Akik magyarságukért szenvedtek… Megemlékezés a málenykij robot 70. évfordulóján

Gyászmisével, istentisztelettel és koszorúzással emlékeztek meg Beregszász lakói a málenykij robot 70. évfordulójáról. A megemlékezés a római katolikus templomban gyászmisével, a református templomban pedig istentisztelettel kezdődött. Molnár János esperes-plébános prédikációjában a háromnapos munkára elhurcolt kárpátaljai férfiakról emlékezett meg, akik jóhiszeműen mentek a „kis munkára”, de nagy részük sohasem térhetett haza. Nekünk, kárpátaljai magyaroknak kötelességünk tisztelettel megemlékezni róluk, s a fiataloknak is továbbadni történelmünk. Abban az időben nem volt egyértelmű magyarságuk megélése; amiatt kellett szenvedniük és meghalniuk, mert egy nemzet gyermekei voltak.
János atya az evangélium szavait hozta fel példának: „Ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül marad, ha azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz.” Az elhurcolt magyar férfiak a búzaszemek, akik elhaltak, de mi, ma élő kárpátaljai magyarok vagyunk a termései. Emiatt hivatásunk, küldetésünk kell legyen, hogy Kárpátalján magyarként éljünk, megvallva magyarságunkat és hitünket. Hiszen nem véletlen, hogy ide teremtett bennünket a Jóisten – konkrét célja van velünk itt.
János atya tolmácsolásában a megemlékezés egyetlen üzenete a világ számára: soha többé ne forduljon elő, hogy hovatartozása miatt üldözzenek ártatlan embereket. Közös történelmünknek vannak szégyenfoltjai, amiről beszélnünk, emlékeznünk kell, de imádkoznunk is a békét adó Istenhez az elhunytakért, hogy a magyar nemzetnek legyen jövője. A történelmünk igazolja, hogy senki sem tudta kiirtani a magyar nemzetet. Ez nem szívósságunkból fakad, hanem mert Szent István királyunk a Boldogságos Szűz Mária oltalmába helyezte nemzetünket, aki mindig megvédett bennünket a külső támadásoktól. A belső pusztítás azonban egyre inkább fenyeget minket. János atya felhívta a figyelmet arra, hogy ne engedjünk olyan elveknek, tanításoknak, amik felmorzsolják nemzetünket. Ezeréves értékeink helytállnak, nem engedhetünk a modern önpusztító, népet megsemmisítő irányzatoknak.

A református és római katolikus szertartások után a két gyülekezet közösen vonult át az egykori gyűjtőhely falánál elhelyezett emléktáblához, ahol Darcsi Karolina, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) politikai és kommunikációs titkára szólalt fel a túlélők visszaemlékezései alapján. 1944 végén a fegyverek elhallgatásával nem ért véget a háború, a kollektív bűnösség elve alapján elítélt magyar és német lakosság számára megtorlások, deportálások, munkatáborok következtek. Kiemelte, hogy nincs olyan kárpátaljai magyar család, akinek ne lenne olyan hozzátartozója, aki áldozata lett volna a rendszernek. Azonban évtizedekig mégsem lehetett beszélni ezekről a szörnyű eseményekről és elképzelni sem tudjuk, min mentek át eleink.
Darcsi Karolina elsősorban a fiatalokhoz szólt, hiszen ők a jövő záloga. Hetven év távlatából hálásak lehetünk az Úrnak, hogy egy sokkal békésebb korszakban élhetünk. Ennek ellenére nem hagyhatjuk a sztálini terror áldozatainak emlékét elveszni. A felszólaló arra szólította fel az egybegyűlteket, hogy emlékezzünk azokra, akik a mai napig ismeretlen tömegsírokban fekszenek és a sok szenvedést átélt családtagokra is. Fontos meglátnunk, hogy ezek a férfiak meghozták a maguk áldozatát a magyarságért, így ma a mindennapokban, nekünk is tennünk kell a dolgunk a magyar közösség jelenéért és jövőjéért.
A megemlékezők ezt követően elhelyezték koszorúikat az egykori gyűjtőhely falán, közreműködtek a beregszászi magyar gimnázium diákjai és a Rákóczi Szövetség Kórusa. Az emlékmenet átvonult az elhurcoltak emlékművéhez a nemzeti zászlókkal az élen, ahol Babják Zoltán polgármester nemcsak az elhurcoltakra, de a beregszászi túlélőkre is emlékezett. Kiemelte, hogy a málenykij robot mai napig rendezetlen, fájó pontja városunk történetének, máig nem történt meg a tragédia lezárása. A történtek sajnos ma is aktuálisak, felhívják figyelmünket a kelet-ukrajnai eseményekre. Ez a nap emlékeztessen bennünket, hogy ki kell állnunk nemzetünkért, az igaz ügyért, amit felmenőink hagytak ránk.
A következő percekben Horkay Sámuel, a KMKSZ Beregszászi Szervezetének tiszteletbeli elnöke hangsúlyozta beszédében, hogy több tekintetben is kiemelkedik a 2014-es év történelmünk szempontjából: 100 éve tört ki az I. világháború, 95 éve írták alá a trianoni diktátumot, 70 éve ért véget a II. világháború és köszöntött be a kárpátaljai magyarok történelmének legsötétebb korszaka, a kommunista diktatúra. 25 éve azonban újra szabadon emlékezhetünk hőseinkről, halottainkról, melynek egyik megnyilvánulása a 15 éve felállított emlékmű, ami előtt minden évben leróhatjuk kegyeletünket.
Továbbá Horkay Sámuel elmondta azt is, hogy az emlékmű falán lévő 836 férfi egyetlen bűne magyarsága volt. Újra és újra felmerül bennünk a kérdés: miért kellett ennek megtörténnie? Az emberi történelem leghazugabb kommunista diktatúrájának tömeggyilkosa, Sztálin szavaiban kereshetjük a választ: „Az ideológia és a meggyőződés változhat, de a félelem örök.” E korszakot megelőző ezer évben Kárpátalja mindig az európai kultúrkörhöz tartozott, ahol értéke volt az adott szónak, volt tartása, hite, jövője az embernek. Mindezek 1944 után megszűntek, helyette a kárpátaljai magyarok nem tehették be lábukat a templomokba, félelemben és hazugságok között kellett élniük. A hatalom célja ezzel a magyarság megtörése volt, ennek egyik eszköze pedig az elhurcolás, kényszermunka.

A tiszteletbeli KMKSZ-elnök szerint mindezek után a jelenben mégsem bosszúra van szükségünk; ha bocsánatot kérnének a kárpátaljai magyaroktól, végre kiegyenesedhetnénk, továbbléphetnénk. Ehelyett még mindig tűrünk a katonai besorozásoknak, a magyarok lekicsinylésének és becsmérlésének. Még mindig cipeljük a tragikus történelmi emlékeket. Ha letehetnénk ezt a terhet, begyógyulnának sebeink, visszanyernénk önbizalmunk és bizakodással tekinthetnénk a jövőbe.
2014. november 18-án jövőnk és megmaradásunk egyik állomása volt a Beregszászi Római Katolikus Egyházközség kezdeményezése, ahol összefogva, közösen emlékeztek a történelmi egyházak képviselői, a város vezetői, a különböző politikai és kulturális szervezetek és iskolák a mindannyiunkat fájón érintő 70 éve történt tragikus eseményekről.

Jakab Annamária
Kárpátalja.ma