Schober Ottó emléktábláját avatták fel Beregszászban

Schober Ottó emléke előtt tisztelegve avattak emléktáblát Beregszászban augusztus 26-án, az Európa-Magyar Ház udvarán.

A Beregszászért Alapítvány és a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (KMMI) közös eseményén megemlékeztek a közíró, színházi rendező és színész munkásságáról, akinek sokat köszönhetett a Beregszászi Népszínház és a kárpátaljai magyar színjátszás.

Az avatóünnepséget Zubánics László történész, az UMDSZ és a KMMI elnöke nyitotta meg.

Mint mondta, korábban szülővárosában, Ungváron avattak emléktáblát tiszteletére.

„Olyan fantasztikus életpályát futhatott be, amely kultúrával, a beregszászi közművelődéssel, általában a beregszászi magyarsággal kapcsolatos”

– jegyezte meg.

Elhangzott Schober Ottó Írogató ember lettem… írása, amelyben közíróvá válásáról vallott.

A Schober család bár személyesen nem tudott jelen lenni az ünnepségen, üzenetüket viszont eljuttatták az eseményre.

„Édesapánk életének legnagyobb része, több mint 40 év kötődik Beregszászhoz: itt élt családjával, ide kötötte odaadó munkája, a Beregszászi Művelődési Ház, valamint a számára igen fontos Beregszászi Népszínház vezetése”

– állt a levélben, amelyben hangsúlyozták, hogy magyarországi kitelepülése után sem felejtette Beregszászt, a távolból is ápolta a kapcsolatokat az itthoniakkal. 

Dr. Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának ideiglenes ügyvivője ünnepi köszöntőjében kiemelte, hogy

Schober Ottó a kárpátaljai magyar színjátszásnak és színházi életének meghatározó alakja volt.

Dalmay Árpád, a Beregszászért Alapítvány kuratóriumának elnöke levélben köszöntötte az avatóünnepség résztvevőit. „Szomorú sorsú városunk és egész Kárpátalja magyarsága nevében mindannyian hálásak vagyunk neki mindazért, amit kultúránk és nemzeti identitásunk érdekében tett” – írta.

A színházi rendező életéről Csobolya József nyugdíjas beregszászi tanár osztott meg érdekességeket, aki személyesen ismerte őt.

Az emléktábla a Beregszászért Alapítvány és a KMMI jóvoltából készült el, a rajta lévő bronz dombormű Sándor Attila székelyudvarhelyi művész munkája. A táblát dr. Gyebnár István és Nagy Béla, a Beregszászi Népszínház egykori rendezője leplezték le, amit ezután a jelenlévők megkoszorúztak.

„Vérke partján, szőlődombok lágy ölén…”

Schober Ottó szerezte a Beregszász című verset, amelyet A nap verse rovatunkban is közöltünk. Az alkotás Pitkin megzenésítésében terjedt el.

Az avatóünnepségen Zubánics László ennek kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy a mesterséges intelligencia segítségével új feldolgozása is van a versnek. A feldolgozás itt érhető el.

Schober Ottó életéről

Schober Ottó író, színész és színházi rendező, az Ukrán Színművészeti Szövetség tagja, Beregszász díszpolgára 1932. április 19-én született. 1952-ben fejezte be a Munkácsi Tanítóképzőt. Ugyanebben az évben rehabilitálták édesapját, akit korábban a szovjetek elítéltek. Egy évig a beregszászi járási Nagyberegen élt. Ezt követően kinevezték a beregszászi járási kultúrház élére. Az Ungvári Állami Egyetem orosz szakon szerzett tanári diplomát. Nyugdíjazásáig nagy sikerrel vezette a Beregszászi Művelődési és Szabadidőközpontot és a Beregszászi Népszínházat. A beregszászi járási KMKSZ és a MÉKK alapításakor is jelen volt. Nevéhez köthető Nagy Zoltán Mihály A sátán fattya művének első színpadi adaptációja.

Schober Ottó 2019. január 29-én hunyt el Magyarországon. Életéről és munkásságról ide kattintva a KMMI oldalán olvashatnak.

Sz. Kárpáthy Kata

Kárpátalja.ma

Fotók: Kárpátalja.ma