Aki másodszor indult a Versmaratonon

Lőrincz P. Gabriella Beregszászban élő költő, feleség, édesanya, kultúrmunkás. A Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet munkatársa, az Együtt című folyóirat állandó szerzője, eddig két kötete jelent meg.
– Idén sorrendben másodszor válogattak be Az év versei című antológiába. Kik döntik el, hogy mely költők művei érdemesek a beválogatásra? Mit jelent számodra egy ilyen antológiában szerepelni?
– Az antológiába való beválogatás nagy megtiszteltetés, azt hiszem, minden szerző számára, persze egyben felelősség is. A válogatásról csupán annyit tudok, amennyit a szerkesztő, Nagy Gábor, a rádióban elmondott, ez mindössze annyi, hogy folyamatosan figyeli a megjelenő verseket, és válogatja őket.
– Úgy tudom, Kárpátalján is bekerültél egy antológiába, itt ukránra fordították néhány versedet. Beszélnél erről?
– Valóban így van, a közelmúltban jelent meg egy antológia ukrán nyelven, az én verseim is szerepelnek ebben a válogatásban. A tavalyi év végén keresett meg Huszti Vaszil az Ukrán Írószövetség nevében, elmondta, hogy szeretné a verseimet szerepeltetni egy ukránul megjelenő antológiában. Ezt követően Kudla György elkészítette a nyersfordítást, majd Huszti úrral együtt ukrán verssé faragták az addig csak magyarul megjelent írásaimat. Ez szintén megtisztelő dolog, mivel egyedüli magyarként szerepelek az antológia oldalain.
– A Magyar Napló Kiadó idén április 11-én is megrendezte a Versmaratont, ahol három másik kárpátaljai költővel együtt te is szerepeltél. Mi volt a benyomásod, mennyire érdekli a magyarországi közönséget a költészet?
– A Versmaratonra csak irodalomkedvelő emberek jöttek el, így nem igazán tudok erről érdemben szólni. Jól éreztem magam, a közönség örömmel fogadott, nemigen volt akkor és ott a versnél fontosabb.
– Mit jelent számodra a líra, a vers, a szó, az irodalom?
– A mindent jelenti. A versírásban találtam meg önmagam kifejezését, az irodalom gyógyít, éltet.
– Egy ilyen rendezvény is jó alkalom a kapcsolatépítésre, amely elengedhetetlen a szakmai érvényesüléshez, egyáltalán ahhoz, hogy a szerző publikálhasson. Kikkel találkoztál? Kaptál-e új meghívásokat, felkéréseket?
– Sok szerzővel találkoztam, új kapcsolatok is alakultak, természetesen szó esett esetleges meghívásokról is, de igazából ez a nap az ünnepről szólt, kevésbé arról, hogy mi lesz a továbbiakban, legalábbis az én részemről.
– Úgy hallottam, hogy felkértek a Partium című folyóirat vers rovatának vezetésére. Igaz ez a hír?
– A hír egyelőre csak féligazság. Valóban kaptam felkérést, de még nem tisztázódtak a körülmények, s addig nem szeretnék erről beszélni, míg nem látok tisztán mindent. Még tárgyalás alatt van az ügy.
– A Versmaratonhoz visszatérve, elmondanád az olvasóknak, tulajdonképpen hogyan is zajlik egy ilyen rendezvény?
– A Thália Színház Mikroszkóp színpadán zajlik a Versmaraton, délelőtt 11-től este 23 óráig az Év versei antológia szerzői olvassák fel műveiket, illetve beszélgetnek a Kossuth Rádió valamelyik munkatársával. Ezt követően írunk egy sort a nap versébe, majd egy, a szintén a színházhoz tartozó látványstúdióban olvasunk fel a verseinkből.
– A Mikroszkóp színpadán Völgyi Tóth Zsuzsa moderátor azt kérdezte tőled, hogy miért szerepel a verseidben a hiány szó? Most én is megkérdezem ugyanezt.
– Ahogyan a beszélgetésben is elmondtam, most is csak azt mondhatom, a körülöttem lévő világból hiányolom a „fényt”, illetve mindazt, amit a fény jelent számomra, a tisztaságot, szeretetet, bizalmat, de főként az őszinteséget.
– A kárpátaljai magyar irodalom vagy a magyar irodalom kárpátaljai része nagyon is létezik, életképes és értékeket teremt. Ezt támasztja alá az is, hogy a kötetbe négyen is bekerültetek. Szerinted van-e kishazánk magyar nyelvű irodalmának egységes mondanivalója, ha igen, mi az?
– Nem tudom, hogy lehet-e ilyen éles határt vonni hazánk vagy akár nemzetünk köré. Az irodalomban az irodalom a lényeg, a versben a vers maga.
– Végezetül, mit üzensz a magyarországi olvasóknak?
– Köszönöm a kedves olvasóknak, hogy mindig szeretettel fogadnak, szeretettel fogadják a verseimet. Nem üzenhetek mást, csak azt, hogy szeressük a verset, a könyvet, és neveljünk fel olyan gyermekeket, akik szintén vers, illetve könyvszerető felnőtté válnak!
– Köszönöm a beszélgetést!

Lengyel János