Cantus-élmény Beregszászban

Énekeljetek az Úrnak új éneket – olvashatjuk a Szentírásban. Vagy ahogyan Szent Ágoston írta: Aki énekel, az kétszer imádkozik, – kezdte köszöntő beszédét Molnár János beregszászi esperes-plébános az ungvári Cantus Akadémiai Kamarakórus koncertjének apropójából, melyet a beregszászi római katolikus templomban szerveztek meg szeptember 19-én, az Ars Sacra Fesztivál keretén belül és annak támogatásával.

A plébános úr megköszönte az énekkarnak, hogy elfogadták a meghívást és a szép középkori templomban dicsérik az Úristent.

– Hiszem azt, hogy egy valódi zenei élményben lesz részünk, és hiszem, hogy rendezvényünk Isten dicsőségét szolgálja és lelki üdvünk javára válik. Kívánom, hogy az itt eltöltött idő ne csak pihenés, hanem feltöltődés is legyen – mondta.

Szilágyi Mátyás, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja valódi zenei ünnepnek nevezte a koncert napját, hiszen a Cantus mellett a beregszászi stadionban Kárpátaljai Magyar Zenésztalálkozót is tartottak, mely során az Edda együttes is fellépett, valamint az ungvári BercsényiFeszt keretében a közönség a Honeybeast együttest is hallhatta.

A kórus fellépése előtt Szakács Emil, az énekkar karmestere ismertette a művet, amellyel érkeztek. Ez alkalommal egy közel egyórás, kilenc tételes kórusszimfóniát hoztak Lepecsételt angyal címmel, melyet Rogyion Scsedrin szovjet-orosz zeneszerző szerzett, és melyet már többször adtak elő nagy sikerrel. Az éneket fuvolaszóló kísérte Kárpják Andrij, a Lembergi Filharmónia fuvolavirtuóza előadásában.

A darab meghallgatása egy egyedülálló lehetőség volt arra, hogy a résztvevők egy valódi zenés művészi élményt kapjanak. A liturgikus éneket a templomi akusztika tette még gazdagabbá és magasztosabbá. A darab nagy részében halk, sejtelmes szó dominált, melyet többször a fuvola szólója váltott fel. Az egyszer-egyszer hangosabb dal a végén érte el csúcspontját. Az egész mű dinamikáját egy ív jellemezte. A legvégén a Miatyánkkal ért végett a darab. A koncert pedig percekig nem szűnő tapssal fejeződött be. Megérdemelt tapssal, hiszen a karmester és a kórustagok is feszült figyelemmel, szorgalommal, kitartással, sok gyakorlással egy olyan remekművet állítottak össze a hangjuk segítségével, amely a világ legjobb előadásaival is vetekedhet.

A Cantus Akadémiai Kamarakórus 1985-ben alakult meg. Nevük olasz eredetű, jelentése: ének, énekelni. Felléptek Ukrajnán kívül Magyarországon, Olaszországban, Franciaországban, Németországban, az Egyesült Királyságban és a világ több más pontján. Színes repertoárjukban vallási énekek, reneszánsz zenék, ukrán népdalok és műdalok, karácsonyi énekek, dzsessz-feldolgozások és magyar kórusművek is egyaránt szerepelnek. Profi kórussá 1992-ben váltak, 2009-től akadémiai szintre emelkedtek. A kamarakórus vezetője Szakács Emil karnagy, Ukrajna Nemzeti Művésze és Ukrajna Érdemes Művésze.

Bunda Fehér Rita

Kárpátalja.ma