Irodalmi realizmusunk legnagyobb alakja

Literatúránk egyik legtermékenyebb és legkiemelkedőbb képviselője volt: újság-, novella- és regényíró, akinek a munkássága átölelte a XIX. század végét és a XX. század szinte teljes első felét, s ezen időszakokról kitűnő korrajzot adott. Hozzánk, kárpátaljai magyarokhoz is közel áll, hiszen a Tiszaháton, Tiszacsécsén született, melyet a nagy trianoni országszabdaláskor meghagytak Magyarországnak. Ő volt Móricz Zsigmond, realista prózánk legkiválóbb képviselője.

„A két pólus között szikra pattant, s lettem én.”

Tiszacsécse az 1870-es években Magyarország egyik legkisebb falva volt Szatmár vármegyében, a Tisza déli partján. A 300 lelkes község keleti szélén lakott három fiával és egyetlen lányával, Erzsikével Nyilas Katalin, Pallagi József beregújfalusi református lelkész özvegye, a helység nyugati végében pedig az öt holdjából megélni igyekvő parasztlegény, Móricz Bálint, aki bejáratos lett Pallagiékhoz, s beleszeretett a papkisasszonyba. Szerelméről a maga módján, de igen hatásosan tett bizonyságot: amikor egy ősszel szíve választottja megjegyezte, milyen jól esne neki pár szem szilva, Bálint egy szilvával teli egész, kivágott fiatal szilvafával toppant be a Pallagi-portára. 1878-ban egybe is keltek a fiatalok, bár akkoriban még nagy csodának számított, hogy egy papkisasszony kezét nyújtsa egy parasztlegénynek. S 1879. június 29-én megszületett első gyermekük, Zsigmond, akit még nyolc testvére követett. „A két pólus között szikra pattant, s lettem én” – írta később önmagáról a már befutott író. Hanem előbb még nem mindennapi gyermekkor várt a kis Zsigmondra.

Édesapja nem akart megmaradni a gazdálkodásnál. Bérbe adta törpebirtokát és a hozományként szerzett 15 holdat, kitanulta az ácsmesterséget, új házat épített a családnak, szakmát adott két idősebb sógora kezébe, a legkisebb és legtehetségesebb Gyulát pedig beíratta a nagynevű Debreceni Református Kollégiumba. Ő maga meg újabb és újabb vállalkozásokba fogott: gabonát tutajozott a Tiszán, ökrökkel, juhokkal kereskedett, s négy háza lett a faluban. De azután beütött a csőd: a vízimalmuk tönkrement, a cséplőgépük felrobbant, s a kis Zsiga – családjával együtt – a tisztes jómód után a szegénységgel is megismerkedett. A Bálint által kitaníttatott sógor, a fizikatanár Gyula segítségével azonban az elemi iskolát befejezett Zsigmond a Debreceni Református Kollégium diákja lett. Szülei azután kilábaltak a szegénységből, Bálint ismét jól menő kisvállalkozó lett, beköltöztek Sárospatakra, s a leendő író a Sárospataki Református Kollégiumban folytatta, majd a Gyula nagybátyja által igazgatóként vezetett Kisújszállási Református Főgimnáziumban fejezte be középiskolai tanulmányait, ahol a diákság önsegélyező szervezetének, a Segélyegyletnek a vezetője lett, s az elsőként általa megszervezett segélyegyleti jótékonysági bál egy fél évszázadra a tanintézet nemes hagyományává vált.

