Erfán Ferenc Kárpátalja kimagasló festő- és iparművésze. Sajátos, egyéni művészi stílusa nemcsak itthon, de Magyarországon is kedvelt. Neve szorosan összekapcsolódik nagyapjáéval, Boksay Józsefével, aki a kárpátaljai festőművészeti iskola egyik megalapozójának tekinthető. Nagyapaként, s egyben mesterként vezette unokáját is a művészetek terén. Hogy milyen ember is volt a tehetséges és többszörösen elismert művész, arról Erfán Ferenc mesél…
Elismert művész volt, de nem ez a legfontosabb. Hatással volt rajtam kívül az egész családjára, a barátaira, az ismerősi körére. Mindenki felnézett rá, soha nem kérdőjelezték meg a tetteit, tekintélye volt. Példát mutatott abban, hogyan lehet tehetségesnek, elismertnek, szerénynek és munkaszeretőnek lenni egyszerre. Emellett vallásos, családszerető ember volt. A festőtársaival is nagyon jó viszonyban állt. Egy évben születtek Erdélyi Bélával, akivel a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolát is együtt végezték el. Boksay 1914-ben diplomázott, Erdélyi egy évvel később. Mivel ’14-ben még általános behívó volt érvényben, ezért ő a diploma átvételét követően máris a frontra került. A háború alatt fogságba esett Turkánál, s csak az 1918-ban aláírt breszt–litovszky béke megkötése után engedték haza hadifogolytársaival együtt. Ezt követően egész életét Ungváron töltötte. Boksay József festményei
Nagy család volt a Boksay család. Boksay József édesapja görögkatolikus papként fontosnak tartotta saját tudása és világszemlélete átadását. Őt az öccse, Emil követte a teológia útján, míg a húga zenei pályára lépett. Nagyapám 1918 után egészen 1947-ig a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye hivatalos festőjeként egyházfestészettel foglalkozott. Sok templomot kifestett ebben az időben, többek között a máriapócsit is. Itt a templom tervezésétől a freskók megfestéséig mindent ő készített. Azonban az ikonosztáz mögötti részt a német megszállás miatt sajnos már nem tudta befejezni. A mai Kárpátalja, Szlovákia és Magyarország területén rengeteg templomot festett ki, melyek közül sokat még élete során leromboltak a kommunista ideológia miatt. Nagy csapás ez egy művésznek. Sok mindent átélt kortársaihoz hasonlóan. S bár tehetetlenségre voltak ítélve, mégis megmaradt Kárpátalján a kultúra, a magyarság, a ruszinság. Mivel elrontani mindig könnyebb valamit, mint megjavítani, ezért a régi értékrendszer visszaállítása egy nagyon hosszú és bonyolult folyamat, ami ma is tart. Ehhez nagy figyelemmel kell lennünk az elődeink életére, arra, hogyan viszonyultak ahhoz, amit csináltak. Abban az időben az egész értelmiség nagy felelősséggel rendelkezett. Példaszerű, tiszta érzületű, normális polgári életet éltek. Az, hogy művész lettem, természetes volt számomra, mivel szemtanúja voltam nagyapám életútjának Erfán Ferenc festményei
Túlságosan egyszerűen hangzik, ha azt mondom, a példaképem volt. A személyiség kialakulásának folyamata sokkal bonyolultabb Több volt nekem ennél. A művésszé válás összetett, sohasem lehet azt mondani, hogy itt kezdődik, s itt ér véget. Nagyapám 1975-ben hunyt el, amikor én tizenhat éves voltam. Már fel tudtam fogni.
Nem állt szándékában művészi pályára lépni, ő mindig tanárnak készült. Ám nem kell elfelejtenünk, hogy a mai és az akkori tanári felfogás különbözött. Fogsága alatt Oroszország több területén megfordult, így megismerkedett az orosz művészeti, festészeti irányzatokkal. Ott jött rá arra, hogy még mennyi mindent nem tud, s hogy a művészetet nem lehet a diplomával magunkba szívni. Tanítványai voltak már a fogsága idején is, s 1945 után a festészeti szakközépiskolában, majd a lembergi egyetemen oktatott. Ám ő különleges pedagógusként nem várta el a feladat megoldását, hanem különböző meglátásokat, utakat mutatott meg a követőinek. Sosem vettem észre, amikor tanított engem, ami sokkal jobban vitt előre, mintha tolt volna. Ez az, ami egyszerű, de olyan nagyszerű volt Boksay tanításában…
