Hogy a jövő ne csak feltételes módban létezzen…
2026 elején óhatatlanul megállunk egy pillanatra. Számot vetünk. Nem azért, mert különösebben szeretünk mérleget készíteni, hanem mert a körülmények rákényszerítenek bennünket. Februárban négy éve lesz annak, hogy kitört az ukrajnai háború – egy mondat, amelyhez mára mindenkinek saját emlékei, veszteségei, elhallgatott félelmei társulnak.
Négy év. Egy gyereknek egy egész kisiskolás korszak. Egy családnak elmaradt ünnepek sora. Egy közösségnek folyamatos alkalmazkodás, túlélés, újratervezés. Kárpátalján ez az idő nemcsak a front híreiről szólt, hanem azokról a csendes hétköznapokról is, amelyekben megtanultunk együtt élni a bizonytalansággal.
2026-tal kapcsolatban nehéz nagy szavakat használni. A tervek óvatosabbak lettek, a célok földhözragadtabbak. Már nem világmegváltásban gondolkodunk, hanem működő mindennapokban. Abban, hogy legyen munka, legyen iskola, legyen egészségügyi ellátás. Hogy a fiatalok ne csak elmenni tudjanak, hanem – ha akarnak – maradni is.
Sokan ma már nem kérdezik, mik lesznek a nagy terveid, hanem azt: mi az, amit biztosan meg tudsz tartani. Ez önmagában sokat elárul az elmúlt évek lelki lenyomatáról.
A célok között egyre gyakrabban jelenik meg a normalitás vágya. Nem rendkívüli dolgokra vágyunk, hanem kiszámíthatóságra, békére. Arra, hogy ne minden döntést a háború logikája határozzon meg. Hogy a jövő ne csak feltételes módban létezzen…
Ugyanakkor az aggályok sem halványulnak. A háború elhúzódása, a gazdasági nehézségek, az elvándorlás mind-mind olyan kérdések, amelyek 2026-ban is velünk maradnak. Kárpátalja különösen érzékeny helyzetben van: egyszerre hat ránk az országos bizonytalanság és a helyi közösségek fogyása. Egyre kevesebben vagyunk, egyre többet kellene pótolnunk.
Mégis, van valami, ami az elmúlt négy évben sem tűnt el: az emberi tartás, az Istenbe vetett hit. Az alkalmazkodás képessége. Az a csendes kitartás, amely nem hangos szavakban, hanem mindennapi tettekben mutatkozik meg. Abban, hogy reggel felkelünk, dolgozunk, gondoskodunk egymásról.
2026 nem ígér könnyű megoldásokat. Nem lesz varázsév. De talán lehet egy olyan esztendő, amelyben megtanulunk ismét előre nézni – nem illúziókkal, hanem reális reményekkel. Amelyben a túlélés mellett lassan visszakerül a fókuszba az élet is.
És ha mást nem is várhatunk biztosan az új évtől, egy dolgot igen: hogy továbbra is emberek maradjunk egy embert próbáló helyzetben. Kárpátalján ez ma talán a legfontosabb cél.
Mondik Márta