Múltfogyatkozás: Háború után

Szerző: | 2021.04.04., 17:00 | Múltfogyatkozás

Fotó: Deskó Tamás

Visszajöttem, hogy megnézzem a szobát. Úgy történt minden, ahogy sejtettem: a kagylót és a tükröt apró darabokra verve találtam a földön. Mindent vér borított. Az ajtó is leszakadt. A bejárat előtt egy eldobott kalapács hevert. Roncshalmazzá vált egykori otthonunk. A törmelék alól előkotortam a lemezjátszót, feltettem egy lemezt, és gondolkodtam.

Eszembe jutott, hogy nem szeretem az eposzokat. Lehet, azért sem, mert a nagy hőskölteményekből csak az öldöklések maradtak meg bennem, és én békepárti vagyok. A háború valami olyannak a következménye, amit időben nem javítottak ki.

Murphy törvénye szerint ami elromolhat, az el is romlik. De ezzel nem zárta ki a megjavítás lehetőségét. Nyitott kaput hagyott a végleges fixálás felé. A kérdés az, hogy érdemes-e mindent helyreállítani. A japánok a kintsugival értékké teszik a törött tárgyakat. Nos, talán velem is ez történt.

Sokáig hadban álltam. És több ellenfelem akadt, mint elsőre gondoltam. A legnagyobb ellenfelem önmagam voltam. Most, a romok előtt toporogva figyeltem meg, hogy sebes a kezem. A táskámban találtam egy másik kalapácsot. Ketten vertük volna szét a szobát? Mindenképp építeni akartam, és én is csak romboltam? Belegondolva, talán én hoztam el a destrukciót. Mindvégig roncsokat építettem. Az elválásra gyúrtam az első találkozás óta. Én ezt nem tudtam, csak most döbbentem rá, az ajtó helyét nézve.

Nem ketten vertük szét a szobát. Ő a szobát verte szét, én magamat. Én azóta már jobban vagyok. Arannyal gyógyítottam be a sebeimet. De csak az operációk után ébredtem rá, hogy az arany nélkül is értékes vagyok. A szobának viszont vége, menthetetlen. Sajnáltam a falakat, amik annyi ütést viseltek el. Vissza már nem csinálhattam.

Álltam a múltam felett, és nem tudtam, mit tegyek. A könnyeimet már elsírtam, hasztalanul. Lemezt cseréltem. Kinéztem az ajtón, majd megöleltem a kalapácsot, és táncoltam. Keringőztem a törmelék felett. A mi romjaink felett.

El kellett fogadnom, hogy vannak dolgok, amik megjavítását nemes egyszerűséggel hanyagolni kell, lehetőleg egy életre. És vannak háborúk, amiket csak a harcok feladásával lehet megnyerni, másképp elkerülhetetlen a pusztulás. Ezt a háborút én nyertem meg, mert életben maradtam.

Fel akartam gyújtani a szobát, benne az összes emlékkel és tárggyal, ami hozzákötött. A két doboz Camel, amit neki vettem, szürkén bűzölgött volna a rakás tetején. Mégsem tettem. Sajnáltam a szobát. Eljöttem a csatatérről. A távolból hallottam, hogy a lemezjátszó elhallgatott. Destrukció vagy peroráció? Nem tudom. Ez a megsemmisülésünk murphyológiája.

Sz. Kárpáthy Kata

*Reflexiók egy fotóra. Múltfogyatkozás című sorozatunk folytatódik.

Pin It on Pinterest

Share This