Illik a tánc a magyarnak

Ez év elején indult el a 2011-ben közösségépítés és a nemzeti identitás megőrzése érdekében létrejött Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület által indított kárpátaljai táncházmozgalom. Azóta a Nagyszőlősi, a Beregszászi, a Munkácsi és az Ungvári járásban több mint félszáz táncalkalomra került sor a négy járás közel negyven településén.

A táncházak eredményeiről, s a visszajelzésekről az alkalmak vezetőivel beszélgettem.

– Közel egy tucat táncházat tartottunk a Nagyszőlősi járásban. Több helyen, Salánkon, Verbőcön, Batáron most, a táncház alkalmával léptünk fel először – nyilatkozta Kokas Károly, a Kokas Banda vezetője. – Mi már megalakulásunk óta, nyolc éve táncházakat muzsikálunk, vagyis rögtön mély vízben kezdtük. Szeretik az emberek az ilyen alkalmakat. Kezdetben dunántúli ugrósokkal, szatmári és viski táncokkal foglalkoztunk, aztán szilágysági, kalotaszegi, mezőségi táncokkal is. Némelyiket csak bemutattuk, a többit pedig táncoltuk is az alkalmakon. Fontos különválasztani a táncházmozgalmat a táncoktatástól, mert a táncház lényege, hogy szabadon táncoljanak az emberek, ami összekovácsolja őket, míg a tánctanulás szisztematikusan történik. Persze, a táncházban is sokat lehet tanulni, de két óra alatt nem lehet 4-5 táncrendet teljesen elsajátítani. Ezért is fontos az oktatás. A táncházaink végén, ha sok gyerek volt, Erzsike lányom különböző tájegységek gyerekjátékaiból is tanított néhányat.

Több mint egy tucatnyi táncház áll a Szilágyi házaspár, Gabriella és László mögött is.

– Volt olyan hetünk, amelyikben hat táncházat is tartottunk. Benében, Somban, Sárosorosziban már kétszer is megfordultunk. Többnyire sárközi és somogyi ugrósokkal foglalkoztunk. Ezek dunántúli táncok, ezekkel melegítettünk be, s teremtettük meg a jó hangulatot. Emellett moldvai körtáncokkal „dobtuk fel” az alkalmakat, amelyek mindenképp közösségépítők. Ezekhez azok is beállnak, akik egyébként úgy érzik, nem tudnak táncolni. A mi tevékenységünk mindenképp a közösségépítésről szól. Nem profi táncosokat akartunk képezni az alkalmainkon. A lényeg az volt, hogy elkezdjenek táncolni a gyerekek, fiatalok, aztán hívják a szüleiket is. Minden táncházban hangsúlyoztuk, hogy leginkább a családok jelenlétének örülünk. Egyik legsikeresebb táncházunk például Bátyúban volt, pont emiatt, mert ott a gyerekek és a szülők is táncoltak, volt, hogy felváltva. Nagymamák is jelen voltak, akik előbb csak nézték, hogy táncol a gyerekük, unokájuk, aztán ők is beálltak. Együtt van ilyenkor a család. A táncok mellett minden alkalommal tanított a feleségem népdalt és népi játékot is. Mi nem zenekarral jártunk táncházat tartani, így ezzel egészítettük ki az alkalmakat.

– Együttesünket, amellyel a táncházakat tartottuk, 2013 tavaszán alakítottuk meg Jakab Istvánnal – mondta el Váradi Enikő, a Csipkés Együttes vezetője. – Később bővültünk: prímásunk Galgóczy Martin, harmonikásunk Jurisinec Martin, bőgősünk Ignácz Krisztián, főprímásunk Molnár István. Pálné Czébely Beáta személyében pedig már énekesünk is van. A Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület szervezésében több mint egy tucat táncházat tartottunk az Ungvári járásban. Igyekeztünk az összmagyarság táncait bemutatni és tanítani. Így Erdély, Felvidék, Magyarország és Kárpátalja táncai is megelevenedtek. Hogy mikor mi volt terítéken, a közönségtől függött, az ő igényeikhez alakítottuk a táncházakat. Az alkalmakat mindig egy rövid bemutatóval kezdtük, majd táncra invitáltuk a közönséget. Általában a fiatalabb nemzedékek jöttek el a táncházainkba. Összességében pozitív hatást, érdeklődést váltott ki egy-egy alkalom az emberekből. Van egy bizonyos generáció, az idősebbeké, akiknél a nótázás van inkább előnyben, s számukra teljesen ismeretlen ez az egész, nem igazán tudnak mit kezdeni vele. Ők nehezebben kapcsolódtak be a táncba. A fiatalok viszont szívesen.

Szintén az Ungvári járásban tevékenykedett Torma István.

– Tíz táncházat tartottunk. Két párom volt a táncban, az általam vezetett Hímes Néptáncegyüttes tagjai, Balogh Eszter és Szanyi Ágica. Harmonikásunk Torma Gergely, prímásunk Bíró Anikó, nagybőgősünk Ignácz Krisztián. A formáció, aminek a Hímes Együttes nevet adtuk, a kárpátaljai táncházmozgalom hatására jött létre. Szatmári friss és lassú csárdással, sárközi ugróssal, rábaközi és gömöri csárdással is foglalkoztunk a közönség igényeitől függően. Ha volt rá igény, bemutatót is tartottunk a táncház előtt. Nagyon jó visszhangot keltettek a táncházaink. Továbbvittük a magyar népi kultúrának ezt a részét, és továbbra sem hagyjuk, hogy eltűnjön. Van is rá igény.

Molnár Eleonóra, a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület elnöke, a táncházmozgalom szervezője a következőképpen értékelte a programsorozatot:

– Amikor elkezdtük kidolgozni a programot, sokan hitetlenül fogadták az ötletet, hogy megvalósítható Kárpátalján a táncházmozgalom. Valóban volt buktatója a projektnek, hiszen a magyar kultúrának ez a szegmense olyan közösségi szerveződés, amely nem azért jön létre, mert egy híres együttes lép fel, vagy mert kötelező részt venni az eseményen. A táncházakba azok mennek el, akik érdeklődnek a népzene és néptánc iránt, és olyan kikapcsolódási formát keresnek, ami nemcsak testileg, hanem lelkileg is feltöltődést jelent. Újra élhetik azokat az emlékeket, amelyeket a ritkán hallott és látott magyar népi kultúra jelent számukra. Ennek ellenére kicsik és nagyok egyaránt jól érezték magukat, hiszen táncházaink nem egy korosztálynak szerveződtek, hanem a településeken mindenkinek, aki érdeklődött. Az együttesek között, akik partnereink voltak ennek a programnak a megszervezésében, volt, aki már több éve ismert, de volt olyan, aki a táncházmozgalom miatt szerveződött együttessé, de mindnyájan élvezték, és nagyon sokat kaptak azoktól a közösségektől, akiknek zenéltek. A program nemcsak táncházak szervezését jelentette, mesterkurzusra utaztattuk el a népzenészeinket Magyarországra, és itthon, Kárpátalján is tartottunk egyet. A program megvalósításáért köszönettel tartozunk a támogatónknak, a Földművelésügyi Minisztériumnak, Kovács Norbert Cimbinek, az együtteseknek, és azoknak a szervezeteknek, akik partnereink voltak a szervezésben, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnek, a Kárpátaljai Nagycsaládosok Egyesületének, a Kárpátaljai Református Egyháznak.

A táncházmozgalom töretlen sikerrel és népszerűséggel a múlt hét végén lezárult. Célját, fontosságát pedig talán Kodály Zoltán gondolatával írhatjuk le legjobban: „Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.”