Miért november 3. a magyar tudomány napja?

1997 óta november 3-án ünnepeljük a Magyar Tudomány Napját. Éppen ez volt ugyanis az a nap 1825-ben, amelyen gróf Széchenyi István felajánlotta minden birtokának egy éves jövedelmét a Magyar Tudós Társaság, mai nevén a Magyar Tudományos Akadémia megalapításának céljára.
A XIX. század elején a magyar társadalom haladó erői harcot indítottak a magyar nyelv és a magyar kultúra védelme érdekében. A felvilágosodás hívei már korábban is azt vallották, hogy minden nemzet csak a maga nyelvén lehet tudóssá, s ennek szellemében követelték, hogy az idejétmúlt latin és a bécsi udvar által erőltetett német helyett a magyar nyelv legyen az ország hivatalos nyelve. A gimnáziumokban és a pesti egyetemen magyar nyelvi tanszékeket szerveztek, magyar nyelvű újságok és irodalmi folyóiratok jelentek meg, a budai Várszínházban pedig megkezdte előadásait az első magyar nyelvű színtársulat. A magyar nyelv népszerűsítésében egyetértett úr és paraszt, kezdett föléledni a nyelvi-nemzeti összetartozás csírázó tudata. I. Ferenc maradi, reakciós politikája azonban nem kedvezett a nemzeti újjászületés ügyének. Az újításoktól rettegő uralkodó minden eszközt bevetett a nemzeti szellem ébresztgetésével próbálkozó magyarok ellen: hosszú évekig az országgyűlés összehívása nélkül kormányzott, a megyegyűlésekre pedig erőszakkal próbálta rákényszeríteni a rendeleteit. A magyar nemesség hangosan tiltakozott jogainak sárba taposása miatt, nem véletlenül a rendi ellenállás tetőpontján (1823-ban) írta Kölcsey Ferenc a Himnuszt (január 22-ét a magyar kultúra napjaként méltatjuk). Végül a király meghátrálásra kényszerült, s 1825. július 3-ára Pozsonyban összehívta az országgyűlést.
A diéta legfontosabb kérdése a megsértett nemesi alkotmány megvédése volt, de emellett felhozódott a magyar nyelv ügyének felkarolása is. Az ünnepelt vezérszónok, Felsőbüki Nagy Pál a maradi arisztokratákat ostorozva, megnevezve nemzeti kultúránk fejlődésének akadályait, fölvetette a Magyar Tudós Társaság létrehozásának szükségességét. Lelkesítő beszédének hatására, de „kimondhatatlan és több napig tartó belső küzdések után” fölállott egy fiatal és ismeretlen arisztokrata, s a következőket mondta: „Nekem itt szavam nincs. Nem vagyok tagja a követek házának. De birtokos vagyok, és ha feláll oly intézet, mely a magyar nyelvet kifejtse, mely avval segítse elő honosainknak magyar neveltetését, jószágomnak egy évi jövedelmét feláldozom reá”. Az ifjú Széchenyi István gróf volt az, aki, bizonyítandó elkötelezettségét a tudomány fontossága mellett, felajánlotta erre a célra birtokaiból származó egy éves jövedelmét. Az összeg, amely akkoriban igen tekintélyesnek számított, szám szerint 60 ezer forintot tett ki. Példáját többen követték. A Magyar Tudós Társaság létesítését kimondó törvény pedig két évvel később született meg, az alapítást 1827-ben iktatták törvénybe, és öt évre volt szükség ahhoz, hogy a Társaságot megszervezzék.

Berzeviczy Albert – az Akadémiát eddig a leghosszabb ideig, 31 évig irányító elnök – 1925. november 3-án, az MTA alapításának százados ünnepén, megnyitó beszédében a következőket mondta:
„…mi szokva vagyunk – éspedig helyesen – ezt a korábbi időpontot (1825. november 3-át) tekinteni az Akadémia születésnapjának, annál is inkább, mert így még szorosabban csatoljuk Akadémiánk történetét Széchenyi dicső nevéhez.”

A Magyar Tudományos Akadémia épülete

A Magyar Tudósok Világtalálkozóján 1996-ban döntés született arról, hogy ez a nap lesz minden évben a magyar tudomány napja. Először egy évvel később, 1997-ben rendeztek ebből az alkalomból országszerte programokat a tudomány jegyében, és ekkor adják át a Simonyi Károly-, a Zrínyi Miklós-, a Wigner Jenő- és a Fáy András-díjat is.
2003-ban pedig a magyar országgyűlés hivatalosan is a magyar tudomány ünnepévé emelte november harmadikát.

A Magyar Tudományos Akadémia szimbóluma
1825. november 3-án az európai gondolkodás jegyében egymásra talált a magyar nemzet, a tudomány, a törvényhozás és a mecenatura. Visszatekintve a magyar tudományosság múltjára, Babits Mihály szavai jutnak eszembe: „Művészet és tudomány legmagasabb foka a Tudatnak, amely az Élet testén nőtt; mint csápja vajon? vagy parazitája? eszköze? vagy célja?” És egyben elgondolkodom azon, vajon ma lennének-e olyan önzetlen emberek, mint Széchenyi? Vajon a mi tudatunk van-e olyan fokon, hogy ha nem is egy évi, de egy havi jövedelmünket hajlandók lennénk-e feláldozni egy tudományos vagy tanintézmény érdekében?