Új szín a parasztság ábrázolásában

Móricz már gimnazistaként eldöntötte: író lesz. Előbb azonban a zsurnalisztai munkával is megismerkedett. Pallagi Gyula segítségével Az Újság c. budapesti lap munkatársa lett, ahol a gyermekrovatban elhelyezkedve levelezett kis olvasóival. Azután életébe betoppant a boldog szerelem a szép és intelligens Holics Eugénia személyében, aki 1905-ben kimondta a boldogító igent. Csak hát szegények voltak, s az anyagi szükségben ifjú hitvese arra inspirálta fiatal férjét, hogy írjon végre egy jó regényt. Így született meg első, mérsékelt sikert hozó írása, a Pipacsok a tengeren c. gyermekregénye. Országos hírnévre viszont a saját gyermekkora keservesen szegény időszakát csodálatos szépen, megrendítő erővel megörökítő Hét krajcár c. elbeszélésével tett szert, mely a Nyugat c. folyóirat hasábjain látott napvilágot. S íróasztalfiókjában már ott sorakoztak további, friss hangú, „életszagú” novellái, melyek már csak arra vártak, hogy kiadásra kerüljenek. Közben – a Kisfaludy Társaság megbízásából – 1903 és 1907 között népköltészeti gyűjtőutakra indult szűkebb pátriájába, Szatmárba, ahonnan népdalokkal és népmesékkel a tarsolyában tért haza, miközben a felnőtt szemével bővítette ki a falusi nép életéről gyermekkorában szerzett benyomásait. Később „írói tanfolyamnak” nevezte el a községeket sorban felkereső utazásait.

Első, nagysikerű regényében, a Sáraranyban a maga összetettségében mutatta be a földművesek jellemét, tetteiket, bevilágítva érzésviláguk, indulataik mélységeibe. Főhősét, Túri Danit a nagybirtok szorításából kitörni akaró, tehetséges és szorgalmas, többre hivatott embert a körülményekkel szembeni tehetetlensége végül gyilkosságba sodorja, s elvész, mint arany a sárban… De nemcsak a tragédiát vette észre a falusi világban: Sári bíró c., ugyancsak sikeres színdarabjában a paraszti élet humoros oldalát mutatta be. Míg Az Isten háta mögött c. regényében egy eldugott kisváros sivárságát ábrázolta realisztikusan, s némileg ironizálva, ahol a tragédia végül tragikomikumba fullad.

Író a lövészárkokban

Az I. világháború kitörése után – immár a Pesti Hírlap munkatársaként – haditudósítónak jelentkezett, ám a keleti frontra kerülve sem tagadta meg írói mivoltát. Haditudósításai mellett több elbeszélésben örökítette meg a háborúba besodort egyszerű katonák alakját. A Szegény emberekben a háború elembertelenítő hatását ábrázolja. A frontról eltávozást kapott főszereplő – családja szegénységét látva – kettős rablógyilkosságot követ el, s még csak lelkiismeret-furdalást sem érez az agyonszúrt áldozatok láttán. A Kis Samu Jóska főhőse viszont még a harctéren sem felejt el embernek maradni. Miközben az övéitől elszakadva, igyekszik visszatérni az osztrák–magyar frontvonalhoz, rábukkan egy alvó orosz közkatonára. S bár kegyetlenül éhes, csak az alvó harcos buhánkájának a felét tulajdonítja el. Mert hát a muszka is ember… A háború végén pedig befejezte a világégés miatt abbamaradt regényét, A fáklyát, melynek fiatal református lelkész főhőse, Matolcsy Miklós világító fáklya akar lenni, s mintafaluvá kívánja tenni az őt megválasztó gyülekezet községét. S bár az ott ért csalódások miatt végtelen kiábrándulás vesz rajta erőt, egy tűzvész idején mégis az elsők között rohan oltani, s tüdőgyulladást kapva, végül életét adja községéért.

Múlt és jelen

Trianon után látott napvilágot részben önéletrajzi ihletésű regénye, a Légy jó mindhalálig. Főhősét, Nyilas Misit szörnyű csalódás éri a Debreceni Református Kollégiumban, ahol Móricz sem érezte jól magát szegénysége és a megfelelni akarás kényszere miatt. S bár meghurcolása után tisztázódik a csalás vádja alól, nem akar többé debreceni diák lenni, s végül egy másik iskolában dolgozó tanár nagybátyja veszi szárnyai alá. A regényben az emberi jóság fellebbez a hamis vádak ellen, és győz a gonoszság fölött.

