Megidézett történelem – több száz látogató a BercsényiFeszten

A Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet koszorúzással egybekötött kulturális program keretében tisztelgett Bercsényi Miklós és Csáky Krisztina emléke előtt az ungvári várban. Az esemény szeptember 20-án valósult meg, melyet nagy érdeklődés övezett. Több mint 300-an fordultak meg a PCS rendezvényén. A látogatók többsége az Ungvári járásból érkezett.

A szervezők reggeltől kézműves foglalkozásokkal, népi gyermekjátékokkal és népzenei blokkal várták az érdeklődőket, akik kipróbálhatták a nemezelést, valamint levendula illatzsákokat, gyöngy- és barátság-karkötőket, illetve ördöglakatokat is készíthettek.

A rendezvényen felléptek a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola tanárai és diákjai. Perdült a szoknya, szólt a muzsika. A repertoárban lőrincrévi dallamok, dunántúli ugrós csokor, galgamenti gyermekdalok, zalai és beregi népdalok szerepeltek. Ugyanakkor felcsendült a Rákóczi, Bercsényi ragyogó vitézek, az Elindultam Szép Hazámból, Rákóczi imája, valamint a Nagy Bercsényi Miklós kuruc nóta is. A növendékek ezenkívül kalocsai, galgamenti és rábaközi gyermekjátékokat mutattak be, de volt magyar tánc és magyarbődi karikázó is. Közben a várban Bercsényi Miklós és Csáky Krisztina fogadta a látogatókat, akik szóba is elegyedhettek a grófi párral.

A kulturális program után megkoszorúzták gróf Bercsényi Miklós és Csáky Krisztina mellszobrát. A megemlékezésen Holozsai Imre, a Tulipán Tanoda oktatójának tárogatójátékát hallhatták a résztvevők.

Bercsényi Miklós, Ung vármegye főispánja Rákóczi leghűségesebb embereként kiállt a szabadságért. Követte a Nagy Fejedelmet, mert volt előtte eszmei cél. Nem csak a vagyonért élt. Tudott áldozatot hozni a saját népéért, mely vegyes volt akkor is: szlovákok, magyarok, ruszinok lakták a vidéket, és ő beszélte a nyelvüket. A gróf a kor legműveltebb emberei közé tartozott, ahogy felesége is. A grófi pár uralkodása alatt virágzott fel a várkastély – ők hozták be a felvilágosult polgári lét szellemét, a kultúrát és a művészeteket a vármegyébe.

Az esemény a magyar kormány és Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósult meg.

Az eseményről készült fotókat IDE kattintva tekintheti meg.

Kárpátalja.ma