Irodalom, zene és tea – Költészet napi teadélután Beregszászban
Ha azt mondom, költészet, a fiatalabb korosztály zömének rögtön valamelyik hosszú-hosszú, iskolás korukban kötelezően bemagolandó, rettegett vers jelenik meg lelki szemei előtt, s még csak fel sem merül bennük a gondolat, hogy a költészet tényleg értéket takar. Pedig az utóbbi állítás valóban igaz: aki egyszer is találkozott olyan alkotással, mely igazán megérintette a lelkét, az
A líra ezen oldalát próbálta meg bemutatni a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet is április 11-én, a magyar költészet napján Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán (II. RF KMF). Tette mindezt rendhagyó módon, a megszokott, merev formáktól eltérően egy teadélután keretein belül, ahol hangulatos környezetben ismerkedhettek a résztvevők versekkel és egymással egyaránt. A plakáton hirdetett „belépőt”, az „egy kedvenc verset” a többség – mindenki nagy örömére – magával hozta, de természetesen nem ezen múlt a részvétel: bárki bejöhetett 
A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Farkasné Bőcs Judit, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzul asszonya, és Maksai Attila beregszászi református lelkipásztor is.
A költészet napi teadélután végén a jelenlévők azon kapták magukat, hogy az idő a kellemes társaság és gyönyörű alkotások társaságában igencsak elrepült, s mindez azt bizonyítja: szükség van az efféle rendezvényekre, hogy megismerjük az irodalom gyöngyszemeit, egymás ízlését, gondolatvilágát s a köztünk élő ifjú tehetségeket is. Reméljük, hagyományteremtő alkalomnak lehettünk részesei!
A program a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósult meg.