A távolabbi múltba viszi el olvasóit Erdély c. trilógiája, melyben –mint írta – keresett egy nemzeti hőst, akiről regényt lehet írni. A XVII. század eleji Erdélyi Fejedelemség ábrázolásával azt mutatja be, hogyan lehet rosszul és jól kormányozni egy kis országot (utalás a megcsonkított Magyarországra). A Tündérkert erdélyi uralkodója, Báthory Gábor felesleges külső és belső ellentétek szításával tönkreteszi országát. A nagy fejedelemben pedig Bethlen Gábort, Erdély legkiválóbb fejedelmét mutatja be, aki Báthory Gábor gyötrelmes uralkodása után a kulturális élet felemelésével és okos gazdaságépítéssel felvirágoztatja kis országát, tudva, hogy csak akkor van kardjának ereje, ha mögötte ott áll a polgárság gazdagsága. A trilógiát A nap árnyéka c. regényével zárta le. Rózsa Sándor és Rózsa Sándor a lovát ugratja c. regényeiben viszont nem a történelmi személyt, hanem a nép hagyományában mesehőssé formálódott betyárt mutatta be.

1925-ben Móricz papírra vetette egyik legkedvesebb regényét, az alföldi környezetben játszódó Pillangót, egy falusi fiatalember és egy parasztlány szerelme kialakulásának és minden nehézség fölötti diadalmaskodásának idilli történetét. Pedig Móricz házasélete ekkor már fényévnyi messzeségben járt az idillitől, napirenden voltak közöttük a veszekedések, s 1925-ben hitvese öngyilkos lett. Az írót megtörte felesége halála, ám noha sohasem tudott elszakadni emlékétől, nem akarta magányosan leélni hátralévő éveit. Feleségül vette hát Simonyi Máriát, a Belvárosi Színház szép és ünnepelt színésznőjét.

A paraszti élet ábrázolása mellett Móricz – akárcsak korábban Mikszáth – a nemesi középosztály, a dzsentri lassú lecsúszásával is foglalkozott. Az Úri muri főhőse, Szakhmáry Zoltán modernizálni kezdi birtokát, hogy azt felvirágoztassa, ám az újmódi gazdálkodás első éve külső okok miatt nem hozza meg a kellő sikert. S bár bankárja óvja az elcsüggedéstől, magánéleti válsága, feleségétől való elhidegülése csak fokozza elkeseredését, mely végül tragédiába: öngyilkosságba torkollik. Árvácska c. regénye főszereplőjének, egy állami árvaházban felcseperedő kislánynak azonban csak az élet kezdete tragikus az őt gyermekkorában ért megaláztatások miatt, s a tolvajlás és a prostitúció szakadékának széléről menekül meg egy emberi életbe.

Hatvanadik életévéhez közeledve Móricz papírra vetette Életem regényét, mely el is készült az író 60. születésnapjára, s benne lírai vallomást fogalmazott meg jó és rossz dolgokban egyaránt bővelkedő gyermekkoráról. Hónapok múltán azután kitört a II. világháború, melyről az ekkor már gyengélkedő irodalmár kijelentette: a végét már nem éri meg. Nem tévedett. Az 1942. augusztus 29-ről 30-ra virradó éjszakán szélütés érte. Leányfalui otthonából Budapestre, a Korányi-kórházba szállították, ám már nem tudtak rajta segíteni. Szeptember 4-én, hajnali 3 órakor, a magyar fővárost ért első légitámadás éjszakáján elhunyt. Három nap múlva a Budapest által adományozott díszsírhelyen helyezték örök nyugalomra. Irodalmi hagyatéka azonban ma is él. (Források: Kiss Tamás: Így élt Móricz Zsigmond, Wikipédia)