásai: A falra mászó macska és a Kutya. Középiskoláit internátusokban végezte, ám 15 évesen otthagyta tanulmányait, és egy évvel később a hágai Goupil & Cie Galériában kezdett dolgozni nagybátyjával.

Első tájképei az 1870-es évekből származnak, amikor is úgy döntött, hogy apja nyomdokai lép, és teológiát tanul. Egyházi felettesei Borinege-ba küldték, hogy szénbányászok gyermekeit tanítsa írni, olvasni és katekizmusra, itt ihlette meg a környezet.1880-ban tért haza. Egy édesapjával való összekülönbözés miatt Hágába költözött, és onnantól kezdve teljes mértékben a festészetnek szentelte az életét. Kezdeti művein a szegénység ábrázolása dominált, bányászok, majd parasztok életét vitte vászonra komor, sötét tónusúszínekkel. Megbontva a korábbi konvenciókat, nem vidám vidéki embereket ábrázolt, hanem a borongós valóságot, s ebből a korszakból származik első nagy visszhangot kiváltott műve, a Krumplievők.

1886-ban Párizsba utazott testvéréhez, Theóhoz, hogy alaposabban kitanulja a festészetet. Öccse révén ismerkedett meg Monet műveivel, s azonnal az impresszionizmus szerelmese lett. Korszaka rövid ideig tartott csak, és hamarosan átköltözött Arlesbe, hogy megfelelő inspirációt keressen művészetéhez. Úgy tűnik, Provance biztosította ezt számára, életének fő alkotásai ebben az időszakban születtek, meglehetősen rövid idő leforgása alatt. 1888-ban festette meg A napraforgók című képet, s annyira megtetszett neki a virágok sárgája, hogy az ezentúl rendre felbukkant további művein. Híres éjszakai képeit, mint a Csillagos éj vagy az Éjjeli kávézó állítólag szabad ég alatt vitte vászonra, kalapjára erősített gyertyák segítségével, hogy lássa a festékek színeit.

A provance-i idillt Paul Gauguin látogatása törte meg. A festő van Gogh invitálására érkezett Arlesbe, de közös munkásságuk hamar viszálykodásba fordult. Egy különösen durva összetűzés során van Gogh borotvával támadt Gauguinra, de végül saját fülét vágta le. Az incidenst követően elmegyógyintézetbe került, ahonnan a hallucinációk és epilepsziás rohamok megszűnését követően 1889-ben távozhatott. Pár hónapra rá azonban állapota rosszabbra fordult, idegrohamot kapott, és három hétre öntudatlan állapotba került. Tudomásul véve, hogy betegsége gyógyíthatatlan, lázasan a munkába vetette magát. 150 képe született szanatóriumi körülmények között, például híres önarcképe (Önarckép levágott füllel) és a Gauguin karosszéke is. Utolsó művei már-már absztrakcióba hajlanak, az ecsetvonásokon érződik a magány és a kétségbeesés.

Halálát különösen ironikussá teszi a tény, hogy nem sokkal a tragédiát megelőzően ismételten gyógyultnak nyilvánították. 1890. július 27-én azonban újabb roham tört rá, és az auvers-i várkörnyékén szíven lőtte magát. Két napra rá belehalt sérüléseibe. Kívánsága szerint Hollandiában temették el, barátai pedig napraforgókat helyeztek ravatalára. 15 évnek kellett eltelnie, hogy a nagyközönség is felismerje zsenialitását, elsőként a németek rendeztek kiállítást a műveiből 1905-ben.