Kárpátalja anno: Dercen: kádármester

A kádármesterség a legutóbbi időkig országszerte elterjedt kisipari ág volt. A kádár szerszámai: bárdok, szekercék, faragószék, vonókések, körzők, szalu vagy kapacs, gyaluk, fűrészek, fúrók, kalapácsok stb. A paraszti kádárok elsősorban a Kárpát-medence magashegyi, erdős területein dolgoztak. 1920 előtt Árva, Liptó, Zólyom megyei szlovákok látták el faedényekkel a Dunántúlt és részben az Alföldet. Bihari, érchegységbeli és máramarosi románok, valamint ukránok szállítottak hasonló árut a Tiszántúlra, a Dél-Alföldre és Erdély nyugati vidékeire. A Mezőség és Közép-Erdély faedényszükségletét a székelyek biztosították. A falusi kádárok elsősorban fenyőfából dolgoztak. A kádárok a készítendő edény méreteinek megfelelően a fűrésszel földarabolták a fatörzset, majd hasítóval segítségével dongahasábokra hasították. A kiszárított dongákat faragószéken megtisztították, vájó késsel domború felületűre faragták. Ezután hosszú (kb. 180 cm) kádározó vagy eresztő gyaluval simára gyalulták. Ha a dongák elkészültek, rakóabroncsba kerültek. Mindegyiket külön csíptetővel, ráklábbal fogták az első abroncshoz, majd ráhúzták a többi abroncsot is. Az abroncs vagy káva újabban vaslemezből, régebben hasított-gyalult mogyoróágból készült. Miután kapoccsal helyreszedik az abroncsozás közben megcsúszott dongákat, következik a befeneklés. Csin- vagy ontoravágóval csint vagy fáncot, azaz árkot vágnak az edény alsó szélén, majd körzővel kimérik hozzá a fenékdeszka anyagát. Végül a legalsó abroncs leütése után behelyezik a feneket. A kádármunkák ideje a háziiparos falukban augusztus végétől novemberig tartott. Az árut az őszi és téli vásárokon értékesítették.
Forrás: tankonyvtar.hu