Cók-Mók-siker az Ördögkatlanban: Kárpátalja volt az egyik díszvendég

Történt egyszer, hogy az Ördögnek megtetszett egy fiatal lány. Volt ennek a lánykának egy anyja, aki boszorkány volt. Mivel az Ördög meg akarta kaparintani a lányt, alkut kötött a boszorkánnyal: a másnap hajnali kakaskukorékolásig fel kellett szántania egy kőhegyet, nevezetesen a Szársomlyót. Neki is kezdett az Ördög. Hatalmas barázdákat szántott a hegybe. Egészen jól haladt a munkával, s biztos volt, hogy teljesíti az alku reá eső részét. Látta ezt a boszorkány is. Elhatározta, hogy csalással meghiúsítja. Még hajnal előtt nekikezdett úgy kukorékolni, mintha kakas lenne. Az Ördög meghallotta a „vészjelzést”, s nem jött rá, hogy a boszorkány játszadozik vele. Így félúton otthagyta befejezetlenül a Szársomlyót. Mivel nem teljesítette a vállaltakat, dühösen visszatért a pokolba.

Így szól a legenda az irdatlan Szársomlyó-hegy keletkezéséről, és ennek az impozáns kőrengetegnek a lábánál került megrendezésre, immár negyedik alkalommal a mára már Magyarország-szerte ismert és nagy becsben tartott Ördögkatlan Fesztivál.

Idén Kárpátalja díszvendégként vett részt ezen a rendezvényen.

Szerdán (aug. 3.) indultunk társaimmal Bátyúból. Bepakoltuk a Cók-Mók Bábszínházat, kisbőröndöt, magunkat, és miután Hidi Endre, nagydobronyi keramikus is beszállt, elindultunk. Nagy és őszinte reménnyel a szívünkben vágtunk neki a majd 700 km-es útnak. Mondanom sem kell, kellemesnek nem nevezhető kezdeti zötykölődés közepette paravánnal az oldalunkban, de annál jobb hangulatban kezdődött az odaút. Az asztélyi határátkelőhelyen nem kellett sokat állni, hála a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség illetékeseinek, akik egyben a fellépéseinket, kiállításainkat is megszervezték. Aztán a kátyúk nélküli végeláthatatlan autópályák…

Riskó Anikó, Bagu Géza, Béres József (azaz Én), vagyis a Cók-Mók Bábszínház, illetve id. Hidi Endre nagydobronyi keramikus alkottunk egy kisebb csoportot, akik képviselhették idén Kárpátalját a fesztiválon, és mint díszvendégek vehettünk részt azon. Továbbá négy alkalommal lépett fel a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház is a rendezvényen, de itt volt a Técsői Banda is.

Megérkeztünk! – nyögtük erőtlenül a buszban. Mély lélegzetvétel és nyújtózkodás kíséretében kiszálltunk a járműből. Az elénk táruló látvány szinte mindnyájunkban megrekesztette a levegőt egy pillanatra. A Szársomlyó, mint egy roppant védőpajzs tornyosult a kis település, Nagyharsány fölé. A festői táj szinte megrészegítette az embert. Összeszedtük magunkat és elindultunk az infó-pont felé, amely a faluközpontban volt felállítva. Itt találkoztunk Bérczes Lászlóval, a Bárka Színház rendezőjével, a fesztivál főszervezőjével. Eligazított minket, szállás, helyszínek stb. Pár perccel később rettentő ismerős emberek jöttek velem szembe a parkolóban. Tudtam, hogy láttam már őket valahol. Mucsi Zoltán, Scherer Péter és még néhány „bárkás”. Akiknek nem mond semmit ez a két név, nézze meg a Papírkutyák, a Kontroll, illetve Argó című nagy sikerű magyar vígjátékokat. Biztosan rá fog jönni, hogy kikről beszélek. Egy pillanatra leesett az állam. Ebben a percben vált bizonyossá, hogy érdemes volt nekivágni az útnak.

Alighogy megérkeztünk, a nagyharsányi Narancsligetben megkezdődött az ünnepélyes megnyitó, amely egy kissé eltér a nálunk megszokottaktól. Egy kicsit egyszerűbb, egy leheletnyit sablontalanabb, egy kissé személyesebb. Bérczes László és Kiss Mónika – a fesztivál főszervezői – szavaival élve: „…önkétlenül elmosolyodni és azt észre sem venni. Egy napra, öt napra, egy pillanatra meglelni elbitangolt jobbik részünket, és visszavarázsolni ezt a fránya varázstalanított, titoktalanított világot. Angyali mosollyal tekinteni a világra – és épp az ördögi katlan által. Így lenne jó. Így lesz. Ezért csináljuk…”

Igazán szívhez szóló volt.

A megnyitó beszédet követte Berecz András Kossuth-díjas mesemondó előadása. Nem volt még nélküle Ördögkatlan. Ahogy hallgattam őt, elképzeltem, hogy nagyon jól megértenék egymást Hidi Endrével. Egy Budapesten született székelyföldi és egy nagydobronyi illetőségű palócos nyelvjárásban beszélő magyar ember összetalálkozik… A későbbiekben sikerült is őket összehozni egy kis csevejre Palkonyán, a szomszédos településen, ahol keramikusunk kiállítását tekinthették meg az arra járók.

