Átadták a Karinthy-gyűrűt
Szőke András kapta az idei Karinthy-gyűrűt. A Rádiókabaré kiemelkedő teljesítményt nyújtó alkotóit és előadóit elismerő díjat június 29-én adták át a Magyar Rádió Márványtermében. Az 1975-ben alapított Karinthy-gyűrűt Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató vezérigazgatója, valamint Vaszily Miklós, az MTVA megbízott vezérigazgatója nyújtotta át Szőke Andrásnak.
„Az elmúlt 30-35 évben Szőke András nélkül rengeteg fontos film nem készülhetett volna el, és nemcsak a stand-upot teremtette meg Magyarországon, hanem a létével is bizonyos humoros életformát alkot” – méltatta a díjazottat alkotótársa, Badár Sándor, aki három évvel ezelőtt kapott Karinthy-gyűrűt. Megjegyezte, hogy életük összefonódott Szőke Andrással, együtt indultak a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumból. Mint fogalmazott: a szentesieknek genetikailag egy plusz mondattal több van az agyukba építve, „ezért is juthatott eszébe Bandinak, hogy egy szuper 8-as kamerával forgasson játékfilmet, ettől aztán ezek nemcsak humorosak, hanem szürreálisak is lettek”. Felidézte, hogy legismertebb mozijában, a Roncsfilmben Szőke András a VIII. kerületi lét dialógjait mutatta be utánozhatatlanul. Badár Sándor szerint Szőke András mostani lakó- és alkotóhelyén, a Veszprém megyei Taliándörögdön is stílust teremtett: „egy reneszánsz ember, modern kori Leonardo, aki fest, épít és rádiót épített a helyi plébánián”.
Szőke András, aki rendezőként és/vagy színészként szerepelt például a Roncsfilm, a Gengszterfilm, a Csudafilm, a Hasutasok, a Bakkermann és a Papírkutyák című filmekben, elmondta: kollégáival mindig egy bizonyos réteget próbált elemezni, a kisemberek, a vidéki emberek történetei érdeklik. Mint mondta, nagyon örült annak, hogy többen is megkapták a Karinthy-gyűrűt az elmúlt években azok közül, „akik számomra nagyon fontosak, illetve a szórakoztató vagy mesélő rendszerben hozzám hasonlóan jelen vannak”. „Amiket én csináltam, azok elsősorban mesék, amelyeken talán lehet nevetni. Zavarba ejt, hogy akik a díjról döntöttek, úgy látták, ez érdemel annyit, hogy a tevékenységet elismerjék” – fogalmazott. Mint felidézte: Badár Sándorral és másokkal Szentesről elég speciális utat tettek meg, nem jártak színművészeti főiskolára, bár egy rövid ideig később tanított ott.
„Különös módon keveredtünk a média felé, és úgy adta a sors, hogy Szomjas György és Simó Sándor segíteni tudott nekünk több film elkészítésében is. Ezekben volt szatíra, önirónia, a játékfilmek mellett készült több olyan tévés dokumentumfilm is, amelyekbe szintén bele van ágyazva a humor. Folyamatosan járjuk az országot, rengeteg ötlet van, és örömteli, hogy ma olyan fiatalok tudnak filmeket készíteni, akik a teljes nagyközönséget szólítják meg” – fejtette ki Szőke András. Kitért arra, hogy folyamatosan filmezik, ad be forgatókönyveket, de most úgy tűnik, olyan világ van, amelyben ezekre nincs szükség. „Ma már modern rendszerek vannak, az internet világában akár újra alternatív módon lehet filmeket készíteni. Ezek a történetek fejben már megvannak.”
A Karinthy-gyűrű 10–12 gramm aranyból készül. Az 1975 óta minden évben átadott elismerés korábbi díjazottjai között volt mások mellett Hofi Géza, Karinthy Ferenc, Moldova György, Farkasházy Tivadar, Sinkó Péter, Fábry Sándor, Boncz Géza, Déri János, Kern András és Bajor Imre. Az idei díjátadón jelen volt a már szintén díjazott Nádas György, Maksa Zoltán, Varga Ferenc József és Aradi Tibor.