Meghalt Jancsó Miklós

93 évesen meghalt Jancsó Miklós, cannes-i díjas és kétszeres Kossuth-díjas magyar filmrendező, forgatókönyvíró.

A Hvg.hu értesülését Jancsó Nyika, a rendező fia erősítette meg az Indexnek. A magyar film meghatározó, 60-as években született műveinek, a Szegénylegényeknek és a Csillagosok és katonáknak a rendezője. A 90-es évektől a Kapa–Pepe-filmszéria alkotója. SZDSZ-es képviselőjelölt is volt, és 2003-ban védnöke a Kendermag Egyesületnek.

A 93 évesen elhunyt rendező tüdőrákkal két napja került kórházba, saját kérésére. Ma reggel állt meg a szíve.

Jancsó 37 évesen forgatta csak le első játékfilmjét, A harangok Rómába mentek címmel, igaz, már az is 1958-ban volt, 56 évvel ezelőtt. Az 1921-ben Vácon született rendező ugyanis először jogi diplomát szerzett Kolozsváron 1944-ben, majd 45 tavaszán szovjet hadifogságba került. 1946-ban költözött Budapestre, majd ugyanebben az évben, 25 évesen felvételizett csak a Színház- és Filmművészeti Főiskola filmrendező szakára, ahol 50-ben diplomát kapott ugyan, de a diplomafilmjére nem volt pénz.

A főiskola után a Magyar Híradó- és Dokumentumfilmgyárba került az ötvenes években. Ekkoriban ismerkedett meg Hernádi Gyula íróval, akivel ettől kezdve barátok és szerzőtársak lettek Hernádi 2005-ben bekövetkezett haláláig. Jancsó a Filmvilágnak 1966-ban úgy nyilatkozott, hogy ő és Hernádi valójában nem is írták a forgatókönyvet, csupán beszélgettek róla, és a beszélgetéseket magnóra vették.

Jancsó az akkoriban pályakezdő Máriássy-osztályban végzett fiatal filmesek és a még pályán lévő idősebb generáció között indult. A francia szubjektív filmek helyett az olasz történelemszemléletet modellező filmeket választotta mintául.

Első igazán jelentős játékfilmje a 63-as Oldás és kötés volt Latinovits Zoltán főszereplésével. A következő, 64-es mozija, a Kozák Andrással készült Így jöttem az első, ami az összes Jancsó-stílusjegyet magában foglalta: a hosszú beállításoktól a nagy tért befogó vízszintes kameramozgáson át a megkomponált képekig. Ez már a világképeket modellező filmek korszaka. A magyar történelem egy bizonyos korszakára koncentrált a hatvanas években forgatott további filmjeiben is, mint a Csend és kiáltás, a Fényes szelek és az Égi bárány-művekben.

Színészeit tekintve Latinovits három filmjében dolgozott (Oldás és kötés, Szegénylegények, Csend és kiáltás), a rendező szerint már titokzatosságával és megjelenésével is szuggerálta a nézőt. Latinovits és Jancsó művészi vitái a harmadik film forgatásán elmélyültek, alkotói együttműködésük ekkor megszakadt. Leggyakoribb főszereplői Kozák András, Madaras József és Cserhalmi György.

Az Égi bárány és a Még kér a nép című filmektől a kameramozgás dinamikusabbá válik, mert a Fényes szeleket leszámítva a Csend és kiáltástól Somló Tamástól az operatőri munkát átvette Kende János.

A legnevesebb nemzetközi fesztiválon, Cannes-ban ötször jelölték filmjeit a fő kategóriában. 1966-ban szerepelt a Croisette-n először, akkor a 65-ös Szegénylegényekkel indult. A nemzetközi kritika az egyén és a hatalom, a szabadság és a zsarnokság között feszülő ellentét filmes ábrázolását emelte ki, hangsúlyozta az 56-os párhuzamot. Jancsó úgy mehetett ki a fesztiválra, hogy megnyugtatta az akkori magyar vezetést, a film igazából nem 56-ról szól. Esélyes volt a fődíjra, végül nem nyert.

72-ben díjazták először Cannes-ban: a Még kér a nép című filmmel a legjobb rendezés díját kapta, de ebben szerepet játszott az is, hogy a Szegénylegények elmaradt díjáért kárpótolták. Cannes-ban Aranypálma-díjra jelölt filmjei még: a 74-es Szerelmem, Elektra, az olasz-jugoszláv 76-os Magánbűnök, közerkölcsök és a 79-es Magyar rapszódia. 79-ben már életműdíjat kapott ugyanitt.

A második alkotói korszakába is átnyúlt a cannes-i díjazás, de az elsőt értékelték inkább a fesztiválon. A stílusváltás Olaszországban történt, ugyanis Giovanna Gagliardo olasz újságíró- és forgatókönyvírónővel szövődött szerelme miatt tíz évig, a hetvenes évek végéig itt élt. Olaszországban készítette el az olasz-francia-német A Pacifistát Monica Vitti főszereplésével, a hatalom és a szexuális perverziók összefonódásáról szóló Magánbűnök, közerkölcsök című alkotását, illetve a Technika és rítus és a Róma visszaköveteli című olasz filmeket.

Hazatérése után a jelent boncoló új alkotói korszak kezdődött művészetében: nyolcvanas évekbeli filmjei a Szörnyek évadja, Jézus Krisztus horoszkópja, Kék Duna keringő. Az első korszakára jellemző, elnyomók és elnyomottak, manipulátorok és kiszolgáltatottak rendezett világa kifordult magából, és Gelencsér Gábor esztéta kifejezésével a „rendszerré formálódó káosz” vette át a helyét.

A kilencvenes évek közepétől a Kapa–Pepe-filmekkel tért vissza Mucsi Zoltán és Scherer Péter főszereplésével, ekkor már a bohóctréfa, a blődli eszközeivel dolgozott, a beállítások is megrövidültek. Első a sorozatból a Nekem lámpást adott a kezembe az Úr Pesten, a záró a 2006-os Ede megevé ebédem volt.

Jancsó Miklóst több rangos díjjal is jutalmazták itthon is, a többi között kétszer kapott Kossuth-díjat, 1980-ban kiváló művész lett, több rangos fesztivál (Cannes, Velence, Split) életműdíjasa, Budapest díszpolgára, a Magyar Mozgókép Mestere. A rendezések mellett egyetemi tanár, a Magyar Filmművészek Szövetsége elnöke, több ízben az SZDSZ országgyűlési képviselőjelöltje is volt. Ezenkívül támogatta a marihuána legalizálását: 2003-ban védnöke volt a Kendermag egyesület „Engedd szabadon a kendert” nevű rendezvényének.