Aznap este Quimby-koncert. A tömeg őrjöngött, a hangulat a tetőfokán, és mi csak csodálkoztunk, hogy így is lehet, bármiféle konfliktus nélkül együtt bulizni, és csak bazsalyogtunk, átadva magunkat az édes pihenésnek.

Csütörtökön (aug. 4.), kora délután léptünk fel a Cók-Mók Bábszínházzal a Narancsligetben. Reményeinket túlszárnyalták a jelenlévők. Rengeteg gyerek, szülő és folytonos nevetés kíséretében zajlott le az első előadásunk. Talán életem egyik legjobbja volt. Bemutatkoztunk – mondtam a mese végén a társaimnak –, kaptak egy kis „Kárpátalját”, tőlünk. Gratulációkkal és sűrű kézfogásokkal övezve pakoltunk be, majd indultunk a következő megállóhoz, Kisharsányba. A Cók-Mók ki, a paraván áll, a gyerekek, fiatalok gyülekeznek. Mellettünk egy hatalmas kocsiszín, hátunknál egy kis zenekar hangulatos zenét játszik, mi pedig egy már használaton kívüli istállóban tettük a dolgunkat. Előttünk a nézők szalmabálákon kuporogva tapsoltak. Fárasztó nap volt. Két előadás. Aznap este Kistehén-koncert. Meghallgattuk, tapsoltunk, fütyültünk, majd erőtlenül zuhantunk be az ágyba.

Másnap korán keltünk, mivel 11-től játszottunk Palkonyán. Keskeny utcái, alacsony házacskái, roskadozó pincesorai olyan légkört teremtettek, amely teljes mértékben magával ránt és eggyé válsz vele. Itt biztos, hogy nincs bűnözés – gondoltam –, nincs korrupció, nincsenek éjfélkor tivornyázó részeg fiatalok, nincs semmi rossz, csak a nyugalom, csak a dombok és hegyek, ameddig a szem ellát, és az az érdekes bizsergés, amikor mélyen magadba szívod Palkonya tiszta hegyi levegőjét. Itt adtuk elő harmadszor is Vitéz Lájszló kalandjait. A közönség létszáma vetekedett a nagyharsányival. Ismételten nagyot alakítottunk. Sőt találkoztunk olyan családdal, akik ide költöztek ki Ukrajnából, Ungvárról és csak miattunk jöttek el az Ördögkatlanra. Fellépés után csoportosan látogattuk meg Hidi Endre kiállítását, amely nagy sikert aratott. A palkonyai faluházban volt közszemlére helyezve. Rengeteg érdeklődőt és látogatót vonzottak keramikusunk munkái. Nem is csodálom!

Elérkezett az este. A nagyharsányi főúton egy ismerős autóbuszt véltünk felfedezni. „Itt a színház! – mondta Bagu Géza – megérkezett az Illyés Gyula.” Megörültünk a hazaiaknak és elsők voltunk, akik a péntek esti (aug. 5.) előadásra érkeztek. Mivel díszvendégekként képviselhettük Kárpátalját, sorszám nélkül sikerült bejutnunk. Juhász Ferenc A szarvassá változott fiú című darabját adták elő Vidnyánszky Attila rendezésében Törőcsik Marival, kétszeres Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznővel és Trill Zsolttal a nagy sikerű kárpátaljai színésszel, aki már Magyarországon is elismert művész. Sorolhatnám még a neveket a színészgárdából, de sem jogom, sem akaratom nincs különbséget tenni közöttük. Így együtt egyek és profik.

Az igazat megvallva soha, de soha nem láttam még ehhez foghatót. „Ez színház…”

Ezzel az előadással a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház megkoronázta az itt eltöltött három napot. Úgy éreztük társaimmal, hogy többet és jobbat már nem tud nyújtani nekünk Pécs és környéke. Csak ámultunk előadás alatt, majd két órával később ballagtunk lassan a buszunk felé, és csak hallgattunk némán. Feleslegesnek tűnt bármit is mondani. Egyébként ottlétük alatt az Illyés Gyulások még egyszer bemutatták A szarvassá változott fiút, majd az utolsó nap, azaz vasárnap (aug. 7.), kétszer Csehov Három nővér című darabját adták elő.

Másnap reggel irány haza. Volt időnk átgondolni a majd nyolc órás út alatt, hogy mit láttunk, minek lehettünk a részesei. Egy óriási kép- és élménymontázs gomolygott a fejemben: katlan, hegyek, mosoly, Quimby, Bárka, Budapest Bár, Kiscsillag, Cók-Mók, gyerekek, Narancsliget, Palkonya, pincesor, Szoborpark (mindenkinek látnia kell egyszer), festmények, Törőcsik Mari, Técsői Banda, otthon, Illyés Gyula-színház stb.

És ez még csak egy darabja volt a képzavarnak.

Igazán leírhatatlan.

Minden esetre… Ördögkatlan, viszontlátásra!

Béres József

Kárpátalja