Gubázás Szalókán

A húsvét, Krisztus feltámadásának napja a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe. A néprajzkutatók véleménye szerint már a XI. századtól megünneplik a falvainkban ezt a napot, amelyhez az évszázadok során számtalan népszokás is párosult.

Az ungvári járási Szalókán a környező falvaktól eltérően a locsolózás mellett máig fennmaradt egy húsvétvasárnapi népszokás, a „gubázás”. A falu legényei este összeverődnek, a legidősebb legény gubát ölt magára, egy nagy csengősbotot a kezébe, és nyakukba veszik a falut. Minden lányos házhoz betérnek, függetlenül az ott élő lány korától, és hangosan elmondják a következő mondókát: „A tavalyi mód szerint / egy kis hátramaradt restáció nem sokból áll / egy pár (két pár stb. a lányok számától függően) tojást adj ki lelkem, ne tartóztass sokáig, / rossz a lovunk, nincs abrakunk / még ma a Haracsinán is túl kell jutnunk. / Isten neveljen apádnak, anyádnak örömére, / más emberek tiszteletére, becsületére. / Bút se láss, kárt se vallj, / sokáig élj, meg se halj. / Nagyot nőj!!!” Ilyenkor a lány, vagy ha kicsi még, akkor az édesanyja annyi pár nyers tojást tesz a fiúk kosarába, ahány lány van a háznál. A fiúknak sietniük kell, hisz éjfélig minden lányos házhoz oda kell érniük, senkit nem szabad kifelejteni!

A húsvét utáni kedden a fiúk összejönnek, leggyakrabban egy üres, senki által nem lakott portán, úgymond „tojást sütni”. Ilyenkor a tojásból készült ételek mellett persze jóféle itókákat is szoktak fogyasztani, amit a legények sorába akkor és ott felvett legfiatalabb fiúknak a kötelessége magukkal hozni.

A több száz éves múltra visszatekintő hagyomány Kárpátalján egyedül a Tisza parti Szalókán él, a néprajztudomány számára is érdekes lehet ez a régmúlttól napjainkig élő szokás.

Kárpátalja