Igazán jól csak egy dolgot lehet egyszerre művelni az életben – beszélgetés Veres Ágota festőművésszel

Az Ungvári Főkonzulátuson augusztus 22-én Veres Ágota a Magyar Ezüst Érdemkeresztet vehette át a kárpátaljai magyar alkotóművészet megszervezésének és működtetésének fölvállalásáért, s az 1991-ben alakult Révész Imre Társaságban végzett meghatározó tevékenysége elismeréséért.

– Gratulálok a díjhoz! Mit éreztél, mire gondoltál, amikor átvetted ezt a kitüntetést?
–A díj átvételekor éreztem, mekkora megtiszteltetés ért engem. Arra gondoltam, hogy minden munkámért, erőfeszítésemért, idő-ráfordításomért megérte. Megerősítést kaptam arról, hogy az az értékrend és cél, amelyet követek, egy hiteles és jó irány, hogy amit teszek, azt igazán jól csak itt tehetem, ahol vagyok.
– Hogyan indult a művészet az életedben?
– Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, hiszen festőművész édesapám, Veres Péter révén mintegy beleszülettem a „mesevilágba”. Állandóan körülvett a festékillat, a színek, az ízlés. Ennek ellenére érettségi után mégsem éreztem magamban kellő motivációt, hogy Veres Péter nyomdokaiba lépjek. 1989-ben felvettek a Kijevi Színművészeti Főiskolára, melynek elvégzése után 2000-ig az Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színházban dolgoztam.

– Kinek a hatására kezdtél el festeni?
– Miután felhagytam a színészi pályával, fogalmam sem volt, mihez kezdjek. Talán a nagyon erős önkifejezési vágy kezdett bennem dolgozni, mikor teljesen titokban rajzolni, festeni kezdtem. Néhány hónap múlva megmutattam a munkákat édesapámnak, aki tovább bátorított. Később eljött az ideje annak, hogy technikákat, műhelytitkokat, elméletet, gyakorlatot tanítson nekem. Ezek az évek felbecsülhetetlen értékűek számomra. Azt hiszem, akkor értettem meg őt valójában, akkor vált a példaképemmé. Olyan emberi értékeket kaptam tőle abban az időben, mint elhivatottság, kitartás, munkaszeretet, alkotói alázat. Így visszatekintve, az ő hatására fordultam a vizuális művészetek felé.
– Nem is próbálkoztál mással?
– Ma már nehezen tudnám elképzelni az életem festészet nélkül. Mindenfajta kalandozás, másfelé tekintgetés, úgy érzem, elvonná a figyelmem, időm. Az a véleményem, hogy igazán jól csak egy dolgot lehet egyszerre művelni az életben.
– Milyen témákat dolgozol fel a legszívesebben?
– A téma megválasztása változatos, mert nagyban függ az engem ért benyomásoktól. Nem mindegy, hogy népi építészeti hagyományok ragadnak-e el a hegyekben, vagy a nagyváros utcáin sétálva látok meg egy érdekes motívumot. Van, hogy a színek összhatása miatt, van, amikor egy különös kompozícióért festek meg valamit. Az is előfordul, hogy annyira foglalkoztat egy probléma, hogy sorozat készül belőle. Ilyen például a Terasz című széria, amelyet a mai napig bővítek. Ezen munkáim mindegyike szín és fény-árnyék ritmusokra épül.
Szeretem az expresszív színeket, nagyon kifejezőek tudnak lenni, de szívesen használok szép, visszafogott, monokróm színárnyalatokat is. A téma, a kompozíció, a hangulat, a kifejezni kívánt gondolat dönti el, hogy az adott problémát hogyan szeretném megoldani, illetve tolmácsolni.
– Honnan merítesz ihletet?
– Hiszem, hogy elengedhetetlen hozzá az isteni szikra. Aztán meg, aki valóban elhivatott, az ezzel kel és fekszik. Az észjárása sajátosan fordul. Meglát valamit, ötlete támad, gondolatban megoldja, mint egy rejtvényt. Szeretgeti, a fejében elhelyezi a dolgokat, eldönti az arányait, színeit, formáit.
Amit még gondolok erről, hogy mindenben van ihlet. A művész zsenijétől függ, hogy mit kezd vele.
– Van esetleg olyan alkotásod, amelyik a kedvencednek mondható?
– Jó, ha egyik-másik munkám újabb gondolatot ébreszt a fejemben, újabb ötletet szül. Ilyen a már említett Terasz sorozat. Kedvesek a legfrissebbek is, mert időben azok állnak hozzám a legközelebb (Tél sorozat). Vannak festmények, amelyek egy újabb mesterségbeli titokra vezetnek rá, azért szeretem őket (Csavargás I, Csavargás II.). A zsűrizett darabokhoz a rangos tetszés miatt ragaszkodom.
– Mivel foglakozol az alkotás mellett a hétköznapokban?
– Főállásban gyerekeket tanítok rajzolni, festeni a Beregszászi Iskolások Alkotóházában. 2004-től dolgozom itt. Kezdő, illetve haladó csoportjaim vannak. A foglalkozásokon műhelymunka folyik, ahol grafikai és festészeti technikákat, művészettörténeti alapokat és némi elméletet tanítok. Az itt töltött évek tanítottak meg arra, hogyan lehet meglátni és kibontani a tehetséget a gyerekekben, rendszereződött a tudásom arról, hogyan kell az elméletet gyakorlatra ültetve tanítani a vizuális művészetet.
– Mit jelent számodra, hogy a Révész Imre Társaság tagja vagy?
– Mindenekelőtt szem előtt tartom, hogy milyen céllal alakult meg több, mint húsz éve a RIT. Nem véletlenül nevezték magukat Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának. Az édesapám alapító tagja volt. Megtiszteltek, amikor maguk közé fogadtak. Ez az a művészközösség, ahová a festői pályám kezdetétől fogva tartozom. Számos kiállítási lehetőséget, alkotótábort, közös katalógust jelent nekem a RIT-ben folytatott tevékenység.