Felolvasószínházi előadás Beregszászban

A felolvasószínház beregszászi hagyományainak megteremtésére tett első lépésként is tekinthetünk arra az új formátumú előadásra, melyet december 7-én zárt körben mutattak be a beregszászi színház épületében található Fedák Sári Kulturális Központ pódiumszínpadán. Guus Kuijer Minden dolgok könyve című műve alapján a szövegkönyvet Kiss Márton írta, átdolgozta és a darabot rendezte Gyevi-Bíró Eszter.

A darab érdekessége, hogy a szereplők: Ferenci Attila, Vass Magdolna, Gál Natália, Fornosi D. Júlia és Szilvási Szilárd a felolvasószínház sajátosságai mellett mozgással, gesztusokkal, jelzés díszlet- és kelléktárral segítik a cselekmény kibontakozását. Emellett többen két szereplőt testesítenek meg.

A cselekmény az 1950-es évek Hollandiájában játszódik, amelyben egy Thomas Klopper nevű kisfiú különös belső világával, látásmódjával ismerkedhetünk meg. A fiú letisztult, őszinte, gyermeteg kíváncsiságának és hitének megmaradása a tét apja szigorú, álszent, erőszakos, vallásos rögeszmékbe göngyölt abúzusaival szemben. A fiú azonban nincs egyedül. Bensőséges viszonya alakul ki Jézussal, továbbá a szomszéd néni, vagy épp a nagynénje is a segítségére van a fiúnak mikor közvetetten, mikor közvetlenül. Mindemellett hamarosan azt is megtapasztalja, milyen szerelmesnek lenni. Letisztultsága és sokak segítsége mentén a fiú nehéz utat jár be, egyetlen egy céllal: hogy megtanuljon nem félni…

A műfaj és a forma egyaránt rendkívüli a beregszászi színházban, ugyanis felolvasószínházi előadást itt még nem igazán láthatott a nagyérdemű. „Mindent megteszünk a jövőben azért – amint a korlátozások enyhülése ezt lehetővé teszi –, hogy minél több emberhez, fiatalhoz juthasson el ez a kiváló előadás, amely a teátrum színházi nevelési programjának részét képezi” – nyilatkozta Sin Edina, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Jótékonysági Alapítványának igazgatója.

A rendezőnő, Gyevi-Bíró Eszter személyesen nem tudott részt venni a premieren, online köszöntötte a megjelenteket. Mint elmondta, azért is választotta ezt a darabot, mert az útkeresés, a hitkeresés kérdéseit feszegeti, amely így vagy úgy minden emberben ott van, ahogyan benne is: mint művészben, anyában, feleségben, emberben.

Az előadás a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre.

Szilvási Szilárd

Kárpátalja.ma